STEPHEN KING

- Százat megadok - vinnyogta Myra, és újra belekapaszkodott Gauntba, amint lépett volna
hátrébb. - Adja ide százért!
- Száznegyven - mondta ki a végszót Gaunt. - Alább nem adhatom.
- Nem bánom - lihegte Myra. - Nem bánom, legyen száznegyven...
- Persze egy szopással meg kell toldania - vigyorodott rá Gaunt.
Myrának ámulatában O-ra nyílt a szája. - Hogy értve? - suttogta.
- Úgy, hogy leszop! - förmedt rá Gaunt. - Úgy, hogy az arannyal megtömött szájával rábukik
a szakszikürtre, és kiszívja!
- Jesszusmária - sóhajtotta Myra.
- Ahogy gondolja - mondta Gaunt, és hátrált.
Myra megragadta ismét, és kisvártatva már a nadrágja hasítékán motozott.
Gaunt tűrte néhány pillanatig, aztán rácsapott a kezére. - Hagyjuk - mondta. - Elbambulok a
szopástól.
- Akkor...
- Ne fáradjon, Myra. - Azzal odavetette neki a képet, Myra pedig remegő kézzel elkapta és
keblére szorította. - De még egy kikötésem van.
- Mi az? - sziszegett rá Myra.
- Ismeri a kocsmárost a Bádoghíd túlsó végén?
Myra szemében föltámadt a rémület, és már rázta volna a fejét, amikor rájött, kiről lehet szó.
- Henry Beaufort-t?
- Azt. Ha jól tudom, nemcsak csaposa, tulajdonosa is a Méla Tigrisnek. Érdekesen választott
kocsmanév.
- Személyesen nem ismerem, csak látásból. - Hogy is fordult volna meg Myra a Méla Tigrisben?
Attól persze tudta, éppúgy, mint a városban bárki, hogy a kocsmáros ki.
- Ő lesz az, igen. Apró csínyt kellene tennie Mr. Beaufort-ral.
- Mit? Miféle csínyt?
Gaunt lehajolt, megragadta Myra egyik izzadt kezét, és talpra segítette.
- Megbeszélhetjük, amíg a csekket kitölti - mondta mosolyogva. S már a varázslatos Mr.
Gaunt volt ismét, a szeme csillogón táncolt kedves vevőjén. - Parancsolja, hogy a képet hasznához
illően becsomagoljam?
ÖTÖDIK FEJEZET
Alan becsusszant Pollyval szembe a Nan Villásreggelizőjének egyik rekeszébe, és nyomban
látta, hogy Polly kezéből nem állt ki a fájdalom - annyira nem, hogy Percodant vehetett be délután,
ami nem volt szokása. Pollynak szólnia sem kellett, látta Alan a szeme tört fényén. Nem is szívesen
nézett a szemébe ilyenkor, s a fejében nem először fordult meg, hátha Polly rá talált kapni erre a
szerre. Nem mintha meglepte volna. Úgy könyvelte volna el azt is, ahogyan Polly fájdalmát - hiszen
sem az egyik baját, sem a másikat igazán meg nem érthette.
Kérdése persze nem árulkodott értetlenségről: - Hogy vagy, szépségem?
Polly elmosolyodott. - Érdekes napom volt. Rrroppant érrrdekes, mint az a pofa szokta
mondani a Gaucho Marx-filmben.
- Nem vagy te olyan öreg, hogy arra emlékezhess.
- Dehogynem. Te, Alan, ki megy ott?
Alan követte Polly tekintetét, s még éppen látta azt a nőt, aki négyszögű csomagot szorított a
kebléhez, azzal úszott el Nan tükörüveg kirakata előtt. Maga elé meredt, de úgy, hogy egy férfinak,
aki szemből közeledett, félre kellett ugrania, nehogy összeütközzenek. Alan gyorsan átpörgette fejében
a nevek és arcok hatalmas katalógusát, és mint Norris mondta volna, „kilences lövéssel” állt
elő.
- Evansnek hívják. Mabel vagy Mavis, vagy mi a keresztneve. A férje Chuck Evans.
1
- 53 -