STEPHEN KING

Egyetlenegyszer. - A sánta nénikédet baszd meg - fohászkodott a Méla Tigris tulajdonosa és
csaposa mélán. - Azt, azt. A ravatalon.
Első gondolata az volt, hogy visszamegy a házba a szarvaslövő puskájáért. A gondolatot elvetette.
A Tigris egy ugrás ide, ott meg a söntés pultja alatt tart ő egy dobozt. Abban a dobozban
lefűrészelt csövű winchestert. Azóta tartja ott, hogy Merrill, az Ász megpróbálta a Tigrist kirámolni
pár éve. A kurtított kétcsövű tartása törvénybe ütközött, de Henry nem is élt vele sose.
Gondolta, ma itt az ideje, hogy éljen vele.
Végighúzta a kezét még egyszer az undok karcoláson, amit Hugh ejtett az ő Thunderbirdjén,
majd összegyűrte a céduláját és félrelökte. Billy Tupper ilyenkor már a Tigrisben törli a padlót és
itatja föl a sörtócsákat. Azért most bemegy, előkapja a winchestert, és kölcsönkéri Billy Pontiacját.
Ma kilyukasztja a sánta nénike unokaöcsikéjét!
Henry még bele is rúgott a füvön heverő papírgalacsinba. - Bekáfoltál megint, Hugh! De
utoljára, azt megmondom! - S amint a kezét megint végighúzta a karcoláson, érezte, hogy ilyen dühös
nem volt még életében. - Nem, többet nem, az baszomisten.
És gyalog indult neki a Méla Tigrisnek. Szinte futólépésben.
Amíg George T. Nelson hálószobáját széthányta, Frank Jewett talált vagy tíz deka kokaint a
dupla ágya matracai alatt. Leöblítette a klotyón, és amíg a víz gurgulázását nézte, csikarni kezdte a
hasa. Kicsatolta övét, aztán mégis a feldúlt hálószobába tért vissza. Frank érezte, hogy kivetkőzött
emberi mivoltából, de már azzal sem törődött. Akit megvadítanak, az nem tekinti a jövőt. Még a
jövő hetet se.
Amihez addig nem nyúlt a hálószobában, az egy idős hölgyet ábrázoló kép volt a falon.
Drága aranykeretéből arra következtetett, hogy George T. Nelson áldott emlékezetű édesanyját ábrázolja.
Leakasztotta a képet, lefektette a padlóra, letolta a nadrágját, fölé guggolt, és megtette, amit
a csikarás parancsolt.
Tettét a veszett nap csúcsának ítélte.
Lenny Partridge, Castle Rock legöregebb lakosa, a bostoni Post vándorbotjának tulajdonosa
(amellyel korábban Evvie Chalmers néne rótta az utcákat), Castle Rock legrégibb kocsiját vezette:
ifjúkorában talán fehér 1966-os Chevrolet Bel-Airt. Azóta egyen-seszürkére, dűlőúti porosra változott
a kocsi. Másképpen sem volt már a régi. Hátsó ablakát plasztiklepedővel foltozta be néhány
éve, ajtótáblái pedig annyira átrozsdáltak, hogy Lenny mintegy csipkén át tekinthetett szét az úton.
S a kipufogócsöve úgy lógott, mint valami elszáradt kar. Olajtömítések se voltak már a kocsiján.
Amerre Lenny elpöfögött vele, bűzös kék felhők húzódtak utána, és útjában a város felé olyan volt a
mező naponta, mintha öngyilkosjelölt pilóta bukórepülésben permetezte volna növényvédő szerrel.
A vén Chevy napjában öt liter olajat is megevett, ha nem hatot. A tékozlás éppen nem bántotta
Lennyt. Térített Diamond motorolajat vásárolt Jackett öcsitől huszonöt literes takarékkaniszterekben,
s csupán arra ügyelt, hogy Öcsi a tízszázalékos aggastyáni kedvezményét levonja a
számlából. Mivel pedig a Chevyt nem vezette ötven kilométernél nagyobb sebességgel az elmúlt tíz
esztendőben, méltán hihette, hogy kocsija túl is éli majd.
S míg Henry Beaufort a Bádoghíd túlsó végében igyekezett a Méla Tigrisnek, öt mérfölddel
odébb Lenny vezetgette rozsdás Chevyjét föl Castle Hillnek.
S az út közepén egyszer csak férfit pillantott meg, amint királyian megemelt két karral parancsolt
megálljt. A férfi csupaszságát egyetlen szál terepszínű rövidnadrág takarta - hasítéka nyitva
annak is -, nyakát pedig valami molyrágta szőrme.
Lenny horpadt mellkasa zihálva emelkedett, amint kását kérő magas szárú cipőjét padlóig
nyomta a féken. A kocsi nagyot sóhajtott, és vagy két lépésre állt meg a férfitól, akiben Hugh
Priestre ismert. Hugh meg se rezzent a fékezésre. Amint a kocsi megállt, megkerülte, és odalépett
Lennyhez, aki két kezét a melléhez kapva azon töprengett, nem a szívroham jött-e rá.
- Hugh! - nyögte ki. - Épp itt esz a fene! Majd keresztülmentem rajtad...
- 223 -
2
3