STEPHEN KING

volna ott, amikor...”), úgy mesélte a többieknek, milyen iszonyú volt a katolikus üldözés, majd a
katolikus bosszú Lewistonban a harmincas években.
- No majd amikor látta, hogy a szent Fetrengők vagy mifenék a Boldogságos Szűz szobrát
kenik ganajjal, hát beugrott a kocsijába és...
Albert elhallgatott, és a fülét hegyezte. - Mi ez? - nézett körbe a férfiakon.
- Dörgés - felelte Jake Pulaski. - Nagy idő készülődik.
- Nem az - mondta Albert. - Mintha sikongást hallanék!
A dörgés egy pillanatra morgássá csendesedett, és a csöndben hallotta mindenki: női sikongatás!
Brigham atyához fordultak, az pedig fölkapott. - Gyerünk, emberek! - vezényelt. - Lássuk...
Akkor kezdődött a sziszegés. A terem végéből bűzfelhő áramlott a karéjban álló férfiak felé.
Aztán ablak csörömpölt, és kő pattogott a táncos talpaktól sima sárgára járt parketten. Az emberek
ordítottak, és ugráltak félre a kő elől, amíg a túlsó falba nem ütközött, s ott meg nem állapodott.
-A baptisták rátok szabadítják a poklot! - sikkantotta be valaki. - Castle Rockban nem lesz
kaszinó! Halljátok, apácapecérek?
S a Kolumbusz Lovagjainak teremajtaját is betámasztották feszítővassal, azért az emberek
elakadtak kifelé nyomultukban.
- Nem arra! - bőgte Brigham atya, amíg a sűrűsödő bűzben maga tartott a keskeny oldalajtónak.
Az nem volt zárva, - Emberek! Erre!
Először meg sem hallották, csak tipródtak egy helyben a mozdíthatatlan faajtónál. Végül
Albert Gendron nyúlt közéjük két szívlapát kezével, és összekoccantott két fejet.
- Azt tegyétek, amit az atya mond! - harsogta. - Ölik a nőinket!
Albert teljes testi erejét bevetve tört át az ajtó felé nyomakodókon, s a nyomában megindultak
többen, neki a sűrűsödő homálynak, a köhögésnek, a káromkodásnak. Meade Rossignol nem
bírt tovább kavargó gyomrával. Szélesre tátott szájjal rókázta le Albert Gendron hátulját, de Albert
észre sem vette.
Brigham atya már a parkoló felé botladozott, és öklendezni alig állt meg útjában, hogy eljusson
mihamarabb Izabella Leányainak terméhez. A bűz úgy tapadt rá, akár a madárlép. A férfiak
szakadozott libasorban követték, és alig törődtek az egyre sűrűbb esővel.
Brigham atya villám fényénél látta a teremhez vezető rövid lépcsősorról, hogy az ajtó kilincsének
feszítővasat támasztottak. Egy pillanattal később a terem egyik ablakát kitörték, és a nők az
ablakon át kezdtek potyogni kifelé. Úgy bucskáztak a füvön, akár a rongybabák, ha hányni tanulnak.
Rose nagytiszteletű úr sem juthatott ki gyülekezeti termének előcsarnokába. Hozzá sem fért
az ajtóhoz. Azért megfordult, befogta orrát, úgy indult meg az imaház belsejének. Kiáltani próbált
az ajtónál zsúfolódóknak, de amint a száját nyitotta, hányás tört ki rajta kiáltás helyett. Lábai összegabalyodtak,
és elvágódott, fejét az egyik padelőbe ütötte. Megpróbált felkelni, sikertelenül. Ekkor
erős kezek akaszkodtak a hóna alá, és felrántották. - Kifele az ablakon, tiszikém! - rikoltotta fülébe
Nan Roberts. - Szaporán!
- Az üveg...
- Ménkű üsse az üveget! Megfúlunk idebe!
És már lökte is. Rose nagytiszteletű úrnak éppen annyi ideje maradt, hogy kezét a szeme elé
kapja, amint berúgta az ónüveg ablakot, amelyen Krisztus vezette az ő nyáját lefelé a pisztáciafagylalt
színű hegyoldalon. S már röpült és bucskázott lenn a gyepen. Nagyot nyekkent, és fölső fogsora
kipattant a szájából.
Fölült a zuhogó esőben és a sötétségben... Már áldotta volna a szabad levegő illatát, amikor
Nan Roberts üstökön ragadta, és talpra állította.
- Gyerünk, tiszikém! - rikkantotta, és az arca a villám kék-fehér fényénél torz hárpiaarcra
emlékeztetett. Fehér nejlonköpenye volt rajta most is - sosem öltözött másképp, mint pincérnőnek -,
csupán tág keblére vetette hányása partedlijét.
- 281 -
7