STEPHEN KING

nem táplált rosszindulatot Lenore iránt (legfeljebb - gondolta Mr. Gaunt - a szokásos örömöt lelte
más féltett birtokának pusztításában). Neki fizetett egy limoges-i porcelánkészletért, vagyis az alku
értelmében járt el. S ha még örült is? Ki mondta, hogy az embernek szavát állnia fájdalmas megerőltetés?
- Az utcán! - sikoltotta Lenore. - Castle View kellős közepén, hogy lássa mindenki! Semmit
dúlatlan nem hagyott! Egy szál nem maradt az afrikai százszorszépeimből! Egy szál! Érti? Egy szál!
- Látta, amint...
- Nem kellett nekem látnom! Annyira engem csak ő gyűlöl, hogy ilyet tegyen! S az ágyásokban
ott a magas sarka mindenütt. Le nem teszi az, ha magára ránt valakit, akkor se! Jaj, Mr.
Gaunt! - sírta. - Amint lehunyom a szemem, bíborvörös lesz minden! Mihez kezdjek?
Mr. Gaunt nem szólt egy percig, csak szelídítette a szemével, amíg Lenore távolivá és merengővé
nem vált.
- Jobb már? - kérdezte végül.
- Jobb - rebegte Lenore megkönnyebbülten.
- Persze ahhoz izgatott így is, hogy vásárláson töprengjen...
- Igen...
- Ha meggondolja, mit tett magával a cafat.
- Igen...
- Fizetnie kell érte.
- Igen.
- S ha még egyszer próbálkozik, fog is fizetni.
- De mennyire!
- Talán van is hozzávalóm. Üljön nyugodtan, Mrs. Potter. Nyomban itt vagyok. Addig gondolkozzék
kékben.
- Kékben - visszhangozta Lenore álmatagon.
Mr. Gaunt visszatérvén automata pisztolyt nyomott Lenore Potter kezébe. Azok közül egyet,
amelyeket Ász hozott Bostonból. Olajosan, kék-feketén csillant a csőre töltött fegyver az irányfény
alatt.
Lenore a szeme magasságába emelte, és nagy megelégedéssel, még nagyobb megkönnyebbüléssel
forgatta.
- Én persze nem ajánlom, hogy bárkit meglőjön - magyarázta Mr. Gaunt -, ha nincs nyomós
oka. A kegyed szavából viszont úgy értem, Mrs. Potter, hogy oka igen nyomós. Nem is a virágokról
beszélek. A virágok, mint tudjuk, pótolhatók. Hanem az aurája... a karmája... Nemhogy pótolhatatlan...
de van egyebünk? - És megértően nevetett.
- Semmi egyebünk - helyeselt Lenore, és a pisztolyt a falnak szögezte. - Puff. Puff, puff,
puff. Nesze, te irigy, te tűsarkos cafat. Remélem, az urad városi szemetesként végzi. Mert különbet
nem érdemel. Ezt érdemlitek.
- Látja a kis fület rajta, Mrs. Potter? - S mutatta neki.
- Hogyne látnám.
- Azzal biztosítja ki. Ha a cafat megint fölbukkan, hogy kárt tegyen, azt oldja ki először, érti?
- Hajjaj - válaszolta Lenore kábán. - Én ne érteném? Pitty, aztán puff.
- A szemére sem vetheti senki... Hiszen egy asszonynak meg kell védenie a birodalmát. A
karmáját. A Bonsaint cafat többet talán nem is mer próbálkozni, de ha mégis...
Sokatmondóan tekintett Lenore-ra.
- Egyszer próbálkozhat, többször nem. - Lenore megemelte az automata pisztoly rövid csövét,
és gyengéden megcsókolta.
- Most pedig süllyessze el a táskájába, és eredjen haza - szólt rá Mr. Gaunt. - Hiszen ki tudja?
Hátha a kertjét dúlja megint. Ha ugyan nem a házát.
Lenore döbbenten pillantott föl. Kék aurájában vészjósló vörös fonalak lengedeztek. Fölkelt,
és elsüllyesztette a pisztolyt. Mr. Gaunt levette róla a szemét, Lenore pedig pillogott egy darabig.
- Már megbocsásson, Mr. Gaunt, de a táncoló bábért majd benézek máskor. Sietnem kell haza.
Az a cafka talán éppen a kertemet dúlja. Ha nem a házamat!
- Elgondolni is rossz - tódította Mr. Gaunt.
- 195 -