STEPHEN KING

pörgött, és köd lett a kipufogó narancssárga lángnyelvéből is, így fogták be a kocsit a fényszóró ködével
közösen.
A Gaunt-rém kipillantott a Tucker olvadozó ablakán Alanre, s mint aki örök időkre megnézné
magának, úgy vicsorgott rá.
Aztán megindult. S ahogy gyorsult a lejtőn, úgy változtatott alakot. Teteje hátrabillent, kerékagyának
fényes kupakjaiból küllők nőttek, gumijaiból abroncsos kerekek. Motorháza változott a
legnagyobbat. Fekete ló támadt belőle, szeme vörös, mint a gazdájáé, és a kocsit borító ködpárában
szikrát vetett a patkója, és ott hagyta súlyos, füstölgő nyomát az úttesten.
A Talismanból pőrekocsi lett, gazdájából bakon kuporgó törpe. Lába alig érte az első saroglyát,
s mintha csizmájának fölkunkorodó orra tüzet fogott volna.
Átváltozása nem akart véget érni. Amint a párában derengő kocsi elviharzott a Fő utca végének,
oldalai támadtak, majd fából való födele is. A kocsioldalakon ablak kezdett csillogni, fényét
a küllőkre vetette, majd a fekete ló patkócsattogása is elmaradt, ahogy kocsi, ló a levegőbe emelkedett.
Ahogy pőrekocsi lett a Talismanból, úgy lett a kocsiból orvosságos batár, amilyenekkel az
országot járták száz esztendeje még. A batár oldalán az írást Alan még jól látta:
CAVEAT EMPTOR
Öt méterre járt a föld fölött most, és egyre emelkedett. S amint elszállt a Városháza lángoló
romjai fölött, a ló mintha valami láthatatlan égi útra kapott volna, s patkója megint elkezdte hányni
sárga-kék szikráit. A Várpataka fölött már nem látszott több belőlük izzó doboznál, de a megdagadt
víztükrön olyan árnyékot vetett a ló, mint valami dinoszaurusz csontváza.
Akkor a Városháza tüzének hirtelen füsttengere borította el a Fő utcát - és mire a füst eltakarodott,
Leland Gaunt ördögszekere is eltűnt a szemük elől.
Alan odakísérte Pollyt a járőrkocsihoz, amelyiken Norris és Seaton érkezett életmentőül a
Városháza felől. Norris még mindig a kék fényt rögzítő rúdba kapaszkodott, mert ha elereszti,
gyengeségében vissza is bukik.
Alan átkarolta a derekát (nem mintha nagyot kellett volna karolnia, mert Norris soványabb
volt a babkarónál), és kisegítette a kocsiból.
Norris sírt.
- Mostantól engedélyezem, hogy a klotyóban öltözz át - vigasztalta Alan. - Jó lesz?
Norris mintha meg se hallotta volna.
Alan érezte, hogy első megbízottjának ingébe szivárog a vér.
- Csúnyán bekaptad?
- Nem lehet nagyon csúnya... Nem hiszem... De ez... - és nagy karlendítése mintha a romokban
heverő várost mind befoglalta volna - ...ez mind az én bűnöm!
- Nem hiszem - mondta rá Polly.
- Mert nem érti! - Norris képe elfacsarodott szégyenében s bánatában. - Én metszettem föl
Hugh Priest gumijait! Én indítottam útjára a pusztulást.
- Meglehet - mondta Polly. - Terhelje ennyi a lelkét, de ne több. Merrillt, az Ászt én hergeltem
föl. Nekem meg az terheli a lelkemet. - S elmutatott arrafelé, amerre éppen oszlóban volt a katolikusok
meg a baptisták serege, és a körülöttük álldigáló néhány szál kába állami rendőr nem is
marasztalta őket. Némelyik harcos egymagában ballagott, mások csoportba verődtek. Messziről úgy
látszott, Brigham atya Rose nagytiszteletű urat támogatja, Nan Roberts pedig mintha Henry Payton,
derekát karolta volna át.
- Ezeket ki ugrasztotta össze, Norris? Hát Wilmát meg Nettie-t? Meg a többieket? Ha mindez
a maga műve, akkor rendezhetne monstre filmeket inkább.
Norris csak zokogott vigasztalan. - Úgy bánom!
- Szánom-bánom én is - mondta Polly csöndesen. - A szívem megszakad, annyira.
- 313 -
18