STEPHEN KING

Mr. Gaunt elmosolyodott, és beletúrt Brian hajába, hogy megtörje a varázst. - Ön tetszik nekem,
fiam. Boldog volnék, ha minden vevőmtől telne ennyi csodálkozás. A magamfajta szegény
kereskedő mindjárt könnyebben viselné élete terhét.
- És mennyibe... Mennyiért tetszene adni az ilyesmit? - kérdezte Brian, s ujja megremegett,
amint a kövületre rábökött. Most ocsúdott csak, mennyire hatott rá a látomás. Mintha kagylót szorított
volna a füléhez, és az óceán zúgását hallotta volna - csakhogy sztereón és három decibellel!
Szívesen a markába szorította volna a szilánkot ismét, de nem tudta, hogyan kérhetné meg rá Mr.
Gauntot, ő pedig nem ajánlkozott.
- Honnan tudnám... - felelte, és ujjait játszin akasztotta Brian álla alá. - Honnan tudnám
máshonnan, mint a vevőtől? Az igazán érdekes cikkek árát az szabja meg, mennyit adna értük a vevő.
Önnek mit érne meg, Brian?
- Nem is tudom - motyogta Brian, mert eszébe jutott a zsebében lapuló kilencvenegy cent,
de aztán kivágta: - Sokat!
Mr. Gaunt hátravetette a fejét, és hahotára fakadt. Brian pedig megállapíthatta, hogy tévedett
az előbb. Úgy látta, hogy Mr. Gaunt haja ősz. Most azonban, hogy az irányfény nem a feje búbjára
tűzött, kiderült, hogy csak a halántéka szürkül.
- Mindez igen mulatságos, Brian, nekem azonban holnap tízig a tennivalóm tenger, így aztán...
- Persze hogy! - Brian sietve visszatakarodott a jólneveltség medrébe. - Nekem is menni
kell! Ne tessék haragudni, hogy ilyen soká föltartottam...
- Dehogy, dehogy! Félreértett! - Mr. Gaunt csontos keze megragadta a karját. Brian elhúzódott.
Remélte, hogy nem látszik majd udvariatlannak, bár ez egyszer azt se bánta volna. Kemény és
száraz volt a szorítás a karján. Kellemetlen, olyan, mint a Noé bárkájának vagy mijének a tapintása...
Mr. Gaunt mintha maga kényszerült volna mentegetőzésre, Brian elhúzódása azért nem is
zavarta. - Azt jeleztem volna csupán, hogy ideje az üzletiekről szólnunk. A nézelődésnek valóban
nem sok az értelme, hiszen alig csomagolhattam ki néhány cikkemet, s azok közül a legérdekesebbet
látta is már. Hanem az árumat leltár nélkül is áttekintem, és lehet olyasmim, amire a foga fáj,
Brian. Hát mondja, mire fáj a foga a legjobban?
- Kosárlabdacipőre! - bökte ki Brian. Pedig fájt a foga rengeteg mindenre - csakhogy amikor
a kérdést így nekiszegezik az embernek, mi jut az eszébe?
- Töprengeni kár - vetette oda Mr. Gaunt, de a tekintete éppen nem volt szórakozott. - Ha azt
mondom: „Mondja meg, Brian Rusk, mit kíván a legjobban ezen a világon? De gyorsan!” Mit
mond?
- Egy Sandy Koufaxot - vágta rá Brian. Nem eszmélt, hogy markát megnyitotta, és benne
szorongatja a Noé bárkájának darabkáját. Sőt, el sem gondolta, mit válaszol. Maga is meglepődött,
amint kibuggyant belőle. De amikor kibuggyant, egyetértett a válaszával.
- Sandy Koufax - visszhangozta Mr. Gaunt tűnődőn. - Érdekes.
- Nem őrá fáj a fogam persze, hanem a baseballcsapatának az igazolójegyére - magyarázta
Brian.
- Amikor a Toppsban játszott, vagy amikor a Fleersben?
Brian nem hitte volna, hogy még telik csoda a délutántól - s íme! Mr. Gaunt éppoly tájékozott
a baseball világában, mint a kövületek és jegecek közt. Bámulatos.
- A Toppsban.
- Vagyis akkor az első igazolójegyére lenne szükség - ingatta a fejét Mr. Gaunt. - Hát nem
hiszem, hogy segíthetek, de...
- Nem az első jegyére. Nem az 1954-esre, hanem az 56-osra - fejtegette Brian. - 56-os igazolási
jegyeket gyűjtök. Apám alapozta meg a gyűjteményt. Nem is igazán drágák az 56-os jegyek...
Al Kaline, Mel Parnell, Roy Campanella meg a többiek jegye. Már ötvennél többet összeszedtem.
Al Kaline-ét is. Az övé harmincnyolc dollárba fájt. Sokat kellett azért gyepet nyírni!
- Meghiszem azt - mosolygott rá Mr. Gaunt.
- 13 -
5