STEPHEN KING

Ász megemelte két kezét, és hátralépett. Nem félelmében, csodálkozásában. - Ne bántson,
Mr. Nelson - mondta. - Hagyjon engemet békiben.
- Nem bánom - mondta a micisapkás. - Nem találkozott azzal a faszszopó Jewett-tel?
- He... A fölső tagozatos zigzással?
- Azzal hát... Annyi Jewett él a városban? Szedje össze az eszét!
- Most érkeztem, Mr. Nelson - felelte Ász óvatosan. - Nem találkoztam én még senkivel.
- Hát előkerítem, de abban nem lesz köszönet! Kinyiffantotta a papagájomat, és leszarta a
drága édesanyám képét! - George T. Nelson szemrése összeszűkült, úgy tette hozzá: - Ma este jobb,
ha nem kukoricázik velem senki!
Ásznak sem állt szándékában.
Mr. Nelson visszadugta a pisztolyt a zsebébe, és a háborgó ember céltudatos lépteivel sietett
tovább. Ász meg csak állt égnek emelt kézzel. Mr. Nelson műhelygyakorlatot vezetett a középiskolában.
Ász olyannak ismerte, aki nem ártana a légynek - ha a szemére száll, akkor se -, de most úgy
látta, jobb lesz, ha változtat a véleményén. Megismerte a pisztolyt is. Nem is csoda. Ő hozott ezekből
egy ládával előző este.
- Ász! - nézett rá Mr. Gaunt. - Soha jobbkor.
- Pisztoly kéne - morogta Ász. - Meg abból az első osztályú anyagból, ha van még.
- Értem, értem... Mindent a maga idején. Most ezzel az asztallal segítsen, Ász.
- Megölöm Pangbornt - jelentette Ász. - Kiforgatott a kincsből. Megnyúzom.
Mr. Gaunt sárgán villanó szemmel meredt Ászra, akár a macska az egérre... S Ász abban a
pillanatban úgy érezte csakugyan, hogy egér. - Ne újságoljon olyasmit, amit rég tudok - intette. - Ha
a segítségemet kéri, segítsen előbb.
Ász elkapta az asztal végét, úgy vitték be együtt a raktárba. Mr. Gaunt lehajolt, és felemelt
egy falnak támasztott táblát.
- olvasta Ász. Mr. Gaunt becsukta a hátsó ajtót, és ezt a táblát akasztotta ki. A fölső nyelves
zárat fordította rá éppen, amikor Ász ocsúdott, hogy a táblát semmi nem tartja - se szög, se madzag,
mégis megmarad a helyén.
Majd az ismétlőpisztolyok és tárak ládáira esett a tekintete. Nem maradt háromnál több se
pisztolyból, se tárból.
- Márjajatya... Mind elkeltek?
- Fellendült este az üzlet, Ász - mondta Mr. Gaunt száraz kezeit dörzsölgetve. - Nagyon szépen.
De a jónak még nincs vége. Volna a számára munkám.
- Megmondtam - makacskodott Ász. - A seriff kiforgatott...
Ász megijedni sem ért rá, Leland Gaunt már nekiesett. Csúf két keze elkapta inge elejét, s
úgy emelte a magasba, akár a tollas zsákot. Ász ijedten ordított. Két vasmarkot érzett a mellén. És
Ász úgy nézett le tüzet hányó arcába, hogy azt sem tudta, miképp került föl oda. De még rémületében
sem kerülhette el a figyelmét, hogy füst - vagy talán gőz? - árad Mr. Gaunt füléből és orrlikaiból.
Embersárkánynak tetszett.
- Ne újságoljon nekem semmit! - ordított rá Mr. Gaunt. Nyelve kijárt kidőlt-bedőlt sírkő fogai
közt, és Ász látta, hogy kétágú, akár a kígyóé. - Az újság énrám tartozik! Majd én mondom!
Majd én teszem! Magának a neve hallgass, Ász! Érti?
Kétszer megpördítette a feje körül, mint a cirkuszi birkózó, s nekicsapta a szembülső falnak.
Ász fejében tűzijáték támadt. S mire a látása tisztulni kezdett, Leland Gaunt már a nyakán volt megint,
és fújta a füstöt, a gőzt.
- Ne! - nyítta Ász. - Ne, Mr. Gaunt! Kérem szépen! Ne!
Gaunt karmokat eresztett... Vagy karom volt a körme mindig? Az volt, csak nem láttam, szepegte
Ász.
A karmok úgy hatoltak át az ingén, mint a szögek, és magukhoz rántották.
- 273 -
12
MÁR VÉGLEG ZÁRVA