STEPHEN KING

- Köszönjük az értékes tanácsokat, Clut.
- Helyes - mondta Clut. - Van raktáron. Jó mulatást.
Alant megint elővette a nevethetnék, John boldogtalan képén azonban látta, hogy nem nevetne
vele. Nemcsak azért, mert kínban volt. Alan is hagyott el már tárcát hosszú pályafutása során,
megértette. Az elveszett pénz meg az eltűnt hitelkártyák bejelentése a kisebbik baj. Hanem az embernek
apránként jut eszébe, mi minden más kallódott el a tárcával - kacat, mégis pótolhatatlan.
John guggolva csipegette a papírokat. Rendezgette, rakosgatta, és vigasztalannak látszott.
Alan is melléguggolt segíteni.
- Nagyon megütötted a lábujjadat?
- Á. Ismered ezeket a cipőket. Mintha páncélautóban járnál. Mennyi pénz volt a tárcádban,
John?
- Sokat mondok, ha húsz dollár. Csak a vadászengedélyem a múlt héten kaptam meg, az is
benne volt. Meg a MasterCardom. Jelentkeznem kell a banknál, hogy töröljék a számát, ha nem találom
meg. De legjobban a fényképek hiányoznak. Apám, anyám, a húgaim... tudod, az ilyesmik.
Pedig John nem is annyira ezeket a képeket fájlalta, mint közös képüket Sally Ratcliffe-fel.
Clut kapta le őket a freyburgi állami vásárban, három hónappal azelőtt, hogy Sally szakított Johnnal
a fafej Lester Pratt miatt.
- Előkerül - vigasztalta Alan. -A kápéra meg a plasztikra körösztöt vethetsz. De a tárca a képekkel,
az megkerül majd mindig.
- Tudom - sóhajtotta John. - Csak az, hogy... annyit nem bírok az eszembe idézni, nálam
volt-e ma reggel, amikor szolgálatba álltam.
- No, reméljük a legjobbakat. - Tűzz egy cédulát a faliújságra.
- Meglesz. S a disznóólat összetakarítom.
- Ne kapkodj, John.
Alan a fejét ingatva lépett ki a parkolóba.
A Hasznos Holmik ajtaja fölött megcsöndült az ezüstcsengettyű, és Babs Miller, a Kőris utcai
Bridzsklub oszloposa surrant be.
- Mrs. Miller! - üdvözölte Leland Gaunt lelkesen, s egy pillantást vetett a pénztárgép mellé
tett papírlapra. Majd kipipálta a nevet. - Mennyire örülök a látogatásának! Jobbkor nem is jöhetett
volna. Ugye a zenélődoboz iránt érdeklődött? Bámulatosan finom munka.
- Szerettem volna... - vallotta be Babs. - Csak már biztosan elkelt. - Elgondolni is bajos volt,
hogy ilyen finom jószág ne lelt volna gazdára már. Pedig ha elkelt, neki a szíve szakad meg! A dallamára
Mr. Gaunt nem emlékezett, legalábbis állította, hogy nem... Babs viszont esküdni mert volna,
hogy arra táncolt valamikor a Narancsliget Parton a futballcsapat kapitányával, amikor még játszottak
térzenét. S azon este a vérvörös májusi hold alatt örömest vált meg szüzességétől. A futballkapitány
élete első és utolsó élvezésével ajándékozta meg, és ha e dallamot hallgatta, annak az emléke
járta az ereit, mint a bömbölő oroszlán.
- Nem kelt el, itt van - mondta Mr. Gaunt készségesen, és kiemelte az egyik tárlóból, egy
Polaroid fényképezőgép mögül. Babs képe kigyúlt.
- Nyilván többe kerül, mint amire énnekem futná... - rebegte. - Azaz egyszerre kifizetni nem
tudnám, de ha volna egy mód, Mr. Gaunt, egy mód, hogy részletekben fizethessek...
Mr. Gaunt mosolygott, finoman, megnyugtatón. - Kár az aggodalomért, asszonyom. Meglepődik
majd, mennyire méltányos árat szabok. Inkább foglaljon helyet a meglepetéshez, úgy beszéljük
meg az árat.
Babs Miller leült.
Mr. Gaunt megindult feléje: Szeme a szemébe kapcsolódott.
Babs Millerben szólni kezdett a dallam. És Babs Miller már menthetetlen volt.
3
- 189 -