STEPHEN KING

szokatlan. Agyalapi tumorok gyakran okozói olyan viselkedésnek, amilyet a hozzá nem értő háborodottsággal
magyarázna. Az agyalapi tumoros egyik téveszméje, hogy szenvedésében osztoznak
szerettei is, ha nem az egész emberiség. A másik, hogy halálát szerettei úgysem élnék túl. Scopes
például megemlítette Charles Whitmant, aki egy texasi lakótorony hegyéből irtott ki vagy húsz embert,
mielőtt a maga életét kioltotta volna, vagy azt a gimnáziumi segédtanárnőt Illionis-ból, aki egy
csomó diákjával végzett, aztán hazament, és főbe lőtte magát. A boncolás mindkét esetben agytumort
fedett fel. Az ilyesmi megtörténik. Ámbár rendszert látni az ilyesmikben nem lehet. Az agytumor
olykor hajmeresztő tünetekkel jelentkezik, máskor meg semmilyenekkel. Jóslásokba bocsátkozni
lehetetlenség.
Lehetetlenség. Vagyis hagyjuk nyugodni az ügyet.
Tanácsnak szép, megfogadni bajos. Mert ott az aszpirines üveg. Meg a biztonsági öv.
Főként a be nem kapcsolt biztonsági öv lógázott Alan gondolatai mögött. Annie soha nem
vezetett biztonsági öv nélkül! Még a sarokig se! Todd bezzeg a maga övét bekapcsolta, mint mindig...
Nem jelent-e valamit ez is? Ha Annie úgy határozott, mikor utoljára farolt ki a garázsból,
hogy véget vet életének, és magával ragadja Toddot, nem tiltotta volna meg a gyereknek, hogy az
övét becsatolja? Akarhatta-e akár kínjában vagy meghasonlottan, hogy Todd majd szenvedjen?
Lehetetlenség megmondani. Hagyjuk.
De a tanácsot nem fogadhatta meg még most sem, hogy itt feküdt Polly ágyában, az alvó
Pollyval. Emlékezete előrángatta, mint a kutyakölyök, ha a régi, agyonrágott bőrdarabot tépázná
éles kis fogával.
Mikor idáig jutott, mindig fölrémlett egy kép, s végül Polly Chalmershez is az vitte el... Hiszen
nővel Annie ővele volt a legközelebbi kapcsolatban... S ha meggondolta azt is, őt mennyire
megzavarta a Beaumont-féle ügy, Pollyhoz talán közelebb állt a felesége életének utolsó néhány
hónapjában...
A kép az volt, hogy Annie kicsatolja a biztonsági övét, padlóig tapos a gázba, és elengedi a
kormányt. Elengedi, mert a kezének különb dolgot talál a végső pillanatokban.
Elengedi, hogy megnyithassa Todd biztonsági övét is. A kép így alakult: a Scout hetven
mérfölddel szaggatja az aszfaltot, aztán jobbra sodródik a fák közé az esőt ígérő fakó márciusi ég
alatt, s Annie minden igyekezetével nyitná Todd biztonsági övét, amíg Todd félelmében sikoltozva
anyja kezét hárítaná el. S a képben látta Annie hőn szeretett arcát banyaarccá torzulni, Todd képét
hosszúra nyúlni a rémület kiáltásában... Olykor verítékben fürödve ébredt éjek éjjelén, fülében Todd
kiáltásával: Fák, anyu! A fákat nézd!
Így állított be Polly műhelyébe egy nap záráskor, és megkérte, látogassa meg, vagy ha az
kényelmetlen, meglátogathatná-e.
Aztán ott ültek a konyhában (a hang ráhagyta: itt volt helyes leülni, igen), Polly egy bögre
teát ivott, ő egy kávét, s lassan, téveteg szóval előhozakodott a rémképével.
- Azt szeretném megtudni, ha lehetne, tapasztalt-e Annie-n letörtségeket, zavarosságokat,
olyasmiket, amik nekem tudomásomra nem jutottak, illetve nem volt módom megfigyelni... Azt
szeretném továbbá... - itt elakadt. Tudta ugyan, mit kellene kérdeznie, csakhogy a szavai nem akartak
kérdéssé formálódni. Mintha szája és elkínzott lelke közt egyre szűkült volna a közlekedés csatornája,
s végül el is rekedt.
Nekidurálta magát még egyszer.
- Öngyilkossági gondolatok foglalkoztatták-e, ezt szeretném tudni. Hiszen nemcsak ő halt
meg. Vele halt Todd is... És... Ha látta jeleit... Azazhogy ha voltak, csak én nem eszméltem rájuk,
én is felelős vagyok... Azért volnék kíváncsi a véleményére.
Itt elakadt végképp. Csupán a szíve tompa dobolását érezte, s amikor megtörölte a homlokát,
meglepetten látta, hogy lucskos a tenyere.
- Alan - szólította meg Polly gyengéden, és kezét a csuklójára tette -, ha efféle jelet látok, és
nem szólok senkinek, éppoly bűnös vagyok én is, mint amilyen maga lenne erőnek erejével. - S a
halványkék szemét le nem vette róla.
Alannek az álla leesett. Emlékezett erre még most is. Mert ő az okoskodásban nem jutott tovább,
mint hogy Polly tapasztalhatott olyasmit, amit ő nem. De hogy felelős volna, ha Annie furcsa
viselkedését szóvá nem teszi, az meg sem fordult a fejében.
- Szóval nem? - bökte ki végül.
- 82 -