Tanulmányok Pápa város történetéből

Bánkúti Imre
Pápa története a török uralom végétől a szatmári békéig
(1683-1711)
Az első békeévek: remények és kétségek (1683-1703)
A törökök 1683-ban, Bécs alatti vereségük után kivonultak Pápáról. A vár magyar őrsége
nyilván részt vett a következő évek harcaiban, de a háború egyre távolabb került
lakóhelyüktől, majd az 1699-ben megkötött karlócai béke véget vetett a török másfél százados
uralmának. Európa és Magyarország ünnepelte a nagy fordulatot, amely az országot egészében
visszakapcsolta Európához, s megszüntette a 150 éves háborús állapotot, de voltak, akik némi,
nem is alaptalan aggodalommal fogadták a nagy fordulatot. Talán érezték, hogy a történelem
törvényszerűsége: nagy, egész országot vagy társadalmat érintő változáskor mindig vannak
csoportok és rétegek, amelyek hátrányosabb helyzetbe kerülnek, veszítenek előbbi pozícióikból.
És Pápa lakosságának zömét ezek tették ki: a végvári katonaság és a kálvinisták. A
háború alatt helyzetük változatlan maradt, de a békekötés után csakhamar figyelmeztető, sőt
kétséget nem hagyó jelek mutatkoztak mind a katonáskodók, mind a kálvinisták részére.
Egy 1696. évi szerződés a földesúr és Pápa közt még egyértelműen megkülönböztette a várban
és külső várban (külvárosban) élő 188 főnyi kiváltságos, szabad vitézi rendet („praesidiáriusok”)
és a 193 főből álló polgárságot („civil status”). Természetesen családfőkről van szó, de
összlétszámuk alapján a város lakosságát nemigen tehetjük 2000 főnél többre 1
1701-ben viszont a palatinális porták (nádori adóporták) megállapításakor a megszüntetett
véghelyek lakosait is összeírták. Ez a lakosság lélekszámának lassú emelkedését mutatja, mert
Pápán 450, Veszprémben 500, Vázsonyban 200, Palotán 150 személy adóköteles javait vették
számba. Csakhogy itt a vitézlő rend különállása már megszűnt, kiváltságos helyzetét elvesztette,
megindult a polgári társadalomba való - fájdalmas, de szükségszerű - integrálódása. 2
Utalni szeretnék arra, hogy történetírásunk a végvárak felszámolását általában kizárólag a
bécsi udvar magyarellenességének tulajdonítja, nem véve figyelembe azokat az objektív
okokat, amelyek ezt nélkülözhetetlenné tették: a végvári vonal a török kiűzése után
nyilvánvalóan értelmetlenné vált az ország közepén, várai elavultak, az itt szolgáló katonaság
pedig sem szervezetileg, sem kiképzésében nem felelt meg a forradalmi változáson átment
modern hadseregszervezési és hadászati elveknek. (Egyébként ez a probléma a Rákócziszabadságharc
hadseregében is élesen jelentkezett.)
1701-ben megindult a volt, feleslegessé vált végvárak lerombolása is. Egyedül Pápa várának
fenntartása érdekében ült össze 1702. március 20-án Veszprém megye közgyűlése, és így rá
nem került sor. 3 Azután pedig jött a kuruc felkelés, ami másfél évtizedre elodázta az akciót,
Pápa vára pedig még tovább, a 18. század első harmadában is fennmaradt. Egyébként nem
egyszerű várról volt szó, amit jól bizonyít az alább közölt, 1694. évi összeírás.
A kedvező jelek közé tartozott, hogy I. Lipót 1703-ban kiváltságlevélben ismerte el a város
összeírt jogait, megerősítve a II. Ferdinánd, II. Mátyás, Rudolf stb. uralkodók régi
okleveleiben foglalt kiváltságokat. 4
125