STEPHEN KING

Norris azonban eleresztette füle mellett a szót. Megpördült, és bemosott egyet Rosszcsont
képe közepébe. Rosszcsont meglepetten nyikkant, és nekiesett kocsija ajtajának. Súlyával becsapta,
és odacsípte izzadt fehér ingét is.
- Ez a patkányfogóért járt, dagadt disznó! - ordította Norris.
- Adok én a pofádnak! - ordította vissza Rosszcsont. - Várd ki a végét! Elkaplak benneteket,
ahányan vagytok.
- Nesze - zihálta Norris, és már ugrott volna rá a suszter mellének szorított támadó két öklével,
amikor Alan elrántotta.
- Maradj veszteg! - bődült rá. - Odabenn a baj! Méghozzá nagy!
Egy sikoly megint fölröppent. A Fő utcán kezdtek összeverődni az emberek. Norris elnézett
feléjük, majd Alanen állapodott meg a tekintete. Tisztul a szeme, látta Alan megkönnyebbülten.
Mintha életmagra kapott volna.
- Miféle baj, Alan? - tudakolta. - Ővele? - És a Cadillac felé bökött. Rosszcsont ott fortyogott
egy helyt, bámult rájuk, és szabad kezével a bilincset piszkálta. Úgy tetszett, nem is hallja a sikoltozást.
- Nem - vetette oda Alan. - A pisztolyod nálad?
Norris a fejét rázta.
Alan meglazította pisztolytokján a szíjat, és szolgálati 38-asát Norris kezébe nyomta.
- Hát teveled mi lesz? - bámult rá Norris.
- Legyen inkább szabad a kezem. Gyerünk. Hugh Priest van odabenn, és megveszett.
Megveszni megveszett Hugh Priest, ahhoz nem férhetett szó - csakhogy jó három mérföldre
a Városházától.
- Beszélgessünk csak a... - kezdte, s ebben a pillanatban pattant ki Henry Beaufort a pult
alól, jobb felől véres ingében meg a winchesterével.
S egyazon pillanatban lőttek. Az automata pisztoly reccsenését elnyomta a kétcsövű puska
füstös bömbölése. Csonkolt csöveiből tűz csapott ki. Hugh-t szinte leemelte lábáról a lövés, és
mezítlen sarkán elsodorta a söntés végéig vörös mocsárrá váló mellkasával. Pisztolya kiröpült a kezéből,
rókafarkának két vége lángra kapott.
Henry a söntés polcának dőlt, amint Hugh golyója a tüdejébe fúródott. Palackok billentek és
puffantak körülötte. Nagy zsibbadtság öntötte el. Elejtette a puskát, és odatántorodott a telefonhoz.
A levegőben bolond illatok terjengtek - italoké, égő rókafarké. Henry próbált volna szusszanni, s
bár mellkasa megemelkedett, nem jutott levegőhöz. Mintha csak egy sípoló kis lyukon szelelt volna
a tüdeje.
A telefon is mázsásnak tetszett. Végül sikerült mégis a füléhez emelnie hallgatóját, és a seriff
hivatalának hívógombját megnyomni.
Csöng... csöng... csöng...
- Mi a szentség van veletek? - zihálta Henry. - Itt dobom föl a talpam! Nem bírjátok fölvenni?
Kicsöng... kicsöng... kicsöng...
Norris utánairamodott Alannek a városházi parkolótól a hivataluknak vezető ösvényen. Alan
pisztolya volt a kezében, s mutatóujját rákulcsolta a ravasz kosarára, úgy vitte az októberi égnek
szögezve. Sheila Brigham kocsija, a Saab állt a parkolóban John LaPointe Négyes Egysége mellett,
más kocsi nem is parkolt benne. Alannek éppen az járt az eszében, hol tehette le a kocsiját Hugh,
amikor kipattant a hivatal ajtaja. Elsőnek Alan puskájának csöve ötlött ki rajta, majd két véres kéz.
Norris leeresztette a 38-as csövét, és mutatóujját rácsúsztatta a ravaszra.
Alan két dologra eszmélt. Egy, hogy Norris lőni készül. Kettő, hogy a sikoltozó alak a puska
mögött nem Hugh Priest, hanem Sheila Brigham.
- 232 -
20
21