STEPHEN KING

- Meghallgat végre, Ász? - kérdezte Mr. Gaunt, és minden szavával gőzpamacsok tapadtak
Ász arcára. - Meghallgat engedelmesen, vagy kierisszem a bélit?
- Igen! - zokogta Ász. - Akarom mondani, ne! Hallgatok!
- És mint az engedelmes kifutó, meg is fogadja a szót?
- Meheg!
- Mert tudja, mi lesz, ha nem?
- Tudom! Tudom!
- Undok féreg maga, Ász - állapította meg Mr. Gaunt. - De az ilyet szeretem. - Azzal még
egyszer nekicsapta a falnak. Ász térdre roskadt, úgy zokogott, és a padlót bámulta: Nem mert belenézni
a szörnyeteg arcába.
- Ha megpróbál a kedvem ellen tenni, meghordozom a pokolban. A seriffet pedig megkapja,
amiatt ne fájjon a feje. Csakhogy e pillanatban nincs a városban. Keljen föl szépen.
Ász feltápászkodott. Feje lüktetett, pólóinge cafatokban lógott.
- Hadd kérdek valamit. - És Mr. Gaunt éppoly előzékenyen mosolygott rá ismét, mint akármelyik
vevőjére. - Kedveli ezt a városkát? Vagy éppen rajong érte? Színes fényképeket tart róla a
koszos kis szobája falán, s ha elnézegeti, olvadozik a szíve?
- Nyavalyát - felelte Ász meg-megbicsaklón, mert a lábán alig állt. Neki kellett támaszkodnia
a falnak, úgy leste Mr. Gauntot.
- Elkeserítené, ha fölrobbantanám ezt a tetűfészket, amíg maga a seriffjére várakozik?
- Nem értem - motyogta Ász.
- Nem is csodálom. De elvben egyetértünk, ugye?
Ász régi időkre gondolt, amikor négy taknyos kölök kicsalt valamit tőle meg a barátaitól
(mert Ásznak akkoriban voltak még barátai). Hát elkapták az egyik takonypócot - Gordie
LaChance-ot -, és laposra verték. Nagy kárt mégse tehettek benne, mert LaChance nagymenő író
lett valahol az állam túlsó felében, és tízdollárossal törli a seggét alighanem. Valahogy mégis a takonypócok
győztek, és ezt a leckét Ász azóta sem felejthette el. A szerencséje is elhagyta akkortól.
Ajtók már nem nyíltak meg előtte. Rá kellett ébrednie, hogy nem kapitány, és Castle Rock nem az ő
vára. Ha látszott annak valaha, szűnni kezdett a látszata is a munka ünnepének hétvégén, amikor
Ász a tizenhatot betöltötte, és a takonypócok kicsalták tőle a jogos jussát. Ezért éppen abban az időben,
amikor Ászt a törvény nem tiltotta többé a Méla Tigris látogatásától, akkor kezdődött el lefokozása
kapitányból közkatonává.
- Utálom ezt a szarfészket - tudatta tehát Leland Gaunttal.
- Úgy is kell - mondta Mr. Gaunt. - Így van rendjén. Egy barátom itt áll dobozkocsival az utcán.
Azzal majd tesznek az utálatuk felől. És megkapja a seriffet is, Ász. Vele a várost. Jó lesz? - S
a tekintetét Ász szemébe akasztotta. Ász meg csak állt elrongyolódott ingében, és vigyorgott. A feje
sem fájt már.
- Jó hát - mondta. - Jobb nem is lehetne.
Mr. Gaunt benyúlt a zakója zsebébe, és fehér porral töltött plasztikzacskót húzott elő.
- Sok munkája lesz, Ász - ezzel nyújtotta.
Ász elvette tőle, de a tekintete Mr. Gaunton maradt.
- Hadd legyen - mondta. - Jöhet.
Rosszcsont figyelte, hogy surran az utolsó vevő a hátsó útra, s hogy tér vissza ismét. Ennek
a szivarnak a pólóinge cafatokban lógott, s valami ládát hozott visszafelé. Farmerjának övéből pedig
két ismétlőpisztoly agya állt ki.
Rosszcsont riadtan visszahúzódott, amint a vevőben John Merrillre, az Ászra ismert. Majd
azt látta, hogy egyenesen a dobozkocsinak tart, és lerakja mellé a ládát.
Ász bekocogott az ablakon. - Nyisd ki, pupák - szólt be. - Dolgunk van.
Rosszcsont letekerte az ablakot. - Tűnjön el! Tűnjön el, maga csirkefogó! Tűnjön el, vagy
rendőrt hívok!
- Sok szerencsét - morogta Ász.
- 274 -
13