STEPHEN KING

Polly úgy nyugtatta kezét a szék karfáján, mint két megkövesedett uszadékfát, és vágyakozón
pillantott át a szoba sarkába, arra a heverőre, ahol Alannel szeretkeztek péntek este. Akkor bezzeg
nem fájt a keze! Mintha ezer év távolába került volna az a péntek este. S ekkor jutott eszébe,
hogy a világ talán foroghat a szerelem körül, mégis milyen tünékeny, milyen kérészéltű! Úgy tetszik,
a teljes világrend mégis inkább a szenvedők jajkiáltásainak fényes üvegtengelyén sarkallik.
Jaj, te bolondos heverő, sóhajtotta. Jaj, te üres heverő, mi hasznom belőled?
Nettie megjött a két hőkesztyűvel. Szigetelt huzalokkal fölszerszámozott, vattával kitömött,
varrógéppel megnyargalt alkalmatosságok voltak ezek. A balból fehéren kígyózott elő a dugófejű
huzal. Polly fedezte fel a hirdetését a Háztartásunk című lapban, és érdeklődött felőle a Köszvényesek
Országos Alapítványának díjtalan telefon-tanácsadójától. A válasz az volt, hogy olykor enyhít a
fájdalmon. Mikor aztán Van Allen doktornak mutatta a hirdetést, az elcsépelt bölcsességet hallotta
ismét: „Ártani nem árt.”
- Én azt hiszem, te Nettie, hogy néhány percen belül úgyis…
- ...jobban leszel - fejezte be a mondókáját Nettie. - Persze hogy jobban. Mivel a kesztyű segít.
Tartsd a kezed.
Polly beadta a derekát, Nettie pedig kifeszítette a kesztyű torkát, és annyi érzéssel csúsztatta
rá a kezére, ahogy a bevetésre induló harci repülőgépek rakodói csúsztatják be a bombákat a helyükre.
Érzéssel, szakértelemmel és részvevőn. Polly nem hitte, hogy használ, de már Nettie figyelme
is foganatosnak bizonyult.
Nettie végül térdre ereszkedett, és a huzal végét benyomta a szék mellé húzott padlódugaszba.
A kesztyű zümmögni kezdett, száraz melegének első kacsai ráfonódtak Polly kezére.
- Jó vagy énhozzám, tudod-e?
- Jóság nem telik éntőlem - mentegetőzött Nettie rekedten, s a szeme fénye könnyesen megtört.
- Azt is tudom, hogy a dolgodba ártakoznom nem illik, mégis megmondom, hogy a kezeddel
tenni kellene már valamit. Ez így nem mehet tovább.
- Tudom, drágám, tudom. - Polly próbálta pangó lelkét megmozgatni. - Miért jöttél, mondd
csak, Nettie? Ha nem azért, hogy pirítóst tégy a kezemből?
Nettie képe felderült. - Főztem neked sonkás tésztát!
- Sonkás tésztát? Miért fáradtál?
- Mert ma te nem állsz oda főzni, de még holnap se! Eláll a hűtőszekrényben.
- Köszönöm.
- Szívesen főztem, s még áldom az eszemet most, hogy a kezed látom. - Kiperdült a hall ajtajába,
és az arcán napsugár söpört végig. Polly megfigyelhette volna, milyen nyúzott, ha nincs elfoglalva
a maga bajával. - Maradj ott a fenekeden!
Polly mindkettőjük meglepetésére elnevette magát. - Maradnom kell. Fogságba ejtettél!
A konyhában nyílott, majd zárult a hűtőszekrény, amint Nettie beletette a sonkás tésztáját. -
Tegyek föl kávét? - szólt be a nappaliba. - Egy csészére valót szívesen megosztanék veled.
- Az jó lesz - szólt ki Polly. A kesztyű hangosabban zümmögött, és forróságot gerjesztett. S
vagy ez segít, vagy a fájdalomcsillapító... Nem úgy, mint az, amit ötkor vett be... A kettő együtt leginkább,
gondolta el Polly. - De ha sietned kell haza, Nettie...
Nettie megállt az ajtóban. Kötényét már elővette a kamrából, és maga elé kötötte. Régi bádog
kávésfazekat tartogatott a kezében. Az új automata Toshiba kávéfőzőtől irtózott. De meghagyta
neki Polly is, hogy a bádogfazékban főtt kávé ízletesebb.
- Nincs hova sietnem. Otthon se jobb, mint itt - mondta Nettie. - A házat különben is jól bezártam,
és Fogdmeg őrködik.
- Méghozzá szigorúan- mosolygott Polly. Ismerte Fogdmeget jól: nyomott vagy tíz kilót, és
a hátára fordult egy kis vakargatásért postásnak, villanyóra-leolvasónak, házaló ügynöknek.
- Már csak békémet hagy - motyogta Nettie. - Megmondtam neki a magamét. Azóta nem látom.
Nem is hallok felőle. Hát talán megértette, hogy nem tréfálok.
- Kinek mondtad meg a magadét? Miről? - tudakolta Polly, de Nettie már odébbállt a konyhába,
Pollyt pedig a kesztyű fogságra kárhoztatta. S mire Nettie előkerült a kávéval, Pollyt a
Percodan annyira ködbe borította már, hogy Nettie motyogásáról meg is feledkezett... Ami nem volt
csoda, hiszen motyogott Nettie eleget.
- 108 -