Tanulmányok Pápa város történetéből

felvettek; 263 nyilván ez - meg a kézműipar területén mutatkozó túlkínálat - magyarázza, hogy
a katonák között szembeszökően sok iparosnevű személy bukkan fel. 264
Nyilvánvalóan elsősorban a katonaság által támasztott kereslet magyarázza a céhek ilyen
nagymérvű elszaporodását, ami kisebb-nagyobb mértékben a többi dunántúli végvárban is
megfigyelhető. 265 Miként az is, hogy az alapellátást szolgáló iparágakon túl - természetesen a
helyi sajátosságoktól (Pápa esetében a jó malomhelyektől) befolyásolva - a kínálat főként a
hadinép szükségleteihez igazodott. A jobbára itt székelő Törökök udvarának szükségletei
nyilván ugyancsak fellendítőleg hathattak a helyi kézműiparra, ami Csáky és az Esterházyak
korára - akik rendszerint nem itt laktak - kevésbé áll. 266 Ha a pápai céhes ipar ennek ellenére a
17. században mégis virágzott, sőt továbbfejlődött, úgy a földesúri udvar arra viszonylag
kevés befolyással lehetett. Az itteni kézművesek a helyi kereslet mellett nyilvánvalóan
számítottak a környékbeli kisebb mezővárosok és falvak felvevőpiacára is. 267
Bár kézenfekvő, hogy a fentebb felsorolt mesterségek milyen élelmiszerekkel, eszközökkel és
szolgáltatásokkal álltak a társadalom rendelkezésére, az alábbiakban felsoroljuk néhány
terméküket, illetve szolgáltatásukat. 268 A felvételre jelentkezett idegen ötvösnek egy pár
(„bokor”) ezüstkupa, egy-egy pecsétnyomó és - hat- vagy nyolcszögletű kővel ékesített -
aranygyűrű elkészítésével kellett bizonyítani rátermettségét leendő társai előtt. Az ötvösök
vállalták a hozzájuk bevitt ezüsttárgyak felbecsülését is. A 17. századi borbélymestereket nem
annyira a férfiúi szőrzet karbantartásával, mint inkább sebkezeléssel foglalkoztatták; ennek
megfelelően elsősorban különböző flastromok és kenőcsök tanúsították szakavatottságukat.
(A végvárak táján minden nap szükség volt rájuk.) A messze földön híres pápai csapómesterek
fonók, mellékfonók és tépők segítségével állították elő a szűrposztót. A pajzskészítőknek
és a nyereg-gyártóknak az alábbi előírásoknak kellett megfelelniük: „oly pajzsokat
tartozzék csinálni, amelyek bőrrel igen jól megburíttattak, megenyveztettek és szintén ötször
szépen [festékkel] megkenyetettek legyenek”, illetve: „minden nyeregre két-két (avagy kettős)
bőrt burítani; egyikkel enyveztessék meg a fa és a másikkal buríttassék meg fölülről a nyereg”.
A kovács próbatétele egy új szekér megvasalásával, egy új széles kapa vagy egy nagyobb
(„öreg”) fejsze elkészítésével ment végbe. A pápai kovácsnak anélkül is illett megfelelő
nagyságú patkót készítenie, hogy előtte méretet vett volna. A kovácsok feladatai közé tartozott
az orvossággal vagy érvágással történő lóorvoslás is, de hozzájuk vitték a „rokkant”, de még
megjavítható cséphadarókat, fejszéket és más fémeszközöket is. A mészárszékekben -
amelyből a szabályok szerint egy mesternek csak egy lehetett - ökör-, tehén- és disznóhús
mellett rendszeresen mértek halat (vizát, tokot, pontyot) is. A szűcsök foga - természetesen az
alapvető fontosságú báránybőr mellett - elsősorban róka- és nyúlbőrökre fájt, amit másnak,
mint nekik nem is volt szabad eladni. 269
A városon kívül, a Tapolca folyón dolgozó vízimolnárok 270 világa nemcsak térben, hanem
szokásaiban és szabályaiban is erősen eltért a többi kézművesétől. A vízmester felügyelete
alatt „a víz rendiben”, „a molnárszeren” élő molnároknak, hogy őrölni tudjanak, rendszeresen
karban kellett tartaniuk a gátakat, tisztítaniuk a folyómedret, s általában is nagyobb tekintettel
kellett lenniük egymásra, mint a városban lakó szomszédoknak. 271 A molnárokat, akik a
faragásnak is mesterei 272 voltak - lényegében egyedül az összes kézműves közül - speciális
várrobot terhelte, és az ő kötelességük volt az „épületre való fa” kiválasztása és kitermelése is.
Atyamesterük, a vízmester - talán éppen e kötelezettségek fejében - sokkalta szélesebb
bíráskodási joggal rendelkezett, mint a többi céh vezetői, ahhoz, hogy a „molnárszeren”
elkövetett vétkeket, kihágásokat és bűntetteket kinyomozza és megtorolja.
A molnárcéh szoros kötődése a várhoz, azaz a földesúrhoz abban is kifejezésre jutott, hogy a
komolyabb bűnösöket egyenest az uradalmi tisztviselőkhöz kellett beszállítani megbüntetés
98