STEPHEN KING

Samuelsszel, aki férfikorát tanácsnokként szolgálta végig, s úgy tetszett, a hámból fog kidőlni is. A
beruccanás alkalmául a járási tisztségviselők állami találkozója szolgált, megbeszélésük tárgyát az
illetékmegosztás képezte... Ez az illetékmegosztás vált később Keeton végzetévé. Ha illetékmegosztás
nincsen, Keetont a kiszolgált tanácsnokoknak kijáró tisztesség kísérheti sírjába.
A járásiak tanácskozása kétnapos volt. A közbülső estén Steve azt ajánlotta a társaságnak,
nézzenek szét egy kis mulatságért ebben a Ninivében. Butch és Harry nem kért a dologból.
Keetonnak se volt sok kedve Steve Frazierrel tölteni az estét. Gyepes agyú vén szájalónak ismerte
meg. Mégis elment vele. Elment volna akkor is, ha a vén fosos a pokol legszennyesebb bugyrait
akarta volna megjárni vele. Elvégre első tanácsnok! Harry Samuels elégedetten végigbiceg az életén
akár második, akár harmadik, akár negyedik tanácsnokként, Butch Nedeau pedig már célzott rá,
hogy ezt a hivatalos idejét még kitölti, aztán... Danforth Keeton azonban nagyralátó ember volt. Elveihez
pedig Frazier szolgált legalkalmasabb ugródeszkául.
Így aztán ők ketten eredtek el. Elsőnek a Vedlő vendéglőben állapodtak meg. VEDELJ A
VEDLŐBEN! - így szólt a vendéglő jelszava, és Frazier meg is felelt neki. Úgy vedelte a skót
whiskyt vízzel, mintha a whiskyt kifelejtették volna belőle. Közben biztatóan füttyögetett a
vedlőtáncosnőknek, pedig a legtöbbjük lassú is volt, hájas is, öreg is. Ráadásul részeg. Keetonnak
gyakran eszébe jutott később is, mennyire tartott attól, hogy ez bizony keservesen hosszú este lesz.
De mentek tovább, ki az ügetőre, s ott minden megváltozott.
Az ötödik futamra jutottak ki, és Frazier úgy terelte a tiltakozó Keetont a tétgyűjtő pénztárablakok
felé, mint pulikutya az eltévedt bárányt.
- Nem értek én ehhez, te Steve...
- Mit számít az! - fuvolázta Frazier vidoran, és Keeton szinte rákönyökölhetett a whiskys leheletére.
- Ma este szerencsénk lesz, Rosszcsont! Érzem.
Keeton azt sem tudta, fogadni hogyan kell itt. De a többi fogadót sem figyelhette meg, mert
Fraziernek be nem állt a szája.
Amikor odajutottak a kétdolláros ablakhoz, belökött egy ötöst, és utánaszólt: - A négyesre!
- Helyre, tétre, befutóra? - kérdezte a pénztáros. Keeton egy pillanatig tanácstalanul állt.
Fölakadt a szeme azon, amit a pénztáros mögött látott: három alak akkora halom pénzt olvasott és
kötegelt, amekkoráról ő még álmodni sem mert volna.
- Helyre, tétre vagy befutóra? - visszhangozta a pénztáros türelmetlenül. - Igyekezzen, hallja.
Nem a kölcsönkönyvtárban van.
- Befutóra! - mondta Keeton határozottan. El nem gondolhatta, mi lehet a „hely” meg a
„tét”, de a befutót értette úgy-ahogy.
A pénztáros kilökte a jegyet meg a visszajárót - egydollárost meg egy kettest. Amíg Frazier
a jegyét váltotta, Keeton érdeklődően nézegette a kettest. Tudott kétdollárosok létezéséről, de forgalomban
nem látott még belőlük.
Thomas Jefferson képe díszíti. Milyen érdekes. Voltaképpen érdekes volt itt minden - ahogyan
a lovak szaga keveredik a pattogatott kukorica meg a földimogyoró szagával, a sürgölődő tömeg
nagy igyekezete. Lázban égett itt mindenki, s lázukat őrá is átragasztották. Érzett már ilyen tevékenységi
lázat magában, de a környezetében soha. Danforth Keeton, a Rosszcsont nemigen volt
része soha semmiféle közös tevékenységnek, most azonban úgy érezte, a sűrűjébe keveredett.
- Veri a Vedlőt bármikor - állapította meg, amikor újból csatlakozott Frazierhez.
- Ilyen az ügető - hagyta rá Frazier. - Derby sose lesz belőle, de hát minekünk ez jut. Gyerünk
a korláthoz. Melyikre tettél?
Keeton nem is emlékezett már, meg kellett néznie a jegyét. - A négyesre - válaszolta.
- Helyre? Tétre?
- Hüm... Befutóra.
Frazier jóakaratú megvetéssel ingatta a fejét, majd Keeton vállára csapott. - Pancserek tesznek
befutóra, Rosszcsont. Beszélhetnek a bukik, amit akarnak. No, majd beletanulsz.
Próféta szólott belőle.
Harsány BARRANG!-gal megszólalt egy csengő, és Keeton megugrott ijedelmében. A hangosanbeszélőben
pedig belekurjantotta valaki: IN-DU-LÁSSS! A tömeg fölhördült, villanyos ütést
érzett Keeton is. A pályát paták dobogása verte fel. Frazier könyéken kapta Keetont, másik karjával
utat nyitott a tömegben a korlát felé. A céltól mintegy húsz méterre álltak meg.
- 89 -