STEPHEN KING

Órájára pillantva látta, hogy elmúlt öt hét perccel - nem hívhatja a piacot, hogy dont emlékeztesse.
Aki el akart jönni, mind itt volt, ő pedig szerette volna, ha a kíváncsiság és háborgás tetőzésének
pillanatában szólhat a gyülekezethez. Még egy percet várt, aztán felhágott a szószékre, és
ványadt karjait üdvözlésre emelte. A munkaruhás hívek elhelyezkedtek a dísztelen padsorokban.
- Nagy szándékunkknakk imádsággal kezdünkk - jelentette Rose csendesen -, azért hajtsuk
fejünkett fohászra.
A főhajtás pillanatában vágódott ki az előtér ajtaja. Néhány asszony felsikoltott, férfiak ugrottak
talpra.
Megjött Don vérfoltos fehér kötényben. Feje akár a lecsónak való paradicsom, szeme
könnyben, orra tája takonyban. És bűzlött.
Úgy bűzlött, mintha görényeket hajtanak át kénfürdőn, majd friss tehénganajjal hányják meg
őket, s utoljára zárt szobában zavarják körbe-körbe a riadt párákat. Don bűze előtte is járt, követte
is. De a leginkább fölötte kavargott dögvészes felhőként. A nők szélre húzódtak a padokban, zsebkendőjükért
kapdoztak, amint Don az elől lebegő köténnyel, hátul kilógó inge uszályával elviharzott.
A néhány jelenlévő gyermek sírva fakadt, a férfiak zavartan ordítoztak.
- Don! - nyítta Rose nagytiszteletű úr meglepetten. Karját még le sem ereszthette, de amint
Don Hemphill a szószékhez közeledett, orra s szája elé kapta mindkét kezét. Ilyen gyomorfordító
bűzt még sose szimmantott. - Mi... mi történt?
- Történt? - bőgte Don. - Történt? Majd elmondom!
Szembefordult a gyülekezettel, s akármilyen undorító bűzt árasztott, elcsöndesedtek, amint
vadul forgó szeme megállapodott rajtuk.
- Bűzbombával hajigálták meg az üzletemet a nyomorultak! Vevők nem sokan voltak, mert
kiírtam, hogy korán zárok, de a raktárkészletem oda! Negyvenezer dollárom bánja! Nem tudom, mi
lehetett a bombájukban, de azt a bűzt onnan ki nem szellőztetem soha!
- Kicsoda? - kérdezte Rose remegő hangon. - Ki tett ilyet, Don?
Don Hemphill benyúlt köténye zsebébe, és papi inggallérral összetűzött röplapcsomagot húzott
elő, és megrázta.
- Mégis mit gondoltok? - üvöltötte. - Az üzletem! A készletem! Mindent elvitt az ördög, hát
kinek az ördöge?
Azzal odavetette a papírköteget a Föl Barátim A Kocka Ellen közösségének. A köteg szétvált
a levegőben, és úgy pilinkélt szanaszét, akár a konfetti. Némelyek elkaptak belőle. Mindeniknek
egy volt a képe s a szövege - rulettasztal körül nevető férfiak és nők
ÁRTATLAN MULATSÁG
- alatta pedig ezt olvashatták:
GYERTEK EL A CSÜTÖRTÖKI KASZINÓBA A KOLUMBUSZ LOVAGJAINAK
TERMÉBE
1991. OKTÓBER 31-ÉN
ÉS GYARAPÍTSÁTOK A KATOLIKUS ÉPÍTŐK PÉNZALAPJÁT
- Hol találtad ezeket a röplapokat, Don? - tudakolta Len Milliken sötéten, fenyegetőn. - S a
gallért?
- A két ajtóm közé tették be - felelte don -, épp azelőtt, hogy a bűz...
Újból döndült az előtér lengőajtaja, és a gyülekezet lábra kapott. Csakhogy az ajtó már csukódott.
- Kellemes az illat, faszpisták? - kiáltotta be valaki, majd csúnya nyerítés hallatszott.
A gyülekezet üveges szemmel bámult William Rose nagytiszteletű úrra, ő pedig rémülten
bámult vissza rájuk. S ebben a pillanatban a kóruson elrejtett láda sziszegni kezdett. Éppen ilyen
ládát helyezett el a néhai Myrtle Keeton az Izabella Leányainak gyülekezeti termében. Ezt a ládát
viszont Jackett öcsi hozta versenyórástul - az percegett itt délutánhosszat.
A láda rácsain dőlni kezdett a nagy hatású bűz, jelezvén az Egyesült Baptista Egyház Castle
Rock-i gyülekezetének, hogy kitört a vallásháború.
- 278 -