STEPHEN KING

- S ha mégis leveszem?
Mr. Gaunt a tenyerébe köhögött, mintegy zavarában. - Az azka gyógyhatása halmozódik a
testben. Viselője egy kicsivel jobban lesz holnapra, s annál is egy kicsivel jobban holnaputánra. Legalábbis
ezt hallom.
Ugyan honnan? - tűnődött Polly.
- Az azka levételét követően azonban egyszerre tér vissza a fájdalmas állapot, nem apránként.
Hetekbe is beletelhet, míg az egyszeri levétellel elvesztegetett gyógyhatást visszaszerzi.
Polly akaratlanul elnevette magát, és megkönnyebbülten hallotta, hogy Mr. Gaunt is vele
nevet.
- Tudom, milyen furcsán hangzik mindez - mondta -, de ha segít, mindjárt nem lesz olyan
furcsa. Elhiszi?
- El én - mondta Polly. - És köszönöm szépen.
De mire Mr. Gaunt az ajtóig kísérte, már foglalkoztatta más is. Például az a mámoros perc,
amíg Mr. Gaunt a láncot a nyakába ejtette. S aztán, miért is viszolygott az érintésétől annyira? Mert
az efféle viszolygás nem fér össze azzal a tisztelő barátsággal és részvéttel, amellyel Mr. Gaunt viseltetik
iránta, szinte tüntetően...
Delejezhette csakugyan? Bolond ötlet... mégis... Megpróbált emlékezni, mit is hallott az
azkáról, de beszélgetésük egyetlen mozzanatát nem idézhette fel. Ha Mr. Gaunt delejezte, hát a segítségére
volt ő is. Hihetőbb, hogy a Percodan kábasága ülte meg. A fájdalomcsillapítókat bódító
hatásukért utálta a legjobban. Talán nem a legjobban, helyesbített mindjárt. A legjobban azt utálta
bennük, hogy nem akkor hatnak, amikor hatásuk legkívánatosabb.
- Hazavinném kocsin - mondta Mr. Gaunt -, csak éppen vezetni nem tanultam meg soha.
- Így is köszönöm - mosolygott rá Polly. - De a kedvességét mindenekelőtt.
- Akkor köszönje, ha használt - felelte Mr. Gaunt. - Mulasson jól az este, Polly.
Kinn újabb szirénahangok keltek a város keleti feléből, a Szil, Tó, Fűz és Gázló utca tájékáról.
Polly elnézett arrafelé. Ilyen csöndes délutánon kivált vészjósló ez a sivalkodás de mire rémképek
keltek volna benne, csönd lett, mintha a szirénák óraművének elpattant volna a rugója.
Visszafordult, hogy furcsa gondolatait megossza Mr. Gaunttal, de a boltajtó már bezárult
mögötte, s üvege mögött a kis táblán is ezt olvasta: ZÁRVA. De a táblácska még hintált a zsinórján.
Meg sem hallotta, nesztelenül csukódott az ajtó.
Megindult hazafelé, de mire a Fő utca végéig jutott, újabb járőrkocsi süvöltött el mellette.
Mégpedig az Állami Rendőrségé.
- Danforth?
Myrtle Keeton belépett a nappaliba a ház ajtaján, és a hóna alá kapta a fondue-serpenyőt,
úgy szabadította ki Danforth kulcsát, amit a zárban felejtett.
- Itthon vagyok, Danforth!
Választ nem hallott. Nem szólt a tévé sem. Furcsa. Pedig Danforth a mérkőzés kezdetére itthon
akart lenni mindenáron. Elmehetett máshova a meccset nézni. Talán Garsonékhoz - csakhogy a
garázs ajtaját bezárta... tehát a kocsi benn. Danforth pedig nem megy sehová gyalog, ha teheti. Legkevésbé
föl Castle View-ba, a meredek úton.
- Danforth! Itt vagy?
Semmi válasz. Az ebédlőben egy felborult széket látott. Gondterhelten letette a serpenyőt az
asztalra, és lábra állította a széket. Jókedvén kiütköztek az aggodalom első hajszálrepedései. Odasietett
a dolgozószoba ajtajához. Zárva találta. Rátapasztotta a fülét, és akár megesküdött volna, hogy
széknyikorgást hall bentről.
- Danforth! Odabe vagy?
Válasz semmi... de mintha köhögést hallott volna! Aggodalmából ijedelem lett. Danfortht
megviselték az utóbbi napok - a város tanácsnokai közül ő dolgozott a legtöbbet -, a testsúlya pedig
több, mint amennyi még egészséges. Hátha szívroham jött rá? Hátha ott fekszik a földön? Hátha
nem is köhögés, amit hallott, hanem hörgés?
- 130 -
19