Tanulmányok Pápa város történetéből

tovább. A létszám visszaesése - amint a helyzetjelentésekből kiolvasható - alapvetően azzal
magyarázható, hogy az átszervezés során és után a parasztokból, főleg a fiatalokból többen is
a város üzemeiben kerestek és kaptak munkát. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy „a
munkaerő vonalon tsz-eink rosszul állnak, mert a meglévő tagok nagyobb arányban idős
emberek és betegesek, nem tudtak megfelelő eredményt elérni, hogy a családtagokat kielégítően
a munkába” bevonják. 349 Ezen a helyzeten segítendő, szükségesnek tartották az üzemekkel
való megegyezést, hogy „lehetőleg ne vegyenek fel mezőgazdaságban dolgozókat”. 350 A
Városi Tanács munkaügyi csoportja pedig a törvényre hivatkozva akadályozta, hogy tsz
tagoknak, sőt ha a tsz úgy kívánja, azok családtagjainak az üzemekben munkát adjanak. 351
Valójában azt a szempontot tartották követendőnek, hogy aki a tsz-ből kilép, az 3 évig nem
helyezkedhet el.
Hiába voltak azonban az ilyen és hasonló adminisztratív rendszabályok, azok a többé-kevésbé
érdemes, de tapasztalatlan vezetés mellett nem oldhatták meg a munkaerő-problémákat. A
„mit tudni, mi lesz még jövőre?” vagy a tsz-ben „a szociális körülmények..., miért nem
azonosak az ipari munkásokéval?” és hasonló kérdések felvetődése valójában a munkakedv
hiányát jelezte. 352 Erre ellenszernek ugyan szívesen alkalmazták a „munkaegység-megvonást”,
sőt a háztáji terület részleges vagy teljes elvételét, ám ezekkel sem lehetett sokat kezdeni az
olyan szabályozatlan viszonyok között, amelyekben alkalom nyílt arra, hogy 33 tagnak
egyenként két tehene, húsznak pedig lova legyen, „amivel fuvarozott”. Folytatható a sor még
azzal, hogy 17 tag egyáltalán nem, 20 pedig csak 50 munkaegységnyit teljesített 1959. végéig
a közösben. 353 Viszont annál gyakoribb volt a „munkaegység-higítás”, a lopás, amelyből „roppant
kára származott a tsz-nek” (nevezetesen a Rákóczinak), olyannyira, hogy a „takarmányhiányt”
is ennek tudták be. Megkísérelték ugyan „munkakiesés” címén kártérítési eljárás
lefolytatását is (76 esetben) vagy a lopások miatt a rendőrség igénybevételét, de az eredmény
elmaradt, jórészt azért, mert „nem akarnak egymás hibái ellen fellépni”. Nem véletlen tehát,
ha első évben aratás-cséplés idején és később is „segítségért kellett fordulni az üzemi munkásokhoz”.
354 Az őszi teendőket (betakarítást, szántást-vetést) azonban így sem tudták időben
elvégezni.
Miként a munkaerőhiány krónikussá válásához, ez utóbbihoz is nagyban hozzájárult -
különösen a két új tsz-nél - a vonóállatok szétszórt elhelyezése s így a „fekete fuvar”
lehetősége és természetesen a saját gépek hiánya. Egyedül a Húsipari Vállalattól komolyan
támogatott Táncsics Tsz engedhette meg magának, hogy lovainak egy részét selejtezze és saját
traktort vásároljon. 355
A három tsz 1960 januárjában, az átszervezést követően tartott első zárszámadása, az iménti
előzményeket figyelembe véve, nagyjából hűen jelezte azt a színvonalat, illetve sorrendi
helyet, amelyet egyenként elértek, s hozzá lehet tenni, továbbra is tartottak. Míg a Táncsics
Tsz egy munkaegységre 40,-Ft-ot tudott fizetni, a Rákóczi Tsz-től 24,50 Ft, a réginek számító,
eladósodott Kossuth Tsz-től pedig mindössze 19,80 Ft tellett. E sorrend további fennmaradására
más oldalról az is utal, hogy pl. 1960-ban búzából és zabból 4 q-val, burgonyából
pedig jó kétszeresével volt több a másik kettőnél a Táncsics kat. holdankénti átlaghozama. 356
Ezért a két tsz-ben 1960-ra (a Kossuth Tsz-ben már ki tudja, hányadszor?) elnök-, illetve
profilváltást tűztek napirendre, azzal a meglehetősen lehangoló indoklással, hogy a továbbiakban
„olyan termékeket termeljenek, amit (sic!) nem lopnak el” (pl. gyógynövényt). 357
A „nem tervezett” vezetőkkel és „kupec” tagokkal dolgozó Rákóczi Tsz-ben nemhogy a
családtagok nem vettek részt a közös munkában, de a tagok egy része sem, csupán a háztájiban
foglalták el magukat, ezért a 100 munkaegységen felül teljesítők száma is mindössze
57 fő volt. „A munkafegyelem ez évben a város területén ebben a tsz-ben a leglazább” -
314