STEPHEN KING
STEPHEN KING
STEPHEN KING
- No tags were found...
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
- Tartott Todd az anyjától?<br />
Lám, már Polly vallatja. Ahogyan ő vallatta Ray Van Allen doktort. És el sem háríthatja a<br />
kérdéseit. Nem is igen akarta volna. Valamire rátapintott itt Polly, ami őneki vergődő éjszakákon<br />
nem jutott az eszébe. Elevenre tapintott.<br />
- Hogy Todd tartott-e Annie-tól? Ugyan!<br />
- Életük utolsó hónapjaiban sem?<br />
- Nem.<br />
- Hát az utolsó hetekben?<br />
- Én bizony nem voltam a legélesebb szemű megfigyelő akkoriban, tudja, Polly... Akkoriban<br />
történt ez az őrült dolog az írónkkal, Thad Beaumont-nal.<br />
- Annyira elfoglalta a dolog, hogy meg sem látta, mi történik maga körül? Vagy otthon sem<br />
volt annyit?<br />
- Nem... De igen... Akarom mondani, voltam eleget otthon, csak...!<br />
Furcsa volt Polly pattogó kérdéseit állni. Mintha Polly Novocainnal érzéstelenítette volna, s<br />
úgy öklözte volna aztán, akár a homokzsákot! A rengés pedig folytatódott. Annyira kilódult már az<br />
egyensúlyából, hogy vissza sem ülepedhetett.<br />
- Szaladt magához Todd azzal, hogy „félek anyutól”?<br />
- Nem...<br />
- Fordult magához azzal, hogy „apu, énszerintem anyu megölné magát, de engem is”?<br />
- Nevetséges; Polly! Én...<br />
- Nem hallott ilyet?<br />
- Nem!<br />
- Azt sem panaszolta, hogy furcsákat beszél az anyja, vagy szokatlanul viselkedik?<br />
- Nem...<br />
- Al pedig már akkor intézetben volt, igaz?<br />
- Mi köze...<br />
- A fészekben egy gyerek maradt. Maguk voltak ketten, amikor maga eljárt hazulról. Együtt<br />
vacsoráztak, együtt írták a leckét, együtt nézték a tv-t...<br />
- Annie olvasott is neki mindig... - Hangja fátyolos volt, rekedtes. Maga alig ismert rá.<br />
- Todd alighanem őt látta elsőnek reggel s utolsónak este - állapította meg Polly. Keze moccanatlan<br />
nyugodott Alan csuklóján, szeme a szemébe mélyedt. - Ha valakinek sejtelme lehetett arról,<br />
mi következik, Todd lett volna az. Ő pedig egy szót sem szólt.<br />
Dőlni kezdett, ami eddig rengett. Alan arca megmozdult. Szinte követte, hogyan történik -<br />
mintha a feszítő köteleit oldozta volna el Polly szelíd, de akaratos keze. Alannek előbb a torkát,<br />
majd az arcát öntötte el a forróság. Szeme megtelt könnyel. Polly Chalmers megkettőződött, megháromszorozódott,<br />
üvegcserepekké törött. Alan mellkasa emelkedett, de levegőhöz nem jutott. Keze<br />
ijedten kapaszkodott Pollyéba - fájhatott neki nyilván nagyon, de nem is nyikkant.<br />
- Hiányzik! - kiáltott rá Pollyra, és a szót szakadó sóhajtás tépte háromfelé. - Hiányzanak, Istenem,<br />
mennyire hiányzanak!<br />
- Tudom - mondta Polly. - Tudom. Hiszen erről a szó, nem? Hogy mennyire hiányzanak.<br />
Erre kitört belőle a sírás. Nagyfia sírt két hétig minden áldott este, ő pedig vigasztalta, ahogy<br />
tudta; de ő maga soha nem sírt. Hát most kitört belőle. Kitört és elragadta fékezhetetlenül. Majd zavaros<br />
megkönnyebbülésében azt tapasztalta, hogy már nem is fékezné.<br />
Vakon félrelökte kávéscsészéjét, és mintha más világ padlóján hallotta volna összetörni, lüktető<br />
fejét az asztalra ejtette, két karját rákapcsolta, úgy sírt.<br />
Később érezte, hogy Polly hűvös keze, szegény nyomorék keze a hasára vonja fejét és nekiszorítja,<br />
hadd zokogjon.<br />
Polly karja lesiklott Alan mellkasáról. Alan gyengéden bontakozott ki az öleléséből, hiszen<br />
tudta, hogy keze fölébresztené mégoly apró rázkódásra is. S amíg a mennyezetet nézte, eltöprengett,<br />
vajon Polly szántszándékkal csikarta-e ki belőle a sírást aznap. Az volt a gyanúja, hogy szándéko-<br />
- 84 -<br />
8
Change language