STEPHEN KING

- A birtok kötelezettséget ró az emberre, hiába, Mr. Gaunt. Mennyivel tartozom ezért a...
ezért a... - Már nem is emlékezett, mit vásárolt, csak intett a táskájára.
- Kegyed semmivel. Tekintse úgy... - és szélesen rámosolyodott - ...mint jóindulatának megnyerését.
- Köszönöm - mondta Lenore. - Máris mennyivel jobban vagyok!
- Mindig szívesen állok rendelkezésére – bókolt Mr. Gaunt.
Norris Ridgewick nem horgászni volt. Hugh Priestet leste hálószobája ablakán át.
Hugh az ágyán hevert, akár a rongyzsák, és húzta a lóbőrt. Hátán feküdt, egy szál húgyfoltos
gatyában, és bütykös kezében fakó szőrmecafatot szorongatott. Norris nem látta jól, mit - Hugh keze
nagy volt, ablaka piszkos -, de valami molyrágta rókafarknak nézte. Nem is nagyon törődött vele,
mi lehet, mi nem. A fontos az volt, hogy Hugh alszik.
Norris visszaballagott a behajtóra, ahová a maga kocsiját állította Hugh Buickja mögé. Kinyitotta
az ajtaját és behajolt. Horgásziszákja a vezetőülés mellett hevert a padlón. A Bazun-botot
hátul hordta, a hátsó ülésen. Nagyobb biztonságban volt így.
Horgászni még nem horgászott vele. Mégpedig azért nem, mert féltette. Tegnap ugyan kivitte
a Vártóra, fölszerelve, bevetésre készen... Aztán állt jó darabig a tóparton, vállán a bot.
Akkor mi lesz - töprengett -, ha valami igazán nagy hal akad horogra? Medvehal például...
Medvehalnak valami vénséges vén pisztrángot tisztel a helyi legenda. Akkorának híresztelte
a horgásztársadalom, mint a két karom, s fürgének, mint az evetkét, szívósnak, mint a hölgymenyétet.
A régiek még azt is tudták, hogy a medvehal állkapcájában benne van minden horog, amit csak
leszaggatott életében.
S ha a horgomra talál akadni, mi lesz?
Ostobaságnak tetszett elgondolni, hogy akár tavi pisztráng, akár medvehal (ha nem csupán
legenda) egy Bazun-botot eltörhetne. Norris azonban kerülte volna a kockázatot... Amilyen a kártyajárása
mostanában... S már hallotta is szinte a reccsenést, és megrendülésének erejét méregette
magában, amint a bot boldogabbik vége a kezében marad, a sudara meg elúszik a csónak mellett. A
boldogabbik végét már tűzheti a kalapja mellé!
Így aztán a régi Zebcójával horgászott, és nem is vitt haza halat vacsorára... Hanem éjjel Mr.
Gaunttal álmodott. Mr. Gaunt gázlócsizmát viselt meg csurgóra álló puhakalapot, olyat, amelyiknek
a karimáján körben tollas csalik táncoltak. Csónakban ült, jó harminc méterre benn a tavon, Norris
meg kinn állt a tó nyugati partján az apja régi halásztanyája előtt, amelyik már leégett vagy tíz éve.
De ott állt, és hallgatta, miket szól ki Mr. Gaunt. Nagy részletességgel emlékeztette őt a tennivalójára,
így aztán Norris arra a bizonyosságra ébredt, hogy igenis helyesen cselekedett tegnap, amikor a
Bazunt betette a hátsó ülésre, és a Zebcóval horgászott. Olyan gyönyörű bot ez a Bazun, hogy bűn
kockára tenni.
Norris most megnyitotta az iszákot, és hosszú belezőkést szedett ki belőle. Majd odalépett
vele Hugh Buickjához. Rászolgált a részeg disznó, csitította lelkiismeretét, de az csak hangoskodott.
Intette, hogy nagyot botlik most. Soha talpra nem áll, akkorát. Elvégre rendőr, s éppen a rendőr
dolga, hogy lefülelje, aki ilyesmit tesz. Menteni is kár. Börtönben a helye annak.
Magán áll, Norris - hallotta egyszerre Mr. Gaunt hangját a lelkiismerete szomszédságából. -
A horgászbot a magáé. Magáé a választás joga is, istenétől kapta. Válasszon. Ha nem…
Be sem fejezte. Norris Ridgewicknek nem kellett több. Tudta, mi történik, ha most
megkutyálja magát. Kettébe törve látja a Bazun-botot, amikor a kocsiba újra benéz. Mert Amerikában,
ha megkíván valamit az ember, azért fizessen. Ha fizetni nem tudsz vagy megkutyálod magad,
a holmid haszna oda.
Megtenné velem Hugh is, gondolta Norris dacosan. Nem is csak ilyen finom horgászbotért,
mint a Bazun. Hugh Priest a tulajdon édesanyja torkát elmetélné egy üveg whiskyért meg egy csomag
Luckyért.
Ezzel hallgattatta el a lelkiismeretét. S amikor megint sivalkodni kezdett benne, hogy gondolkodj
először, hé, hé - magába fojtotta. Azzal lehajolt, és kezdte megfaragni a Buick gumiját. S az
- 196 -
8