STEPHEN KING

- ...és nem lehet sejtelme arról sem, vajon hasznos holmit adtam-e el, vagy bliktrit csupán...
olyasmit, ami a lidérces álmait sokasítja... Meghiszem, szívesen kipróbálná, hiszen ha magamat dicsérhetem,
ráveszem én vevőmet a vásárlásra. Én azonban elégedett vevőkre pályázom, Mr Keeton.
Üzleti életem hosszú évei során csakis vásárlóim elégedettségére építettem. Azért próbálja meg, s
ha beválik, jó. Ha nem, adja az Üdvhadseregnek vagy csapja a szemétbe. Mit veszít rajta? Mi az a
rongyos két dollár?
- Semmiség - visszhangozta Keeton álmatagon.
- De ha a segítségével csakugyan sikerül tisztáznia pillanatnyi anyagi gondjait, fáradjon
vissza hozzám. Megiszunk egy kávét, és megtárgyaljuk Ezeket.
- Messze járok már attól, hogy a gondok tisztázódjanak - tudatta Keeton világos szóval. S
mintha mégis álmában beszélt volna. - Többet kellene visszatennem, mint ahány futamon öt nap
alatt nyerhetek.
- Öt nap nagy idő - mondta Gaunt töprengőn, majd kecsesen talpra szökkent. - S ma még
nagy nap áll előttünk... Maga előtt is, énelőttem is.
- Csak hát Ezekkel... Ezekkel mi lesz! - berzenkedett Keeton.
Gaunt a csontos, hideg kezét Keeton karjára tette, és Keeton az érintésére most is úgy érezte,
mintha a gyomra akarna kifordulni. - Ezekkel később bánunk el - mondta. - Sose aggódjon.
- John! - kurjantotta Alan vidoran, amint John LaPointe az udvar felől bekerült a seriff hivatalába.
- Mi szél hozott?
Szombat délelőtt fél tizenegyre járt, a seriff hivatala kongott az ürességtől. Norris horgászgatott
valamerre, Seaton Thomas két vénlány nagynénjét látogatta Sanfordban. Sheila Brigham a
Csöndes Vizek Madonnájának plébániáján segített a bátyjának összeütni a helyi laphoz címzett levelet,
hogy megmagyarázzák, mennyire ártatlan az ő kaszinójuk. Brigham atya mindenáron belefoglalta
volna, hogy William Rose tiszteletesnek Isten észt nem adván, nem koholhat neki a kovács
se - ilyesmit azonban a helyi lapban kinyomtatni nem lehet, igyekezett meggyőzni Sheila az atyát.
Andy Clutterbuckot szolgálata szólította valamerre, legalábbis Alan azt remélte, de nem jelentkezett
azóta sem, mióta ő megérkezett vagy egy órája. Amíg John elő nem került, addig a Városháza épületében
se találkozott mással, mint Eddie Warburtonnal, ő pedig éppen a vízhűtővel vacakolt az iroda
sarkában.
- Hogy vagyunk, főnököm? - érdeklődött John, és föltelepedett Alan íróasztalának sarkára.
- Ilyenkor szombat délelőtt? Nincs mit részleteznem. Ezt nézd meg inkább! - Alan azzal kigombolta
homokszín ingének kézelőjét, és fölhúzta alsókarján az ingujjat. - Nézd jól meg. A csuklóm
nem jár le.
- Ühüm - mondta John, majd rágógumit húzott elő nadrágja zsebéből, lehántotta róla a papírt,
és a szájába dugta. Alan feléje fordította nyitott jobb tenyerét, majd kezefejét - nem csalás, nem
ámítás -, végül ökölbe szorította. S akkor bal keze mutatóujjával selyemkendő csücskét piszkálta ki
a markából. - Nem rossz, mi? - nézett Johnra felvont szemöldökkel.
- Ha Sheiláé a kendő, nem örül majd, hogy összegyűrted, és megitattad a verítékeddel - állapította
meg egy csöppet nem ámultan John.
- Nem tehetek róla, ha az íróasztalán felejti - mentegetőzött Alan. - A bűvészek különben
sem szoktak izzadni. Most mondd, hogy csiribí-csiribá! - Azzal kihúzta Sheila kendőjét a jobb markából,
színi mozdulattal földobta, és alája fújt. A kendő kiterült a levegőben, majd úgy szállott rá
Norris írógépére, mint valami tarka lepke. Alan elnézte Johnt egy darabig, majd sóhajtott. - Nem
valami nagy szám, mi?
- Ügyes amúgy - felelte John -, csak már láttam néhányszor. Mondjuk, negyven-ötvenszer?
- Hát maga mit szól, Eddie? - fordult Alan a sarok felé. - Díszére válik egy vidéki pár rendőrcsizmának,
nem?
Eddie csak odapillantott a vízhűtő mellől, mert éppen most töltötte fel kristályvízzel. - Ne is
haragudjon, mester, nem láttam.
- Hálás közönség - állapította meg Alan. - Mindegy, újabb változaton is dolgozom már,
John. Attól majd leesik az állad, tudom istenem.
- 95 -
6