STEPHEN KING

Polly rácsapott a fürdőszobai billenő kapcsolóra és a neonfény megéledt a mosdó fölött. A
pók a kádnak igyekezett. Amikor bejutott a fürdőszobába, nem volt nagyobb a csótánynál. Most
már akkora volt, akár egy egér.
Teste sörtés, fekete-barna... lábait szőr lepte. Szeme akár a talmi rubint, úgy meredt rá... És
Polly látta, hogy szájából, két vámpíragyaráról valami áttetsző folyadék csorog. S ahova a csöppje
hullik, ott apró, füstölgő kráterek támadnak.
Ezt tartogattam a mellem közt! Polly elsikoltotta magát, és a vécékagyló mellől fölkapta a
mosdópumpát. Keze szinte visszasikoltott, mégis megszorította a pumpa fanyelét, és lesújtott vele a
pókra. Szapora futása meglassult, egy lába eltört, s haszontalan himbálta az útjában. De hiába sérült
meg, csak nőtt. Már nagyobb volt a patkánynál. Dagadó hasát húzta a csempén, a zuhany függönyére
mégis ügyesen fölkapott. Lábai úgy peregtek a plasztikon, akár a permet, de a függönykarikák
összecsörrentek a súlya alatt.
Polly úgy lendítette meg a pumpát, akár a baseballütőjét, és a súlyos gumicsésze ismét lesújtott
a szörnyetegre. Nagynak elég nagy lett volna az ütés, de találatának sajna nem volt sok látszatja.
A zuhany függönye meglobbant, és a pók húsosan pottyant a kádba.
Ebben a pillanatban kialudt a villany.
Polly kezében a pumpával hallgatózott a sötétben. Majd villám csattant megint. Akkor látta,
hogy a pók sörtés háta fölbukkan a kád peremén. Ami a gyűszűnyi azkából kimászott, nagyobb lett
a macskánál - ez szívta az ő szíve vérét, úgy varázsolta ki a fájást a kezéből!
S a boríték, amit a régi Camber-tanyára vittem ki - abban mi lehetett?
Az azka már nem volt a nyakában, fájdalom öltögette fullánkját mind a két karjába, hát már
nem csitíthatta a lelkiismeretét azzal sem, hogy a levéllel nem ártott Alannek.
A pók agyarai a kád zománcán kocogtak, mintha kávézó üvegasztalát kocogtatja a vendég
apróval a pincér figyelmének elnyeréséért. S élettelen bábszeme a kád pereméről sandított föl.
Mintha azt mondta volna: Már késő. Alannek is, neked is. Késő mindenkinek.
Polly nekiesett.
- Mire vettél rá? - sivalkodott. - Mire vettél rá, te szörnyeteg?
A pók hátsó lábain ágaskodott, a mellsőkkel a függönynek kapdozott trágárul, hogy Polly
rohamát megállja.
Merrill, az Ász mindjárt emberszámba kezdte venni Keetont, amint az előhúzta zsebéből a
kulcsot a VESZÉLYES ROBBANÓSZER jelzetű ajtóhoz. Aztán még több tisztelettel nézett az
öreg szivarra, amikor megállt a légkondicionált hűvösségben, és látta a föltornyozott ládákat. Ipari
dinamit. Dinamit dögivel. Nem érnek annyit talán, mint egy raktárra való Stinger-rakéta, de pár
pukkanásra való van bennük. Hajjaj.
A sebváltó mögötti rekeszben találtak egy nyolcelemes, erős zseblámpát és más szerszámot,
így aztán - amint Alan a városához közeledett régi kombiján; amint Norris Ridgewick konyhájában
ült és vaskos kenderkötélből készítette a hóhérkötelét; amint Polly Chalmers Evvie nénjéről szóló
álma a végéhez közeledett - Ász éppen a zseblámpa tűfényre állított sugarát táncoltatta egyik rekeszről
a másikra. A raktár paláján úgy dobolt az eső, hogy Ász szinte azt hitte, a börtön zuhanyzójában
áll.
- Dologra - biztatta Rosszcsont reszelősen.
- Eppillanat, apám - mondta Ász. - Ozsonnaüdő. - Azzal a zseblámpát Rosszcsont kezébe
nyomta, és elővette a Mr. Gaunttól kapott plasztikzacskót. Megbillentette a zacskót, bal keze fejére
szórt belőle, és fölszippantotta.
- Mi ez? - érdeklődött Rosszcsont gyanakvóan.
- Dél-amerikai bingópor. Mint a lórúgás, olyan.
- Hö! - horkant föl Keeton. - Kokain! Ezek kokaint is árulnak!
Ásznak nem kellett megkérdeznie, kik az Ezek. Az öreg másról sem szavalt mindeddig. Ász
gyanúja az volt, hogy hajnalig se lesz szó egyébről.
- Tévedel, apám - mondta. - Épp hogy nem árulják. Maguknak tartják. - Még egy kicsit szórt
a kézfejére, a szippantógödörbe, és odatolta Rosszcsont elé. - Próbáld meg, aztán szidjad.
- 291 -
5