STEPHEN KING

- Nem tudom - válaszolta Miss Hendrie. Még ellenségesebbé vált, de az oka nem Alan volt.
- Nem én hívtam. Csupán annyit tudok, hogy nincs itt. Ez a kisfiú látta, amint bátyja puskával főbe
lövi magát. Otthon. S az anyja nincs. Bocsásson meg, ki kell töltenem a lázlapokat.
- Tessék - motyogta Alan, de amint a nővér kifelé indult, fölkelt, és utánaszólt. - Miss
Hendrie!
A nővér megfordult. Tekintete nyugodt maradt, de megemelt szemöldöke ingerültségről vallott.
- Higgye meg, beszélnem kell Sean Ruskkal. Igen fontos.
- Igazán? - A nővér hangja nem csengett bátorítóan.
- Valami... - Hirtelen Polly jutott az eszébe, és elcsuklott. Aztán megköszörülte a torkát, és
mondta tovább. - Valami érthetetlen dolog zajlik az én városomban. Brian Rusk öngyilkossága csupán
része a szörnyű eseményeknek, mégis azt hiszem, Sean Rusk mindenhez szolgálhat magyarázattal.
- Sean Rusk összesen hétesztendős, seriff úr. S ha csakugyan tud valamit, miért nincs itt a
rendőrség?
A rendőrség! - gondolta Alan. - Hozzáértők, nyilván azt mondaná. Hiszen a rendőrség nem
kérdez ki tizenegy éves gyerekeket az utcán, majd nem zavarja őket haza, hogy a garázsban lőjék
főbe magukat.
- Mert sok a tennivalójuk - felelte Alan -, és mert nem ismerik a várost úgy, mint én.
- Értem. - Azzal fordult, hogy megy.
- Miss Hendrie...
- Egymagam vagyok az osztályon, és sok a...
- Brian Rusk nem az egyetlen halottja Castle Rocknak a mai napon. Legalább hárman meghaltak.
A helyi kocsma tulajdonosát a norwayi korházba szállították tüdőlövéssel. Hogy túléli-e, az
a következő harminchat óra kérdése. S az a gyanúm, hogy a mészárlásnak még nincs vége.
Sikerült a nővér érdeklődését felkeltenie.
- És a seriff úr úgy gondolja, hogy Sean Rusk tud a mészárlás okáról?
- Azt tudja alighanem, miért lőtte főbe magát a bátyja. S amit tud, az a többi kérdésre is válasz
lehet. Azért szól ugye, ha fölébred?
A nővér nem válaszolt mindjárt. - Meglátjuk az értelmi állapotát, seriff úr. Nem engedhetem,
hogy egy zavart kisfiút az őrületbe hajszoljon, bármilyen állapotok uralkodnak a városában.
- Megértem.
- Igazán? Csodálatos. - S az Alanre vetett pillantása azt mondta: Ülj meg itt, ne okozz felfordulást!
Azzal beült magas íróasztala mögé. Alan csak hallotta, hogy gyógyszeres üvegeket és dobozokat
rendezget, nyilván, mert adagolásukat vezeti a lázlapokra.
Alan fölkelt, kiment az előtérbe a telefonhoz, és Pollyt tárcsázta. De csöngött megint csak,
nem vette fel senki. Majd a Varró Nők számát hívta, de amikor az üzenetközvetítő szólalt meg, letette
a kagylót. Visszatelepedett a helyére, és bámulta tovább a Lúdanyó falfestményeit.
Egy kérdéssel adósom maradt, Miss Hendrie, gondolta Alan. Azt felejtette el, mit keresek én
itt, ha járásom székhelyén, amelynek őrizetére választottak, ekkora a fölfordulás. Azt nem kérdezte,
miért nem a nyomozást vezetem, és miért nem valamelyik beosztottam - például az öreg Seat
Thomas várja itt Sean Rusk ébredését. Erről feledkezett meg. De van egy titkom. Örülök, hogy
megfeledkezett róla.
Mert bármilyen egyszerű magyarázkodás megalázást rejtett. Gyilkossági ügyek nem a seriff
hivatalára tartoztak, ha Portlandet és Bangort nem számítjuk. Henry Payton szemet hunyt, amikor
csupán Nettie és Wilma gyilkos párbajáról volt szó, de most nem hunyhatott. A Dél-Maine minden
újságjának és tv-állomásának tudósítója Castle Rockban nyüzsög vagy oda igyekszik éppen. De
csatlakoznak hozzájuk kollégáik az állam minden sarkából hamarosan... S ha a mészárlásnak vége
nincs, Alan pedig tartott tőle, hogy nincs, csődül a hírlapi nép tovább.
Így festett a helyzet, és Alant a tehetetlensége éppen nem vigasztalta. Úgy érezte magát,
mint a teszetosza csatár, akit az edzője elzavart a zuhanyozóba. Nem volt felemelő érzés. Itt ült megint
a Surmó Simon előtt, és számolta a mérkőzés eddigi eredményét.
Lester Pratt, egy halott. Féltékenységének dühe hajtotta a seriff hivatalába, s ott megtámadta
John LaPointe-ot. Nyilván barátnője miatt, ámbár John elmondta Alannek még a mentő érkezése
- 252 -