STEPHEN KING

- Jó, ha a magad nevét kanyarítod alája - mondta Norris, azzal megindult a VÁROSI
TISZTVISELŐK RÉSZÉRE címzetű ajtónak. - Jó éjszakát, Alan.
- Sok horgászszerencsét!
Norris földerült. - Köszönöm! Látnád, milyen botot vettem az új üzletben! Baba!
Alan elvigyorodott. - Minden szándékom, hogy benézzek... Talán nekem is akad ott valami,
ha mindenki másnak akadt!
- Találsz ott mindent - tódította Norris. - Majd meglátod. - Akkor jó éjszakát, és köszönöm.
- Semmi, semmi. - De a köszönetet látható örömmel tette zsebre.
Alan beült a kocsijába, kifarolt a parkolóból, és rákanyarodott a Fő utcára. Nézegette a házakat
- nem is nevezte volna vizsgálódásnak, de agya önkéntelenül jegyezte a jegyeznivalókat.
Ilyesmi volt, hogy a Hasznos Holmik fölötti lakásban világosságot látott. Kisvárosban kései órai ez.
Vajon álmatlanság gyötri-e Mr. Leland Gauntot? Még egyszer emlékeztette magát a tervezett látogatásra
- de eszébe jutott, hogy azzal most várnia kell, amíg Nettie-vel és Wilmával kapcsolatos
szomorú kötelességének a legvégére jár.
A Fő utca meg a Borostyán utca kereszteződésénél balra jelzett, majd megállt az útkereszt
közepén, és jobbra fordult mégis. Nyavalyát megy haza. Háza dermesztő és az ürességtől kong, hiszen
a fia Cape Codon bulizik a barátjával. Halottak emléke kísértené ott is. Hanem a város túlsó
végén őrá szorul egy élő asszony - éppannyira, mint élő asszonyra az élő férfi.
Öt perccel később kikapcsolta a fényszórót, és hangtalanul gördült Polly behajtójára. Zárva a
ház, tudta. Csakhogy tudta azt is, melyik tornáclépcső alatt keresse a kulcsát.
- Mi dolgod itt még, Sandy? - kérdezte Norris, amint belépett a hivatalba, és lazítani kezdte a
nyakkendőjét.
Sandra McMillan, a seriffi hivatal hervadó szőkéje, aki részmunkában irányította a szolgálatot
már vagy húsz esztendeje, bújt volna éppen a kabátjába. Elnyűttnek látszott.
- Sheilának jegye volt a portlandi Bill Cosby-show-ra - tudatta Norrisszal. - Ajánlotta, hogy
itt marad velem, de én elzavartam. Utóvégre hányszor fordul meg Bill Cosby Maine államában?
Hányszor fordul két nő kedve úgy, hogy fölaprítják egymást egy kutya miatt, amelyik talán
az állatmenhelyről került ki? - volt Norris gondolata, de szóvá nem tette. - Nem hinném, hogy gyakran.
- Szinte soha - sóhajtotta Sandy. - De utóbb megsúghatom: itt fogtam volna Sheilát, ha tudom,
mi következik. Diliház volt itt! Az állam minden tv-állomása legalább kilencszer jelentkezett
éjjel tizenegyig... tiszta aranyvasárnap!
- Nyugovóra térhetsz akkor. Engedelmemmel. Ha bekapcsoltad a ketyerét.
A ketyere az a szerkentyű volt, amelyik Alan házába kapcsolta át a telefonhívást, ha a szolgálatirányító
nem volt a helyén. S ha négy csöngetés után Alan sem vette fel, a ketyere tudatta a hívóval,
hogy tárcsázza az Oxfordi Állami Rendőrséget. Nagyobb városban efféle kapcsolórendszer
nem ért volna sokat, de Maine állam legritkábban lakott járásában éppen megtette.
- Bekapcsoltam.
- Helyes. Érzésem szerint Alan nem a házát vette célba.
Sandy sokatmondóan emelte meg a szemöldökét.
- Payton hadnagy nem jelentkezett? - érdeklődött Norris.
- Nem - felelte Sandra, majd eltöprengett. - Hát nem borzasztó, Norris? Mármint ez a... két
nő?
- Elég borzasztó volt - hagyta meg Norris. Civil ruhája vállfán lógott a kartotékszekrény felső
fiókjának húzóján. Leakasztotta, és megindult a férfivécének. Vagy három éve vált szokásává,
hogy a hivatalban öltözzön át, és az átöltözés olykor a leglehetetlenebb időben történt. - Menj haza,
Sandy - szólt hátra -, én majd bezárom a boltot, ha végzek.
Azzal belökte a vécéajtót, és a vállfát az egyik rekesz ajtajára akasztotta. Éppen az egyenruhája
ingét gombolta ki, amikor könnyed kopogtatást hallott.
- Norris! - szólt be Sandy.
- Mintha itt én volnék csak - szólt vissza.
- 139 -
5