STEPHEN KING

- Egy büdös szót se - válaszolta Billy megkönnyebbülten, s már nyúlt az üvegért, hogy Henry
meg ne gondolhassa még egyszer. - Világos.
Deke Bradford, Castle Rock legnagyobb és legköltségesebb vállalkozásának, a Közműveknek
volt a vezetője, és arcán undor ütközött ki Hugh Priest nevének hallatán.
- Hát nincs itt - tudatta Alannel. - Színét se láttam ma. De ha előbb találkozna vele, mint én,
mondja meg neki, hogy ki van rúgva.
- Miért ragaszkodott hozzá eddig is, Deke?
Az 1-es Városi Garázs előtt álltak a forró délutáni napsütésben. Balra tőlük a Közművek
szállítókocsija farolt neki egy raktár bejáratának, és hárman kicsiny, de súlyosnak látszó faládákat
emeltek le róla. Gyémántforma vörös matrica - a nagy erejű robbanóanyagok jele - volt mindeniknek.
A raktár belsejéből Alan légkondicionáló susogását hallotta. Szokatlan hang, mikor már benne
járnak az őszben - csakhogy a teljes hét szokatlan hét volt Castle Rockban.
- A kelleténél tovább ragaszkodtam hozzá, szó se róla - vallotta meg Deke, és beletúrt kurta,
őszülő hajába. - Azt hittem, tisztességes ember búvik meg benne. - Deke kétlábú vérebnek látszott,
mint aki bárki farából kikap egy darabot bármikor, Alan mégis vajszívű embernek ismerte. - Ha
nem volt részeg vagy másnapos, senki a munka végét meg nem fogta jobban őnála. S az arcából valahogy
azt olvastam ki, hogy az ivást előbb elhagyja, mint az ördög elvinné végképp. Meg aztán,
gondoltam, ha állandó a munkája, előbb jó útra tér. Hanem a múlt héten...
- Mi történt?
- Ette a fene, nem tudom, miért. Nem az ivásért. Hanem mint aki nem szabadul valamitől...
A szeme beesett, s ha az emberrel beszélt, mögéje nézett mindig, sose a szemébe. Motyogott is magában.
- Ugyan mit?
- Honnan tudjam? Nemigen tudják a többiek se. Utálok szélnek ereszteni akárkit, de már eldöntöttem,
mielőtt maga megérkezett, hogy Hugh-t elbocsátom. Elegem volt a szája széliből.
- Bocsásson meg, Deke. - Alan visszatért a kocsijához, Sheilát hívta, és tudatta vele, hogy
Hugh benn sem járt a munkahelyén ma.
- Próbálja meg elérni Clutot, Sheila, és figyelmeztesse, hogy az irhájára vigyázzon. S ha lehet,
küldje utána Johnt is. - Ezt nem minden habozás nélkül fűzte hozzá, mert a túlbiztosításból is
akárhányszor támadt lövöldözés. Mégis meg kellett tennie, terepen lévő megbízottainak tartozott
ennyivel. - Tekintsék mindenre elszánt fegyveresnek. Értem?
- Mindenre elszántnak. Fegyveresnek. Értem.
- Ez az. Brékó és végeztem.
Helyére akasztotta a mikrofont, és visszasétált Deke-hez. - Nem hagyhatta el véletlen a várost,
mondja?
- Hugh? - Deke félrecsapta a fejét, és bagólét köpött, láncosat. - Az ilyenek a lábukat ki nem
tennék a városból, amíg az utolsó borítékjukat meg nem kapták. A legtöbbje sehova nem megy. Ha
azt kérdezné Hugh-tól, milyen utak visznek a városból kifele, talán még a nevét is elfelejtené ijedtében.
Valami szemet szúrhatott Deke-nek, mert a rakodókhoz fordult, és rájuk förmedt: - Ne pilinckázzanak
azokkal a ládákkal, hallják! Óvatosabban!
- Nagy pukkanásra való lehet bennük - vélekedett Alan is.
- Hát. Húsz láda. Lerobbantjuk vele a kőfedelet a kavicsbányánkról az 5-ös mentében, de
ahogy elnézem, marad még elég, hogy Hugh-t följuttassuk a Marsba, ha parancsolja.
- Minek rendeltek ennyit?
- Nem az én ötletem volt. A Rosszcsont toldotta meg a rendelést, fene tudja, miért. Hanem
annyi biztos, hogy beszarik, amikor meglátja a következő villanyszámlát... Ha ugyan be nem tör a
hidegfront. A légkondicionáló zabálja a kakaót, de hiába, mert az ilyen anyagot vagy hűsen tartják,
vagy izzad. Hiába mondják, hogy az újabbak már másképp viselkednek. Jobb az óvatosság a késő
bánatnál.
- Szóval a Rosszcsont megtetézte a rendelést - mélázott Alan.
- 225 -
6