STEPHEN KING

Hátha nem is a megadott cím? Pedig kétszer megjárta már ezt a szaros utcát, de házat se
elég nagyot, se elég helytállót nem látott mást, ahol klasszikus kocsit tarthatnak. Ha ugyan, fene
megette, nem a város túlsó végében van ilyen nevű utca még egy. Ez a gondolat megijesztette. Éjfélre
megtérüljön - ilyesmit mondott Gaunt. - Mert ha nem, elégedetlen leszek. Elégedetlenségemben
pedig kijövök a béketűrésemből olykor.
Söpörj innét, tanácsolta magának. Hagyd a csattogó fogú vén tojást. Köcsög alighanem.
Csak hát nincs hova söpörni. Azt sem hitte igazán, hogy Mr. Leland Gaunt csörgő fogsorú
öreg buzi. De a végére járni se lett volna kedve.
A legfontosabbnak most az látszott, hogy besötétedik hamarosan. Márpedig ő ezen a környéken
nem marad sötétedés után. Nem olyan a környék. Az üreges szemű bérkaszárnyák, az abroncsukon
álló kocsik az útfélen nem ígértek semmi jót. Amióta ide jutott a Hámfa utcába, emberrel
nem találkozott, mégis az volt a határozott érzése, hogy figyelik. A motozás nem szűnt tarkója táján.
Mintha nem is Bostonban lett volna, hanem álom és valóság derengő mezsgyéjén valamerre.
Ha nem térül meg éjfélre, elégedetlen leszek.
Ász ököllel esett a jeltelen garázsajtónak. - Hé! Idebe őrzik a klasszikást?
Semmi válasz.
Az ajtó alján fogantyút látott. Megpróbálta. Hiába. Az ajtót meg se mozdíthatta, nemhogy
fölbillentse.
Nagyot szusszant, és szétnézett. Challengere itt áll. Még ekkora kedve soha nem lett volna,
hogy bevágódjon, aztán gyia. De nem mert.
Körüljárta az épületet. Semmiért. Sehol semmit nem látott, csak libafosszínűre mázolt salakbeton
tömböket. Egy falfirka árválkodott a garázs oldalán, és Ász néhány pillanatig elnézte, amíg
megértette, miért lúdbőrözik a háta.
YOG-SOTHOTH AZ ÚR
- ennyit mondott a fakult vörös permetírás. Visszakerült a garázsajtóhoz: Na már most.
Jobb ötlet híján visszaült a Challengerbe, onnan nézte a garázsajtót tovább. Keserűségében
rátenyerelt a dudára mind a két kezével, úgy nyomta meg.
S a garázsajtó csöndesen nyílni kezdett.
Ász tátott szájjal figyelte, s ösztöne megint azt súgta, hogy indítson és gyia. Amilyen gyorsan
lehet. Mexikó városáig megállni sem érdemes. Aztán eszébe jutott Mr. Gaunt, és mégis kikászálódott
a Challengerből. Mire odalépett a garázshoz, ajtaja már fönn állt a mennyezeten.
Belsejét hat-nyolc kétszáz wattos villanykörte világította vastag huzalvégen, ragyogóan. Bádogtölcsér
ernyőzött minden villanykörtét, s a fényük kört vetett a földre. A helyiség túlsó végében
viaszosvászonnal leborított kocsi. Az egyik falnak szerszámokkal kirakott asztal támaszkodott, a
másiknak három faláda, rajtuk régimódi orsós magnó. Máskülönben semmi.
- Hogy nyílt? - kérdezte Ász cérnavékony hangon. - Kijaisten nyitotta?
Választ nem kapott.
Beállt a Challengerrel a garázs hátsó falának. Hely volt bőven. Aztán visszasétált az ajtóhoz.
A homlokfal belső felén vezérlőművet látott. Megnyomta a LE gombját. A titokzatos salakbeton
épület környéke megtelt árnyékkal, s mintha mozgolódott volna némelyik.
Az ajtó zörgés-nyikorgás nélkül zárult. Amíg leereszkedett, Ász körülnézett, hátha talál valami
érzékelőt, amelyik dudaszóra nyílt. Nem talált. Lehet pedig valamerre, hiszen garázsajtók nem
nyílnak maguktól.
Bár - spekulált tovább - ha mégis történik ilyesmi, leghihetőbb színhelye a Hámfa utca.
Odaballagott a három ládához meg a magnetofonhoz. Talpa alatt visszhangosan csikorgott a
cement. Yog-Sothoth az úr, jutott az eszébe, és megborzongott. Ki a lószar lehet ez a Yog-Sothoth?
Reggae-énekes, bála gyapjú a feje. Ászt ez a kép sem derítette kedvre. Ilyen név ilyen helyen roszszat
jelent.
- 175 -
3