STEPHEN KING

- Megöl... teja... kutyumat... - Nettie minden szavával vért okádott Wilma arcába. Utoljára
megremegett, és elernyedt. A feje a stoptábla alumíniumrúdján kondult.
Wilma remegő lába lecsúszott a járdaszegélyről. Fekete ünneplőcipője leesett a lábáról, és
egy halom lehullt levélre gurult. Sarka felfelé mutatott, a vonuló felhőknek. Aztán a lábujjai görcsöltek
egyszer... kétszer... majd elernyedtek.
A két asszony hevert egymáson, akár a szerelmesek. Vérük fahéjszínűre festette az avart.
- GYILKOSOOOOOK! - sírta az öregasszony az utca túlsó feléről, majd megszédült, és
ájultan zuhant hátra az előszobájába.
A szomszédság lassan az ablakokhoz tódult, ajtókat nyitott. Kérdezgették egymást, mi történt,
megjelentek a tornácokon, pázsiton. Kerülgették a sarkot először, majd kezüket a szájuk elé
emelve hátráltak, mikor már nemcsak azt látták, mi történt, hanem elébük tárult a csata véráztatta
piaca is.
Végre a rendőrségért is telefonált valaki.
Polly Chalmers lassú lépésben tartott a Fő utcán a Hasznos Holmik felé, két fájó kezén legmelegebb
egyujjas kesztyűi. Közeledett a bolthoz, amikor az első rendőrszirénát meghallotta. Megfordult,
és a járás három barna Plymouth járőrkocsija közül egyet forró villogókkal látott kanyarodni
nagy ívben a Fő utcáról a Borostyán utcába. Legalább kilencvennel - de a kanyarban még beletaposott.
A második járőrkocsi sem maradt el mögötte sokkal.
Polly a homlokát ráncolva bámult utánuk. Szirénázó és száguldó rendőrautók ritkaságnak
számítottak Castle Rock járásban. Nagyobb baj történhetett, mint hogy egy macska felkapott a fára,
és nem bír lejönni - de majd Alan elmondja este, ha telefonál.
Végigtekintett a Fő utca hosszán, és látta, hogy Leland Gaunt a boltja ajtajából figyeli a fejleményeket.
No, legalább kiderült, hogy nyitva tart. Nettie nem telefonált. Polly nem lehetett bizonyos
a dolgában. Nettie emlékezete ki-kihagy.
Polly folytatta útját. Mr. Gaunt megpillantotta, s az arca felderült.
- Chalmers asszony! Milyen kedves, hogy megkeres!
Polly halványan mosolygott rá. A dél tájban csillapodni látszó sajgás visszatért a kezébe, és
tovább kötözte görcsös inait. - Mintha Pollyban egyeztünk volna meg a legutóbb.
- Legyen Polly. Örülök így is, úgy is. Fáradjon be. Mi ez a ribillió?
- Nem tudom - mondta Polly, amíg Mr. Gaunt az ajtót tárta. - Szerencsétlenül járt valaki, és
kórházba viszik? A norwayi mentőszolgálat ilyenkor hétvégén igen lassú. Bár nem értem, miért
küld a szolgálatirányító mindjárt két járőrkocsit...
Mr. Gaunt becsukta az ajtót. A csengő megcsöndült. Az ajtón rajta volt a függöny, és a nap
már megkerülte a házat, így aztán félhomály borult a boltra. Íme, gondolta Polly, lehet kellemes a
derengés is. Mr. Gaunt régimódi pénztárgépe mellett olvasólámpa vetett arany kört egy nyitott
könyvre. Robert Louis Stevenson A kincses sziget-ére, úgy látta. Mr. Gaunt vizsga tekintettel nézett
végig rajta, és az aggodalma láttán Pollynak el kellett mosolyodnia.
- Makrancoskodik a kezem az utóbbi napokban - tudatta vele. - Látszik, ugye, hogy nem vagyok
táncos kedvemben?
- Törődött. A kínlódás kiül az arcára - hagyta rá Mr. Gaunt.
Polly mosolygása elbizonytalanodott. Mr. Gaunt szavából megértést és részvétet érzett. Sírás
kerülgette, de eszébe jutott, ha sírva fakad, Mr. Gaunt vigasztalni próbálja, és hozzáér. Inkább erőltette
a mosolyt. - Túlélem. Túléltem eddig is. Mondja csak, nem nézett be Nettie Cobb véletlen?
- Ma? - Mr. Gaunt a szemöldökét ráncolta. - Nem, ma nem. Ha benéz, meg is mutatom neki
tegnap érkezett zománcüvegeimet. Olyan szép darab nincs köztük, mint amilyet a múlt héten megvett,
mégis, gondolom, érdekelné. Miért kérdi?
- Semmi, semmi... Csak mondta, hogy talán bekukkant... De Nettie emlékezete, az akár a
rosta.
- Nehéz élete lehetett - állapította meg Mr. Gaunt.
- Az, az - helyeselt Polly gépiesen, mert nem szabadulhatott Mr. Gaunt szemétől. De amikor
az egyik keze nekiütközött a tárló sarkának, mindjárt elkapta a szemét, és fájdalmasan fölszisszent.
- 127 -
18