STEPHEN KING

S még éppen jókor állt Polly mellé, mert a Hasznos Holmik elé akkor ért oda az osonó
Nettie, és az esernyőt úgy szorongatta a kezében, mintha azzal zúzná be az ajtaját.
- Nettie ez vagy a szemem káprázik? - ámuldozott Rosalie.
- Bizony Nettie.
- Istenkém! Még bemegy!
Hanem úgy látszott, éppen a jóslata állja útját Nettie-nek. Megtorpant az ajtóban, egyik kezéből
a másikba tette át az ernyőt, és úgy húzódott vissza, mintha kígyófészek szélén állt volna.
- Eredj, Nettie - súgta Polly biztatóan. - Ne félj, bogaram!
- Talán azt olvassa az ajtón, hogy ZÁRVA - vélekedett Rosalie.
- Nem, mert a másik tábla azt mondja, kedden és csütörtökön csak bejelentésre nyit. Ma
reggel láttam.
Nettie újból nekiindult, megfogta a kilincset, de visszahúzódott ismét.
- Nem hiszek a szememnek - hüledezett Rosalie. - Nekem is mondta, hogy talán benéz, és
tudom, mennyire szereti az emlékpoharakat, de nem hittem, hogy áll a szavának.
- Engem pedig megkérdezett, elmehet-e ebédidőben az új üzletbe a tortatartóért - fűzte hozzá
Polly.
Rosalie rábólintott. - Ez a mi Nettie-nk. Tőlem már kérdezte azt is, kimehet-e a klozetra.
- Az a gyanúm, félszívvel remélte, hogy majd nemet mondok, mivel a munka sok. De remélte
azt is, hogy beleegyezek. - Polly le nem vette a szemét a vívódó Nettie-ről. Hasznára válik a lelkének,
ha mégis megemberli magát, és bemegy. Forró sajgás kezdődött a kezében, s amint letekintett,
látta, hogy tördeli. Meggondoltan leeresztette.
- Nem a tortatartóról, nem is az emlékpohárról itt a szó - mondta ki Rosalie -, hanem őróla.
Polly rápillantott.
Rosalie pirongón kacarászott. - Nem azt mondanám, hogy belepistult Gauntba, ámbár igen
csillogott a szeme, amikor utolért az utcán. Kedvesen bánt vele Gaunt, ennyi az igazság. Nyíltan,
kedvesen.
- Kedvesek ővele sokan - vélekedett Polly. - Alan nem tudja, hogyan járjon a kedvében,
Nettie mégis begombolkozik.
- De ez a Gaunt nem akárhogyan kedves - mondta Rosalie, és mintha Nettie az igazát akarta
volna bizonyítani, megfogta újra a kilincset, és lenyomta végre. Az ajtó kinyílt. Nettie pedig állt az
utcán, mintha fölélte volna minden elszántságát. Polly szinte biztosra vette, hogy Nettie behúzza az
ajtót, és elsuttyan. Köszvény ide, köszvény oda, már megint tördelte a kezét.
Ne hagyd magad, Nettie! Eredj be. Ragadd meg az alkalmat. Térj vissza az emberiség körébe!
Aztán már csak a mosolygását látták, hogy ki vagy mi indította mosolygásra, azt nem. Aztán
leeresztette maga elé emelt esernyőjét, és bement. Az ajtó rácsukódott.
Polly meghatottan látta, hogy Rosalie-nak könnyek ülnek a szemében. A két nő egymásra
bámult, majd nevetve összeölelkezett.
- Elszánakozott mégis! - sóhajtotta Rosalie.
- Egy-nulla a javunkra! - helyeselt Polly, és napfény áradt szét a fejében, ahogyan két órával
később Castle Rock városán is.
Öt perccel később Nettie Cobb ott ült egy magas támlájú bársonyszéken, amilyet Gaunt az
üzlet egyik falához állított többet is. Esernyője és kis táskája mellette hevert a földön elfeledetten.
Gaunt mellételepedett, Nettie kezét a kezébe fogta, éles tekintete vizenyős szemét kutatta. Virágokkal
kihányt zománcüveg lámpaernyő állt az egyik tárlón Polly Chalmers tortatartója mellett. A lámpaernyő
mérsékelt szépségűnek volt mondható, de simán elkértek volna érte háromszáz dollárt vagy
többet egy bostoni régiségkereskedésben. Nettie Cobb azonban tíz dollár és negyven centért jutott
hozzá az imént, mert annyi pénz volt az erszényében, amikor az üzletbe lépett. De a lámpaernyőt
láthatta ő akármilyen szépnek, e pillanatban megfeledkezett róla, akár az esernyőjéről.
2
- 39 -