STEPHEN KING

Rose nagytiszteletű úr sápadt arcát pír öntötte el, és átterjedt jórészt tar koponyájára is. Babilon
ringyóját ő soha nem veszi a szájára, tudatta Brigham atyával, ámbár Róma ringyóját megemlítette
néhányszor -, de hát akinek nem inge, ne vegye magára.
Brigham atya kilépett a plébánia ajtaján. - Itt a ház előtt rendezhetünk hitvitát, barátom -
mondta ökölbe szorult kézzel -, csak szóljon a keretlegényeinek, hogy álljanak félre.
Rose nagytiszteletű úr egy arasszal magasabb lehetett Brigham atyánál, azonban legalább tíz
kilóval könnyebb, azért egy csípős válasszal beérte. - Nem szennyezném be a kezemet - mondta.
A négy presbiter közt Don Hemphill volt az egyik, szálasabb is, súlyosabb is a harcias papnál.
- Elvitatkozgatok én magával, ha kell - mondta. - De még fölnyalatom a járdát is, hogy ne a pápa
seggit nyalja örökkön-örökké!
Két másik presbiter jól tudta, hogy don állna is a szavának, azért lefogták, de a hadüzenet
megtörtént.
Az idei októberig sub rosa zajlott a háborúság - pletyka és népi humor szintjén, iskolások két
táborra szakadó csúfolódói közt vagy a szószéken robbantott vasárnapi petárdákkal -, hiszen a történelemből
tudjuk, hogy a hadakozás kezdő napjai többnyire vasárnapok. Történt egy-két kilengés
is - a Baptista Ifjúság Bálján tojáshajigálás a Gyülekezeti Teremben, egyszer követ is dobtak be a
parókia ablakán - de tovább nem fajult a vallásháború.
S amint minden hadakozás, megenyhült majd föllángolt ez is, de dühe attól a naptól vált békíthetetlenné,
hogy Izabella Leányai meghirdették kaszinóprogramjukat. S mire Rose nagytiszteletű
úr megkapta a Baptista Faszpistáknak címzett levelet, addigra már talán elkerülhetetlenné vált az
összecsapás - de a levél durva szövegezése mindenképpen siettette. A gyújtóst fölmáglyázták, csak
a gyufa hiányzott.
A helyzet kényességét csupán Brigham atya nem értette. Annyit tudott, hogy baptista kollégájának
nem fog tetszeni a csütörtöki kaszinó, de arról sejtelme nem lehetett, miért bántja annyira
az egyház áldásával űzött szerencsejáték. Nem értesülhetett arról, hogy Willie tiszi apja szenvedélyes
játékos volt, s ha rájött a játszhatnék, a családja sem tudta, merre keresse, majd hogy végül egy
táncteremben lőtte főbe magát, mikor a kockán veszített. Brigham atyáról viszont el kell mondani
azt a kellemetlen igazságot, hogy fütyült volna Willie tiszi történetére, ha ismeri is.
Rose nagytiszteletű úr tehát mozgósította erőit. A baptisták „Kaszinózás tilos” olvasói levélsorozattal
kezdték a Castle Rock-i Harsoná-ban (Don felesége, Manda Hemphill gyártotta a legtöbb
levelet), majd ÖRDÖG ÉS KOCKA falragaszokkal folytatták. Betsy Vigue, a kaszinó védnöknője
és az Izabella Leányainak első kancája szervezte a visszavágót. Az elmúlt három héten a Harsona
tizenhat laposra bővült, hogy a bontakozó vitának helyet adhasson (bár voltaképpen csak a hangerejét
kellett volna növelnie). Újabb plakátok kerültek a falra, de a legújabbakat is nyomban letépték.
A Harsona vezércikke hiába intette mérsékletre a feleket. A harcosok közül örömét lelte a mulatságban
akárhány. Kávéskanálban sem támad vihar mindennap. Csupán Willie tiszi és Brigham atya
nem mulatott.
- Utálom a kis csipszar erénycsőszét! - fakadt ki Brigham atya az álmélkodó Albert Gendron
füle hallatára, amikor Albert átnyújtotta neki a fogtechnikai műhelye ajtaján talált BÖJTI BÉLŰ
KATOLIKAKASOK címzetű levelet.
- S még hogy jámbor baptistákkatt vádoljon meg ilyesmivel a kurafi! - hallgatta Rose nagytiszteletű
urat az éppúgy meglepett Norman Harper és Don Hemphill Kolumbusz napján, mikor is
az atya felhívta a nagytiszteletű urat telefonon, és ismertette volna vele a böjti bélűeknek címzett
levelet, Rose nagytiszteletű úr azonban (presbiterei szerint igen helyesen) nem hallgatta végig.
Norman Harpert - aki Albert Gendronnál majd tíz kilóval volt súlyosabb, de semmivel nem
kisebb nála - nyugtalanította Rose nagytiszteletű úr rikácsolása, de szóvá nem tette. - Megmondom
én, mi történt - dörmögte. - A plébi megrendült, hogy a tiszteletes úr milyen levelet kapott a híveitől.
Ha ennyire elfajulnak a dolgok, senki meg nem mondhatja már, ki a bűnös.
- Hát nem fajulnakk! - Willie tiszi hangja még karcosabbra vált. - Az én gyülekezetem ilyen
levél megírássára nem vettemmedikk! - Itt elcsuklott, s csak a két tenyere nyílt-zárult tehetetlen.
Norman nyugtalanul nézett össze Donnal. Meghányták-vetették ők már a tiszi viselkedésének nyugtalanító
jeleit az elmúlt hetekben. Még képes, és rámegy a kaszinóra!
- Ne bánkódjon a nagytiszteletű úr - csitította don. - Mi tudjuk, mi az igazság.
- 276 -