STEPHEN KING

Deborah Johnstone lába alászorult, és Norman Harper kegyetlenül megütötte a csípőjét, amíg megpróbált
szabadulni mögüle. S amint kiszabadult, csapódott a pad, és Deborah bokája hangos reccsenéssel
tört el. Sivalkodott fájdalmában, de se a lábát kihúzni nem bírta, se a többiek nem siettek a
segítségére.
Rose nagytiszteletű úr volt a legközelebb a karzathoz, és a bűz úgy borult rá, akár a búvárharang.
Ilyen a szaga a pokol tüzére vettetett katolikusoknak, gondolta el szédülten, majd levetette
magát a szószékről. Talpra esett ugyan, de Deborah Johnstone bordáinak kosarára, és Deborah sikoltozásából
hosszú, elhaló sóhajtás lett, amint eszméletét veszítette. Rose nagytiszteletű úr pedig
nem bánkódott, hogy egyik legelszántabb hívével bánt el ilyen csúnyán, csak törekedett kézzellábbal
az imaház végének.
Akik elsőnek jutottak az ajtóig, azok fölfedezték, hogy menekvésük erre nincsen - az ajtót
elrekesztették valahogy. De vissza sem fordulhattak, mert a mögöttük igyekvők nekiszorították
őket.
Sikoltozás, dühödött ordítások és káromkodások vegyültek a sűrűsödő bűzbe. S amint az eső
rákezdett odakinn, odabenn rákezdtek a hányásra.
Betsy Vigue elfoglalta helyét az elnöki asztalnál az amerikai lobogó és a Prágai Kisjézus
körmeneti zászlója közt. Ökle bütykével csendért kopogtatott, és a hölgyek - talán negyvenen - elhelyezkedtek
lassan. Odakinn dörgés rázta meg az eget. A hölgyek idegesen sikongtak és vihogtak.
- Rendre kell intenem az Izabella Leányait - kezdte Betsy, majd kezébe vette a napirendet. -
Kezdjük szokásunk szerint a...
Elhallgatott, mert a fölemelt napirend alatt hosszúkás fehér borítékot pillantott meg, és a rágépelt
nagybetűs címzésen fölakadt a szeme.
- 280 -
5
EZT OLVASD EL, TE PÁPA KURVÁJA!
Ezek lehettek, gondolta Betsy. A baptistái! A ronda szűkagyú népség!
- Betsy - csodálkozott át Naomi Jessup. - Csak nincs baj?
- Nem tudom - felelte Betsy, - de azt hiszem.
Feltépte a borítékot, és papírlap esett ki belőle. Rágépelve pedig nem volt egyéb:
ILYEN A KATOLIKUS PICSASZAG!
Abban a pillanatban sziszegés kezdődött a terem hátsó bal felében, mintha gőzfűtés csöve
lyukadt volna ki. Több nő fölkiáltott, és arrafelé kezdett nézegetni. Aztán villám csapott be nem
messzi, és a sikoltozás nem volt már játékos.
A terem végében a rekeszek sorából sárga füst kélt, és az egytermes épületet iszonyú bűz
árasztotta el.
Betsy talpra ugrott, és földöntötte székét. Száját éppen szóra nyitotta volna - maga sem tudta,
mit mondana -, de kintről női kiáltás torkolta le: A kaszinóért, Izabella kancái! Valljatok bűnt!
Betsy már éppen látta a valaki körvonalait az ajtó katedrálüvegén át, de a rekeszek közül
áradó füst mind sűrűbb lett... S akkor már nem is törődött a kiáltással. Elviselhetetlenné vált a bűz.
Izabella Leányain vakrémület lett úrrá. Úgy keringtek a dögletes ködben, akár a kerge birkák.
Amikor Antonia Bissette-et föllökték, és hátraesve a nyakát szegte az elnöki asztal vaskeretén,
senki észre sem vette.
Odakinn dörgött, villámlott.
A Kolumbusz Lovagjainak termében Albert Gendront a katolikus férfiak karéja fogta körül.
A műhelye ajtajára ragasztott levél volt beszélgetésük elindítója („Ez még semmi... akkor lettetek
6