STEPHEN KING

- Ühüm. Mondd csak, Alan, még mindig ráküldenél engem az új étterem mosdójára ott kinn
a Folyó útján?
- Még mindig.
- Miért osztod te a szart mindig énrám? Itt van Norris...
- Norris a Kalandos Csapás sátortáborának a klotyóit vizsgálta júliusban is, augusztusban is -
válaszolta Alan. - Júniusban pedig én vizsgáltam. Ne finnyáskodj, Johnny. Rád került a sor. Arra is
megkérlek, hogy vízmintákat hozzál. Augustából kaptunk hozzá való zacskókat, azokból vigyél. Az
előtérben találod a szekrényben. Mintha Norris Hej-Hó kekszesdoboza mögött láttam volna.
- Meglesz - mondta John. - Nem bánom. És azt sem bánom, ha azt hiszed, lázadozok a sorsom
ellen, de a possadtvízi férgeket keresgélni az étterem tulajdonosának kell. Megnéztem a szabályzatban.
- Az ő dolga volna, persze. Csakhogy nekünk Timmy Gagnonnal másképp kell beszélnünk.
Nem mond talán a neve semmit?
- Annyit mond, hogy a Folyó úti Csirkedöglőben ne egyek semmit, még akkor se, ha szédülök
az éhségtől.
- Ez a beszéd! - kurjantott Alan, azzal talpra ugrott, s vállon veregette Johnt. - Én pedig remélem,
hogy lehúzza a redőnyt az a koszfészek, még mielőtt a Castle Rock-i kóbor kutyák-macskák
is dögleni kezdenének.
- Kegyetlen beszéd.
- Várj, amíg a körmére néztél Timmy Gagnonnak. Ha kiszállsz, és hozod a vízmintákat
nyomban, én akár estig továbbítom a Járványügyi Állomásra Augustába.
- S te addig mit teszel?
Alan lesodorta ingujját, és begombolta a kézelőjét. - Éppen a Hasznos Holmikba készülök itt
a Fő utcán. Találkozni szeretnék Mr. Leland Gaunttal. Pollynak igen tetszett, de nemcsak neki. Dicsérik
városszerte. Találkoztál vele már?
- Nem még - felelte John, azzal megindultak az ajtónak. - Párszor elmentem a boltja előtt.
Érdekes mindenféléket tesz a kirakatába.
Eddie éppen a vízhűtő nagy üvegpalackját tisztogatta a nadrágja hátsó zsebéből előrántott
ronggyal, amint elmentek mellette. S nem nézett ő se Alanre, se Johnra; mintha beleveszett volna a
maga világába. De amint a hátsó ajtó rácsukódott, Eddie besietett a szolgálatelosztó irodafülkébe, és
felkapta a telefonkagylót.
- Értem... Igen... Helyes.
Leland Gaunt a pénztárgépénél állt, és huzal nélküli telefont szorított a füléhez. Szája holdsarlóhoz
hasonló mosolyra görbült.
- Köszönöm, Eddie. Nagyon köszönöm.
Odasétált az üzlete hátsó fertályát elválasztó függönyhöz, félrehúzta, behajolt, és kis táblával
került elő.
- Hazamehet már- mondta a telefonba. - Meghálálom a kedvességét, ne féljen. Se arcot, se
szolgálatot el nem felejtek soha. Azért nem is szeretem, ha megpróbálják az eszembe vésni. Viszlát.
Meg sem várta a választ, csupán megnyomta a VÉGE gombot, összecsukta az antennát, s a
telefont visszacsúsztatta szmokingjának zsebébe. Ajtaján is volt napvető függöny, azért Gaunt benyúlt
a függöny meg az üveg közé, és bevette a NYITVA táblát, majd kicserélte azzal, amit az
imént szedett elő - úgy állt a kirakat mögé Alan Pangborn érkezését várva. Alan is egy darabig elnézte
a kirakatot, mielőtt nekiindult volna az ajtónak. Néhány pillanatra ellenzőt is formált a szeme
köré, úgy nyomta orrát az üvegnek. S bár Gaunt összefont karral állt előtte két lépéssel benn az üzletben,
Alan nem láthatta.
Mr. Gauntnak sehogy nem tetszett a seriff képe. Meg sem lepte a fölfedezés. Emlékezett is
az arcokra, olvasni azonban még jobban olvasott róluk, s ezen az arcon öregbetűs felirat hirdette,
hogy veszélyes ember.
Egyszer csak változott a seriff arca. A szeme kerekedett, derűs természetre valló szája pedig
cérnára keskenyedett. Gauntot félelem lepte meg. Lát engem! - villant az eszébe. Pedig az lehetet-
- 96 -
7