Tanulmányok Pápa város történetéből

A város arculata
(Bevezetés)
A magyar feudális jogrendszer csak az ún. szabad királyi városokat (liberae regiae civitates)
ismerte el politikai tényezőnek. A mezővárosokat, úrbéres és allodiális falvakat a földesúri
joghatóság alatt álló községek közé sorolta. Pápa a 18. század elején egyike volt
Magyarország félezer, Veszprém megye tucatnyi mezővárosának, amely azzal emelkedett ki a
többi közül, hogy királyi privilégiummal is dicsekedhetett. 20
A felemelkedés útja előtte is nyitva állt: ez a rendi keretek között a földesúri függés alóli
felszabadulást, a szabad királyi városi rang elnyerését jelentette. E célért - Veszprémmel
ellentétben - Pápa polgárai mégsem indítottak küzdelmet. 21 Megelégedtek régi privilégiumaik
megerősítésével-kibővítésével s a földesuraikkal (a gróf Esterházyakkal) kötött szerződések
nyújtotta lehetőségekkel.
A 18. században jelentős változások következtek be a város életében, melyek hosszú távon is
meghatározták fejlődését. Az egyik jelentős, az önkormányzat működését is befolyásoló
változás a településszerkezetben figyelhető meg.
A 18. század elején a pápai vár elvesztette végvár jellegét. A polgárok és az uradalom
építkezései nyomán kialakult a jellegzetes barokk városkép. 22 Az árokkal, sánccal, bástyákkal
övezett belváros mellett fokozatosan az önálló település szintjére emelkedtek a belvárosi
telkek tartozékaiként nyilvántartott külvárosi településrészek: az ún. Alsó- és Felsőmajorok,
vagy 19. századi nevükön az Alsó- és Felsőváros.
Az Alsóváros a belvárostól délre, a Hosszú utca folytatásaként jött létre, a Felsőváros a
belsővárostól nyugatra-északnyugatra, a Cinca-árok és a Tapolca patak által határolt területen.
A külvárosok genezisét nem ismerjük pontosan, de annyi bizonyos, hogy a majorok - mint a
belvárosi telkek tartozékai - már a 16. században is léteztek. A kertek, szántók, gazdasági
épületek a polgárok és katonák gazdálkodásának színterei voltak, s gazdasági funkciójukat
később is megőrizték. (A külvárosi részek falusias jellegükkel ma is elkülönülnek a
belvárostól.)
A másik lényeges változás: az ellenreformáció sikere a 18. század közepére teljesen
átformálta a város társadalmi arculatát. A türelmetlen és erőszakos rekatolizáció révén a
végvári korszakban protestáns többségű lakosság katolikus többségűvé vált. Az uradalom
telepítéspolitikája következtében pedig a tisztán magyar népesség német és szláv (cseh,
horvát, szlovák, szerb) népességgel egészült ki.
A rekatolizálás 1638-ban, a pálos rend letelepítésével kezdődött, 23 s 1660 táján, a ferencesek
behívásával folytatódott. 24 Őket követték a betegápolással foglalkozó irgalmasrendiek, akik
1757-ben jelentek meg Pápán. 25
Az ellenreformáció első kézzelfogható eredménye az volt, hogy 1660-ban a varga céh
testületileg áttért a katolikus hitre. Ezután az uradalom mint a céhek főfelügyelője azt is
kikötötte, hogy céhtag a jövőben csak római katolikus vallású lehet. 26
A hittérítés terén a ferencesek is eredményes munkát végeztek. Fennmaradt egy kimutatás,
mely szerint 1716-1780 között 217 reformátust és 270 evangélikust térítettek át. 27 Amelyik
család ragaszkodott protestáns hitéhez, az előbb-utóbb valamelyik környező nemesi községben
vagy a protestantizmus iránt türelmesebb jobbágyközségben keresett menedéket.
180