STEPHEN KING

Elgémberedett keze azt a kiálló piros micsodát verdeste most, mint a villanykapcsolót néhány
pillanattal előbb. Majd végre megfogta, és kitépte a kutyából. Rémülete mélységes kútjából
merítette az erőt. A dugóhúzó szaggatott húst, bőrt, vért, szőrt, és egy ötös csavar helyét hagyta a
kutya mellkasán. Nettie újból sikoltott, elejtette a vérmocskos dugóhúzót, és karjába emelte a meredt
gombolyagot.
- Fogdmeg! - rítta. - Arany kiskutyám! Nem lehet! Nem! - Ringatta, úgy próbálta életre kelteni
testének melegével. De mintha meleget ő sem adhatott volna neki: Kihűltek mind a ketten.
Egy idő múltán letette a gombolyagot a földre, és addig tapogatott, amíg megtalálta a gyilkos
dugóhúzójú svájci kincstári bicskát. Tehetetlenül bámulta, de tehetetlensége elhagyta mindjárt,
amikor látta, hogy írást tűztek a dugóhúzóra. Gémberedett ujjal lepiszkálta róla, és közelebb emelte
a szeméhez. A papírt megkeményítette szerencsétlen kutya vére, de a firkálmány olvasható maradt.
Az én tiszta lepedőimet senki büntetlen össze nem feni!
Megfizetsz érte, megmondtam!
Nettie szeméről ijesztő értelem tépte le a rémület hályogát. Úgy csillogott az, akár a frissen
tisztogatott asztali ezüst. Veszteségébe belesápadt arca kitelt vérrel. Vicsorgott a cédulára, és két
reszelős szót zihált:
- Rohadt... ringyó!
Összegyűrte a papírt és a falhoz csapta. A galacsin visszapattant, és Fogdmeg teteme mellé
esett. Nettie fölkapta, leköpte, s a falhoz csapta ismét, majd fölkelt, és indult a konyhának. Tenyere
kinyílt, ökölbe szorult, kinyílt és szorult ismét.
Wilma Jerzyck kis sárga Yugója felgördült házuk behajtójára. Wilma kiszállt, és rugalmas
léptekkel megindult a bejárati ajtónak. Táskája mélyén vájkált a kulcsért, és a „Szerelem körül forog
a világ”-ot dúdolta. Végre megtalálta a kulcsot, beillesztette a zárba... Majd furcsa mozgásra lett
figyelmes. Odanézett, és a lélegzete elakadt.
A nappali függönyeit lengeti a friss délutáni szél! Lengeti, ki a ház elé! Mégpedig azért,
mert az a nagy tükörablak, amelyikért Clooneyéknak kétszáz dollárt kellett leperkálniuk, amikor a
tökéletlen fiuk baseballal betörte három esztendeje, az megint betört! Üveg jégcsapok meredeztek a
nagy lyuk felé.
- Mijaisten! - kurjantotta Wilma, és akkorát fordított a kulcson, hogy a zárba majd beletört.
Berobbant a házba, bevágta az ajtót, s megállt azon helyt. Wilma Wadlowski Jerzyck azóta
meg nem dermedt, amióta a fejét bekötötték.
A nappali romokban hevert. A tv - csodás, nagy képernyős készülékük, még tizenegy részlettel
tartoztak érte - vakon füstölgött, képcsövének ezer szilánkja a szőnyegen. A nappali
szembülső falán lyuk éktelenkedett. A lyuk alatt csomag, mint valami szögletes kenyér. A másik
csomag a konyhai átjáróban.
Óvatosan indult a konyhának, mert valami azt súgta neki, hogy lehet bomba az a csomag.
Amint a tv mellett elment, odaégett szalonna és megpörkölődött szigetelés kellemetlen szaga csapta
meg az orrát.
Leguggolt a csomag mellé, és akkor látta, hogy nem is csomag. Vonalas füzetlapba csomagolt
kő az, a füzetlapot gumipánt szorítja a kőre. Wilma kiszabadította a lapot, és ezt olvasta rajta:
14
MEGMONDTAM, HAGYJON BÉKEM!
UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS.
Elolvasta kétszer, aztán odalépett a másik kőhöz. Kezébe fogta, lehúzta róla a gumipántot.
Egyazon papír, egyazon szöveg. Fölegyenesedett. Mindkét kezében egy-egy füzetlap, s a szeme pattant
egyikről a másikra, mint aki izgalmas asztalitenisz-viadalt figyel. Végezetül két szó szakadt ki
belőle:
- Nettie! A fapicsa!
- 123 -