STEPHEN KING

Polly megmutatta. Balerinakeze már sosem lesz, annyi meglátszott rajta, a görbe ujjai meg a
Heberden-csomói nevetségesre nagyították a bütykeit, de Rosalie látta azt is nyomban, hogy duzzadtságuk
nagyot lappadt péntek óta.
- Ejha! - ámuldozott. - Fájnak még?
- Persze... De jobban sem voltam egy hónapja. Nézd csak!
Megmutatta, hogy a kezét lazán ökölbe szorítja. Aztán a tenyerét mutatta éppoly lassan. -
Elmúlt egy hónapja, hogy ezt utoljára megtehettem. - Polly is tudta, hogy szerénykedik. Kínlódás
nélkül április vagy május óta nem bírta már ökölbe szorítani a kezét.
- S ha Nettie itt lehetne, hogy megkönnyebbülésemben osztozzon, teljes lenne az örömöm.
A műhely utcai ajtaja nyílott.
- Megnéznéd, ki az? Befejezném már ezt a kézelőt.
- Máris! - Rosalie indult, de még visszanézett. - Annak is örülne Nettie, hogy énekelsz.
- Tudom - bólintott rá Polly ünnepien.
Amíg Rosalie kinn tárgyalt a vendéggel, Polly bal keze felkúszott a mellére, és kitapintotta a
szvettere alatt a makknál nem nagyobb dudort.
Azka - csodaszó, gondolta el, majd újból indította a varrógépet és fordította alatta a ruhát -
első ruhakölteményét tavaly nyár óta -, és nézte a tű rezgő nyilását.
Majd az jutott az eszébe, ugyan mennyit kér majd Mr. Gaunt az amulettért. Amennyit kér,
annyit kap, s még meg is toldom, volt rá a válasza. Sokat alkudozni nem fogunk. Amint megmondja
az árát, a tenyerébe csapok.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET
Castle Rock tanácsnokai (és egyetlen tanácsnoknője) egy titkárnőn osztoztak, a hangzatos
nevű Ariadne St. Claire-en. Fürge fiatal nő volt. Nem tengett benne túl az értelem, de jólesett nézni
fáradhatatlan tevés-vevését. Angórapulóvereinek véghetetlen készletéből dús keble dombja lágyan
emelkedett ki. A bőre szép volt, de a szemei gyengék - barna nagyításban úsztak domború lencséjű
csontkeretes szemüvege mögött. Rosszcsont kedvelte, mert nem nézett ki annyi észt belőle, hogy
Ezekkel cimborálhasson.
Ariadne háromnegyed négykor bedugta fejét Rosszcsont irodájának ajtórésén. - Deke
Bradford van itt, Mr. Keeton, és megvárná, amíg alá tetszik írni a kiutalását. Hozhatom?
- Lássuk - mondta Rosszcsont, s a lewistoni Daily Sun összehajtogatott sportoldalát gyakorlott
mozdulattal eltüntette íróasztalában.
Föllélegzett mára. Éber lett és céltudatos. A szaros cédulákat elégette a konyhában mind.
Myrtle se tért úgy ki az útjából, mint az oldalba rúgott kutya (rég nem szerette már a feleségét, de
mi haszna úgy élni vele, hogy a bostoni fojtogatót lássa az emberben?). Továbbá remélte erősen,
hogy egy kalap pénzt összeszed este az ügetőn megint. Nagyobb is lesz a tömeg (nem szólva a nyereményekről)
az ünnepre való tekintettel.
Voltaképpen már két-három befutóval számolt egy futamban.
Ami pedig a faszfej seriffet meg a seggfej megbízottját illeti... Hát az a fő, hogy szemmel
tartják Ezeket Mr. Gaunttal, és abban is bizonyos volt, hogy olyan szimatot, mint az övék, nem látott
még a büdös világ.
Ariadnét tehát a régi nyájasságával fogadhatta - sőt régi gyönyörűséggel nézte keble ingó
halmát terjedelmes bájfékjében.
Ariadne letette az utalványt az asztalára. Rosszcsont fölemelte, és hátradőlt forgószékében,
hogy jobban megnézze. A kiutalandó összeg keretes rovatban szerepelt legfölül: kilencszáznegyven
dollár. Az utalvány a lewistoni Mélyépítési Gépek és Eszközöknek szólt. Az Áru vagy Szolgáltatás
rovatba Deke nyomtatott betűvel írta be: 16 Láda Dinamit. Alább a Magyarázat-Megjegyzés rovatba
ezt rótta:
A földmunkák során eljutottunk ahhoz a gránittömbhöz, amely az 5-ös városi útnál állja el a
kavicsnyerést. Az egyik állami geológus ezt az akadályt megjósolta már 87-ben (részletesebben a
- 173 -
1