Tanulmányok Pápa város történetéből

190. Ez is megvolt már Martonfalvai I. építkezései előtt, hiszen önmaga írja (MARTONFALVAI I.:
25.), hogy „azután az vár környül való hitván palánkot is jó bástyákkal második esztendő
fordulatjába Isten segétségébel ujolag megépítém”; Az árkot a törökök ásatták: GERŐ L.: 1959.
191. MITHAY S.: Adatok i.m., különösen: 206.
192. ÚRISZÉK i.m. N o 271. (1620)
193. PÁKAY ZS.: 1942. 41-43.
194. BAKÁCS ISTVÁN: A dikális összeírások. In: A történeti statisztika forrásai. Szerk.: Kovacsics
József. Bp., 1957. és uő.: A török hódoltság korának népessége In.: Magyarország történeti
demográfiája (Magyarország népessége a honfoglalástól 1849-ig.) Szerk.: Kovacsics József.
Budapest, 1963.
195. A háztartáslétszám-vizsgálatok ugyanis leginkább ezt az átlagos szorzószámot valószínűsítik.
Utóbb id. mű 124.
196. Martonfalvai 1543-ban például a Pécsről harc nélkül elszaladt gyalogosokat fogadta fel
(MARTONFALVAI I.: 1555. 18.)
197. Ez tűnik ki a Katona Imre által közreadott 1660. évi összeírásból is, amelyben a katolikus
háztartásfők neve mellett feltüntették az egy házban lakók számát is (KATONA: 1972. 347-353.).
Az átlag a katonák házaiban 4,8, a polgárokéban és nemesekében 4,4.
198. TRÓCSÁNYI ZS.: Bp., 1981. 10.; A vonatkozó részt író Rúzsás Lajos nem reflektált Katona I. id.
közleményére, s így nem tudjuk, hogy a két összeírás közti különbségeket mi okozza. (Talán az,
hogy a Rúzsás által idézett a külvárosiakat is magában foglalja.)
199. RÚZSÁS L. i.m. 236-240.; némileg eltérő képlet: GECSÉNYI LAJOS: Katonák és polgárok a
győri végvárban a 16-17. században. Hadtörténelmi Közlemények 97. (1984) 664-686.
200. 1696-ban 188 pápai katona közül 141-nek volt saját háza: PÁKAY ZS.: 1942. 46-47.
201. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a magyar történetírás hajlamos rá, hogy a pozsonyi és a
szepesi kamarát - amelyek valóban idegenek voltak a magyar rendi „hivatalszervezettől” - afféle a
magyar érdekeket gáncsoló, Bécset kiszolgáló testületként szemlélje és szemléltesse. Valójában a
magyar kamarák a korabeli viszonyokhoz képest rendszeresen és szakszerűen működő hatóságok
voltak, jól képzett tisztviselőkkel (vö. EMBER GY.: Az újkori magyar közigazgatás i.m.), s
esetükben nem derült fény olyan visszaélésekre és sikkasztásokra, mint a Hofkammernél. (FRANZ
MENSI: Finanzen Österreichs von 1701 bis 1740. Wien, 1890. passim).
202. TAKÁTS S.: Thengődi Bornemissza János i.m. 369-372., az idézet: 372.
203. Uő.: Szegény magyarok In. Szegény magyarok. H. és én. 20.
204. Megjegyzendő persze, hogy a tapolcai, veszprémi stb. hajdúkat még az 1686. évi hadjárás sem
tudta visszatartani attól, hogy a baranyai Duna mentén kószáljanak, és az ottani népet fosztogassák.
SZAKÁLY FERENC: A hódoltság utolsó évei (Gyimóti István vörösmarti lelkész 1686-ban átélt
viszontagságai). Horvátországi Magyarok Szövetsége évkönyve 8-9 (1986/1987) 149-154., vö.
BENCZÉDI LÁSZLÓ: Dunántúli végváriak a 17. századi török háborúban. In. Magyar és török
végvárak i.m. 98.
205. Vö. SZAKÁLY FERENC: Parasztvármegyék a 17. és a 18. században. Budapest, 1969.
(Értekezések- 49.) passim
206. ILA-KOVACSICS: 1964. 322. 11. jegyzet
207. Az 1660. évi összeírásban (KATONA I.: 1972.) feltűnően sok iparosnevet viselő katonát - 10
Vargát, 17 Szabót, 7 Csizmadiát, 4 Kovácsot stb. - találunk.
208. Pannonhalmi rendtörténet i.m. X. 811.
209. TAKÁTS S.: Szegény magyarok i.m. 19.
210. Uő.: A magyar gyalogság i.m. 257-258.
211. ILA-KOVACSICS: 1964. 315-316.
115