STEPHEN KING

étvágya evés közben jött meg, akár Myra Evansé. Hogy megtetézze, összetörte még a fényszórót
meg a stoplámpát is, aztán a szélvédő alá tűzte az üzenetét:
FIGYELMEZTETÉSÜL!
TUDOD MI LESZ, HA MÉG EGYSZER PRÓBÁLKOZOL! A WURLITZEREMET
TÖBBET TE NE RUGDOSSAD!
A KOCSMÁMRÓL MEG SZOKJÁL LE!
Dolga végeztével visszalopózott a szoba ablakához, és szűK mellkasában dörömbölő szívvel
nézte el, hogyan szuszog Hugh, hogyan szorongatja a foszlott szőrmókot.
Mit szorongatja? Az ördög se szedné el tőle ezt a csúfságot! Mégis mint a mackójához, úgy
ragaszkodik hozzá. Visszament a kocsijához, beült, üresbe tette a motort, és hangtalanul legurította
a vén bogárhátút az útra, ott indította csak. Hanem aztán döngetett. Feje fájt, gyomra a tüdejét szorongatta,
mégis azzal vigasztalta magát, hogy semmi nem történt - köszöni, jól van, vígabban a
márciusi csirkénél.
De magának sem hitt, amíg hátra nem nyúlt, és bal markába nem szorította karcsú, sudár
horgászbotját. Akkor megnyugodott.
El se eresztette hazáig.
Az ezüstcsengettyű megcsöndült.
A Dadogós Dodd suttyant be a Hasznos Holmikba.
- Van szerencsém, Dodd - köszönt rá Mr. Gaunt.
- Jó-jó-jó napot kívánok, Mr. G-g-g-g...
- Itt nem kell dadognia, Dodd - nyugtatta meg Mr. Gaunt, s két ujját villaként emelte fölé,
majd lehúzta a gyerek csúf képe előtt. Dodd pedig úgy érezte, mintha valami gubanc oldódna a fejében
varázslatosan.
- Mit tetszett tenni énvelem? - hápogta, bár a szava úgy pergett máskülönben, akár az igazgyöngy.
- Olyasmit, hogy azt eltanulná Miss Ratcliffe is szívesen - mosolygott rá Mr. Gaunt, és kipipálta
nevét a lajstromán, majd a sétáló ingájú állóórára nézett a sarokban. Háromnegyed egy volt. -
Hogy jöttél el az iskolából korábban? Nem fog majd gyanút senki?
- Nem. - Dodd arcán még ott ült az álmélkodás, és úgy tetszett, legszívesebben a száját nézné,
hogyan potyognak belőle a szavak. - Jelentettem Mrs. DeWeese-nek, hogy fáj a hasam. Ő meg
küldött a nővérhez. Mondom a nővérnek, hogy fáj a hasam, de már nem annyira. Kérdi, hazamegyek-e
a magam lábán. Mondom, persze. Hát azt mondja, menjek akkor. - Itt eltöprengett. - De
azért jöttem én, mert elaludtam az osztályban. És azt álmodtam, hogy hívni tetszik.
- Hívtam is. - Mr. Gaunt az álla alá ékelte egyhosszra szabott ujjait. - Aztán mondja csak...
Hogy tetszett az édesanyjának az alpakka teáskanna, amit megvett neki?
Dodd vörösödött, vörösödött, amíg téglaszínű nem lett. Mondott volna valamit, de meggondolta,
aztán a cipője orrát bámulta.
- Csak nem megtartotta magának? - tudakolta Mr. Gaunt nyájasan, együttérzőn.
Dodd föl se nézett, úgy bólintott. Röstelkedett és zavarban volt. Mr. Gaunt csodamód megoldotta
a fejében a dühítő görcsöt... s mi haszna? Most a szégyen köt csomót a nyelvére.
- Mondja meg nekem mégis, mit kezdhet tizenkét éves fiúgyermek egy alpakka teáskannával?
- ...fogdozni jó... - bökte ki Dodd nagy sokára.
- Tessék? - nézett rá Mr. Gaunt, és fölrántotta bozontos fél szemöldökét.
- Mondom, hogy szeretem fogdozni!
- Fiam, fiam - mondta Mr. Gaunt, és megkerülte a pultot -, nekem mondja, tanárnak? Ismerem
én a boldog birtokosokat jól! Üzletemet alapoztam rájuk!
Dodd rémülten hátrált Mr. Gaunt közeledtére. - Ne tessék énhozzám nyúlni!
- 197 -
9