STEPHEN KING

sén, azok a nyolcas mise után szétszóródtak vasárnapi kiruccanásaikon. Brian nem tudta, így lesz-e,
csupán két dolgot tudott: azt, hogy Mr. Gaunt a mester, meg azt, hogy addig a vásárt nyélbe nem
ütötték, amíg Mr. Gaunt azt nem mondja, megvagyunk.
S amit most tesz, az az alku része.
Kinyitotta a hűtőtáskát. Volt benne vagy tíz-tizenkét jókora kő Brian füzetének egy-egy lapjába
csomagolva, és mindenik lapon a nagybetűs üzenet:
MEGMONDTAM, HAGYJON BÉKEM!
UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS.
Fogta az egyik becsomagolt követ, és megállt vele öt lépésre Jerzyckék nagy nappaliszobaablakánál
- az ilyeneket hívták tükörablaknak még a hatvanas évek elején, amikor a ház épült. Nekihuzakodott,
megingott, aztán dobott egy akkorát, mint Sandy Koufax a Világkupa hetedik fordulójának
hajrájában. A kő éktelen csörömpöléssel huppant, és odébbgörgött a nappali szőnyegén.
A csörömpölés furcsán hatott Brianre. Félelme elpárolgott, s vele együtt a piszkos munkától
való viszolygása is. Munkának nevezte magában, hiszen az efféle a csíny méretét régen meghaladta.
Izgatta az üveg csörömpölése... éppolyan érzések keltek benne, mint amikor Miss Ratcliffe felől ábrándozott.
Pedig tudta jól, hogy az ábránd, ez valóság.
Határozottá vált az az érzése is, hogy Sandy Koufax igazolványára nagyobb a szüksége,
mint valaha. A birtoklás lélektanának sarkalatos tételére ébredt: minél jobban meg kell küzdeni érte,
annál nagyobb a birtokhoz való ragaszkodás.
Kiemelt még két követ a hűtőtáskából, és visszatért a betört tükörablakhoz. Benézett, és látta
az első kövét. A nappali meg a konyha ajtajában hevert, valószínűtlenül - mint egy pár gumicsizma
az oltáron vagy egy szál rózsa a traktor motorházán. A füzetlapot rászorító egyik gumipánt elpattant,
de a másik tartott. Brian tekintete Jerzyckék nappalijának jobb felét kezdte kutatni. Ott pillantotta
meg Sony tévéjüket.
Nekiveselkedett és dobott. A kő telibe találta a Sonyt. Tompa döndülés, villanás, s az üveg a
szőnyegre záporozott. A készülék megingott állványán, de nem dőlt le. - Kettőnull! - motyogta
Brian, és kuncogás csiklandozta.
A harmadik kővel a heverő melletti asztalon gyűjtött porcelán csecsebecséket célozta meg,
de mellément. A kő egy darab vakolatot harapott ki a falból.
Brian kapta a hűtőtáska fülét, és hátravonszolta a ház mögé. Hátul betört két hálószobaablakot,
bevágott egy cipó nagyságú követ a konyhaajtó fölső ablakán, s a támadt nyíláson utánaeresztett
még néhányat. Az első a tálalón álló étkészletet érte, a következő a mikrosütőben állapodott
meg. - Három-null! Ez az, csücske! - kurjantotta Brian, és nevetett akkorát, hogy kis híján behugyozott.
Amikor nevetőgörcséből ocsúdott, módszeresen körbejárta a házat. A hűtőtáska könnyebb
lett, vihette már fél kezében. Utolsó három kövével betörte a Wilma őszi virágai közt rejtőző pinceablakot,
majd a virágokat is kinyűtte. Munkája végeztével ráhúzta a zárat a hűtőtáskára, visszaballagott
vele kerékpárjához, beemelte kosarába, és nyeregbe pattant.
S már Jerzyckék behajtóján kerekezett, amikor Jerzyckék tőszomszédja, Mrs. Mislaburski
kinyitotta házuk bejárati ajtaját, és kilépett a küszöbre. Almazöld hálóköntösében, csavarós haján a
piros hálóval lehetett volna a TÖLTSE KARÁCSONYÁT A POKOLBAN! társasút hirdetése.
- Mi az a ramazuri odaát, te gyerek? - kérdezte gyanakvón.
- Nem tudom én se. Jerzyckék összekaphattak - felelte Brian, és meg sem állt. - Átjöttem
megkérdezni tőlük, lesz-e, aki letolja a havat a házuk előtt, de úgy látom, jobb, ha máskor jövök.
Mrs. Mislaburski gyászos pillantást vetett szomszédainak házára, de az élősövénytől csak a
tetejét láthatta. - Ha neked volnék, vissza se jönnék - tanácsolta. - Erről a sárkányról mindig azok a
halak jutnak eszembe ott Dél-Amerikában... tudod, amik a tehénről a húst lerágják...
- A piranhák - segítette ki Brian.
- Jól mondod. Azok.
Brian elkerekezett az almazöld és jajvörös nő háza előtt. A szíve vert rendesen, de nem dörömbölt
és nem is szorongatta. Mintha álmában cselekedett volna. Semmiképpen nem az a Brian
- 113 -