STEPHEN KING

Adok a pofátoknak! - gondolta Keeton. - Még nem vagyok a markotokban! Még lelhetek
egérutat!
Csak éppen merre és hogyan? Itt a hiba.
Mindennek van módja. Miért ne lehetne...
Itt elakadt. Az új bolt, a Hasznos Holmik kirakatánál állt meg, s amit ott látott, az akasztotta
meg a tépelődésében. Színes, négyszögletes kéregpapír doboz állt a kirakat közepén. A dobozon
kép. Valami társasjáték, gondolta. Csakhogy a kép lóversenyt ábrázolt. Még arra is megesküdött
volna, hogy a fejhossz különbséggel célvonalnak tartó két versenykocsit a lewistoni pályán látja. S
ha az nem a nagy lelátó ott hátul, akkor Samu legyen a nevem!
BEFUTÓ volt a játék neve.
Keeton majd öt percig bámulta megbabonázottan, akár a gyerek a villanyvasutat. Aztán lassan
megfordult, hogy megnézze a bolt ajtaját, nyitva-e szombaton is. A belül lógó táblán egyetlen
szót olvasott:
- 92 -
NYITVA
Keeton rajtafelejtette a szemét, s azt gondolta, amit Brian Rusk: hogy nyilván tévedésből
hagyta ott a boltos. A Fő utca üzletei nem szoktak hétkor nyitni itt Castle Rockban, szombati reggeleken
kivált nem. Jól van, megpróbálja. S az ajtó persze engedett.
Amint benyitott, feje fölött ezüstcsengettyű csöndült.
- Nem éppen társasjáték - magyarázta neki Leland Gaunt, öt perc nem telt bele.
Keeton már a magas hátú bársonyszékben ült, ahol előtte Nettie Cobb, Cyndi Rose Martin,
Eddie Warburton, Everett Frankel, Myra Evans és még sokan mások a kisváros lakói közül. Keeton
zamatos jamaicai kávét szürcsölt. Alig belépett, Gaunt mindjárt megkínálta, és Keetonnak meg kellett
állapítania, hogy jöttment létére kellemes alak. Most éppen behajolt a kirakatba, és körültekintően
emelte ki a dobozt. Bordó szmokingban volt. Választékosan öltözött és jól fésült fickó, meg
kell hagyni. Azt már megvallotta, hogy álmatlansága viszi rá az ilyen korai nyitásra.
- Kora ifjúságom óta kínoz - mosolyodott rá Keetonra kesernyésen -, vagyis igen-igen rég. -
Keeton viszont úgy látta, üdébb a harmatnál - csupán a szeme olyan véreres, hogy vörösnek tetszik
már-már, mint a nyúlé.
A doboz végre ott állt egy kis asztalon, Keeton keze ügyében.
- Megakadt rajta a szemem - magyarázta már ő -, mert a képen a lewistoni ügetőre ismerek.
Néha elnézek oda tudniillik.
- Fogad is netalán? - érdeklődött Gaunt mosolyogva. Keeton már vágta volna rá, hogy soha,
aztán meggondolta. Gaunt mosolya nem csupán barátságos volt, hanem részvevő. Megértette belőle
nyomban, hogy sorstársával vetette össze a véletlen. De ráébredt arra is, hogy rojtosodnak az idegei,
mert előbb oly viszolygón fogott kezet Gaunttal, mintha bizony legfőbb üldözőjével kellett volna
paroláznia. S ki tudja, miféle ostobaságot tehetett volna viszolygásában? Jó lesz vigyázni.
- Megkockáztatom olykor - szólt a válasza.
- Magam is, sajna - mondta Gaunt, s amint vörös szeme megállt Keetonon, mintha tökéletes
megértés támadt volna köztük... Keeton legalább így érezte. - Az Atlanti-óceántól a Csendesóceánig
minden versenypályát megjártam, azért nagy bizonyossággal állíthatom, hogy ez a kép a
San Diegó-i Longacre Park pályáját ábrázolja. Azaz ábrázolta. Hiszen annak a helyén már lakótelep
áll régen.
- Ejnye - mondta Keeton.
- Hadd mutassam meg a játékot. Érdekelni fogja. - Levette a doboz fedelét, és óvatosan kiemelt
belőle egy majd méter hosszú és félolyan széles bádog versenypályát. Keeton a maga játékaihoz
látta hasonlónak - ilyesmit Japánban gyártottak a háború után. Kétmérföldes versenypálya mása,
nyolc bádogvölgy mélyedt bele, s indítóvonalánál nyolc apró-ólomló vesztegelt. A völgyből
ólomrudacska állt ki mindenik alatt, annak a felső vége volt a lovak hasához forrasztva.
4