STEPHEN KING

A zöld Challenger mellett volt egy hely, Alan oda kunkorodott be 1-es számú
járőrkocsijával. Látta, hogy Bill Fullerton és Henry Gendron kinéz a borbélyműhely ajtaján. Baráti
integetéssel csillapította kíváncsiságukat. Henry átmutatott az utca túlsó felére. Alan bólintott, és
átment. Wilma Jerzyck és Nettie Cobb egyik nap kivégzi egymást az utcasarkon, másnap megjelenik
Merrill, az Ász. Ebben a városban jobban peregnek a műsorszámok, mint a Barnum-cirkuszban.
Alig ért át az utca másik felére, látta is Ászt, amint lép ki a Hasznos Holmik zöld napvetője
alól. Valamit hoz a kezében. Alan először nem látta, mit, de amint Ász közeledett, meggondolta -
látta ő az első pillanattól, mit, csak nem hitt a szemének. Merrill, az Ász nem az a fazon, akinek az
ember könyvet képzel a kezébe.
A Papa hajdani Gallérjának üres telkénél találkoztak.
- Nocsak, Ász! - szólt rá Alan.
Ászt mintha meg sem lepte volna a találkozás. Kiemelte napszemüvegét inge hasítékából,
fél kézzel szétrázta a szárait, és az orrára illesztette. - Lám-lám... Aztán vág-e még a bajusz, főnök?
- Mi járatban vagy Castle Rockban, Ász?
Ász figyelmesen vizsgálgatta az eget. Ibolyántúli sugarakat kiszűrő napszemüvege apró csillámokat
vetett. - Jólesik a kocsikázás ilyenkor - válaszolta -, ilyen nyárias időben.
- Jól - hagyta rá Alan. - Hát a jogosítványod nem járt-e le, Ász?
Ász rosszallóan pillantott rá. - Hát kocsikáznék, ha lejárt volna? A törvényt sérteném, nem
igaz?
- Azt hiszem, nem ez a helyes válasz.
- Amint visszakaptam, meg is újítottam - felelte Ász. - Tisztán állok. Ez már megteszi, főnök?
- Talán jobban tenném, ha megnézném a két szememmel - s nyújtotta a tenyerét.
- Ej, hát nem bízik énbennem. - Tréfás ugratás volt, Alan azonban sejtette, hogy Ászban forr
a méreg.
- Mondjuk inkább, vidéki ember vagyok.
Ász a bal kezébe fogta a könyvet, hogy a jobbal benyúlhasson tárcájáért a farzsebébe. Alan
közben megnézhette a könyv tábláját. Robert Louis Stevenson A kincses sziget-e.
Majd a jogosítványt nézte meg. Érvényes, nincs semmi híja.
- A kocsi iratai a kesztyűtartómban vannak, ha akarja, főnök, átmegyünk, és megnézheti -
ajánlotta Ász. Mérge is, a régi pimaszsága is hallhatóbbá vált.
- Abban már bízom, Ász. Inkább mondd meg, mi szél hozott a városba?
- Ezt jöttem elsiratni - mondta Ász, és az üres telekre bökött. - Nem hiszi talán, pedig színigazság.
Bármilyen furcsa volt, Alan elhitte. - Vettél, látom, könyvet is.
- Mivel olvasni tudok- válaszolta Ász. - Vajon elhiszi-e?
- El, el. - Alan beakasztotta két hüvelykujját az övébe. - Szóval sírtál könnyet, vettél könyvet.
- Költő veszett el magában, főnök.
- Meglehet. Kedves, hogy figyelmeztetsz, Ász. Akkor, ha megvagy, kifelé fordítod a városból
a szekeret?
- S ha nem, keres valamit, hogy megbuktasson? Maga még a visszailleszkedésről sose hallott,
főnök?
- Hallottam éppen - mondta Alan -, de soha nem Merrill-lel, az Ásszal kapcsolatosan.
- Ugye nem kötekszik velem, főnök?
- Nem én. Majd ha kötekedni kezdek, szólok.
Ász lekanyarította a szemüvegét. - Maguk soha le nem szállnak az emberről, igaz-e?
Alan nem szólt.
Ász egy pillanat múltán mintha megnyugodott volna, és föltette napszemüvegét újból. - Az a
helyzet, hogy továbbállok - jelentette ki. - Jövök-megyek. Sok a tennivalóm.
- Helyes. Tétlenség az ördög párnája.
- 162 -
12