STEPHEN KING

Alan egyszerre megsajnálta. Nem magát benne, hiszen a hang sohasem tetszett idegenebbnek.
Legföljebb annyi lehetett a hasonlóságuk, hogy nem beszédesebb a hang se. A legszükségesebbre
szorítkozott, mint aki szolgálatban van. A gyászos lelkiismeret szolgálatában.
Alig két éve múlt, hogy Annie Pangbornt fejfájások kezdték gyötörni. Nem is vészesen, állította
Annie. Mert ahogy Polly nem, ő sem volt panaszos természet. Aztán egy napon borotválkozás
közben - talán 1990 elején? - Alannek szemet szúrt, hogy a mosdó mellett a családi üveg aszpirinen
nincs rajta a teteje. Fölvette a földről a kupakot, hogy ráteszi... Aztán meggondolta, és kivett belőle
kettőt. Akkor látta, hogy a kétszázhuszonöt tablettás üveg alján alig csörög néhány. Pedig a múlt
héten nyitotta. Letörölte a borotvahabot az arcáról, elszaladt a Varró Nőkhöz, ahol Annie dolgozott,
mióta Polly Chalmers a műhelyt megnyitotta - beszólt Annie-ért, hogy igyanak meg egy kávét, s
amint a kávét kihozták, nyomban rátért az aszpirinre. Rémülten, arra is emlékezett.
Nem eléggé rémülten, intette a hang gyászosan.
Nem eléggé, hiszen nem fért a fejébe, hogyan nyelhet valaki kétszáznál több aszpirint egy
héten belül. Ilyen nincs.
S Annie leintette. Ne butáskodj. Törölte az üvegpolcot, leverte az aszpirint. A tető lepattant
róla, a tabletták meg beborultak a mosdóba a folyó víz alá. Amennyit kikotort, eldobta.
Így szólt a történet.
Alan azonban rendőr lévén nem hagyta el a vizslatást szolgálaton kívül sem. Aki az embereket
igazán megfigyeli olyankor, ha kérdést szegeznek nekik, az előbb-utóbb megtapasztalja, milyenek,
mikor hazudnak. Vallatott egyet, aki minden hazugságát azzal jelezte, hogy a hüvelykujja
körmével megpiszkálta a szemfogát. Hazudott, mintha könyvből olvasta volna, de mozdulata igazat
szólt. Nem is tehetett másként. Így aztán átnyúlt az asztalon Nannél, mert ott kávéztak, megfogta
Annie kezét, és kérte, hogy igazat csakis. Annie egy pillanat habozás után meg is vallotta, hogy
igen, a feje jobban fájt egy kicsit, és igen, bekapott egypár aszpirint, de nem mindet, mert a többi
belefordult a mosdóba. Alan pedig hitt neki - az etetés legrégibb fajtájának, amit a horgászok fárasztásnak
neveznek: ha kapott a hal a hazugságon -, utánaereszteni egy féligazságot. Ha Alan a
szemét jobban kinyitja, olyasmit szedett volna ki Annie-ból, ami akkor hihetetlennek tetszett, később
mégis igaznak bizonyult: hogy a kínzó fejfájásra bekapkodhatott húsz aszpirint is naponta. S
ha ezt hallja tőle, persze még azon a héten viszi Portlandbe vagy Bostonba ideggyógyászhoz. Csakhogy
a feleségét még a rendőr sem fürkészi annyira.
Nyugtatta a lelkiismeretét azzal is, hogy elküldte Annie-t Ray Van Allen doktorhoz. Ray
nem talált semmit. Alan később sem rótta föl neki. Elvégre a szokásos reflexvizsgálatokat elvégezte,
majd bevált szemtükrével is megtette, amit megtehetett. Végül elküldte a körzeti rendelőintézetbe
röntgenre. EEG-vizsgálatot ugyan nem kért, majd amikor azt hallotta Annie-tól, hogy fejfájásai
elmúltak, hitt neki. Alan ezért sem hibáztatta. Sejtette, hogy a test beszédére az orvosok legalább
annyira hallgatnak, mint a rendőrök - a beteg pedig éppúgy hajlik a hazugságra, akár a gyanúsított,
mert félnek mind a ketten. És persze Ray szolgálatban volt, amikor Annie-t vizsgálta. Tehát miért
ne fordulhatott volna úgy, hogy az ő felfedezése s a szakorvosi vizsgálat közti időben elmúltak a
fejfájások? Ray elmondta később hosszas konyakozás közben, hogy a panaszok el is múlnak akárhányszor,
ha a daganat az agyalapon fejlődik ki. - A rohamok is ilyenkor a leggyakoribbak - magyarázta
Alannek. - Ha tehát roham volt az oka... - Végül megvonta a vállát. Tehát és ha. De meglehet
az is, hogy egy Thad Beaumont nevű személy is bűnsegédi bűnrészes volt felesége és fia halálában,
Alan mégsem vádolta érte.
Kisvárosokban sem tud mindent mindenki, hiába hegyezik a fülüket és jártatják a szájukat
örökké. Castle Rock tudta, mikor veszett meg Frank Dodd rendőr Bannerman seriff idejében még,
és gyilkolta a nőket rakásra, és Cujóról, a bernáthegyiről is tudtak, a 3-as városi út mentén veszett
meg. Meg ismerték azt a históriát, hogy a város nevezetességének, Thad Beaumont-nak, a regényírónak
porig égett a tóparti háza 1989 nyarán. De a körülményeket nem ismerték. Arról sem tudhattak,
hogy Beuamont-t üldözte valaki, aki nem is számított valakinek a szó szoros értelmében. Alan
Pangborn viszont hiába tudott mindezekről, álmában ő is üldözött volt. Legalábbis olykor. Pedig
hivatalos és személyes bajai elmúltak már, mire Annie fejfájásairól tudomást szerzett. Legalábbis
azt hitte, hogy elmúltak. Thad részeg telefonjaiból következtetett persze, hogy házassága és elméje
egyaránt bomlóban... Annyira, hogy Thadet hallgatván még a maga józanságában is kételkedni kezdett.
Valami orvos várószobájában olvasott a fekete lyukakról azokról az égi hézagokról, az anti-
- 80 -