Tanulmányok Pápa város történetéből

munkaegység-érték elszámolását és azt tette lehetővé, hogy ezt esetenként prémiummal és
földjáradékkal (1962-re összesen mintegy 470 Ft-tal) kiegészítsék. 369
Bár az elkövetkező években a saját géppark kiépítésének folytatása, bizonyos melléküzemágak
(fuvar, homok- és kavicsbánya) kialakítása, továbbá virágkertészet létesítése is
sorra került, sőt a tsz vezetőgárdája is kicserélődött, mégsem sikerült sem a termésátlagok,
sem a még többnyire szórtan elhelyezett állatállomány alacsony színvonalon való stagnálásán
változtatni. Így ennek megfelelően, sőt visszaesésekkel tarkítva alakult a munkaegység értéke
is. Csak a mérleghiány összege nőtt egészen 1966-ig (3,6 millió Ft), amikor is az
„lerendezésre került”, és az 1967-es évet már „tiszta lappal” kezdhették. 370 Ezzel együtt azonban
az is ott állt az új elnök jelentésében, hogy a „talajok jó része nem részesült őszi
szántásban és az állattenyésztésnél elhelyezési, takarmányozási problémák voltak.” 371 S ha
mindezek felszámolására és a tagság jövedelmének emelésére meg is voltak a tervei, mégsem
csak az elöregedést és az időjárás elemi folyamatait nem tudta igazán befolyásolni, de a
termelőszövetkezeti nagyüzemek működésének már említett környezeti, közgazdasági
feltételeit sem.
Jórészt már az új elnök tevékenységéhez fűződött az is, hogy a tsz tagja lett az 1966-ban
mintegy 15 másik gazdasággal létrehozott, pápai székhelyű Termelőszövetkezeti Közös
Építőipari Vállalatnak, és részese a Termelőszövetkezeti Társulás pápai boltjának (a volt
Központi Presszó helyén), 1970-ben pedig két, saját zöldségboltot is nyitott a városban. 372 Azt
nem lehet pontosan megállapítani, hogy pl. a Vízrendezési Társulatba való belépéssel és az
ugyancsak Pápán megalakult Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Üzemgazdasági és
Tervező Közös Vállalatában vagy akár a mezőgazdasági szakmunkásképzésben való részvétellel
mennyiben jutott előre. 373 Bizonyos azonban, hogy az előbbiekkel együtt mindezek
hasznos és bátor lépések voltak, szemben azokkal a szűklátókörű ítéletekkel, amelyek szerint
nem jó az, ha az árusító tsz-ek „kertészeteiket visszafejlesztették és eredeti céljuktól eltérő
beszerzés/ben/ és értékesítésben látják a feladatukat”. Vagy: „Nem szabad megengedni, hogy
a tsz-ek sok helyen manufakturális ipari tevékenységet folytassanak.” 374
Az is bizonyos, hogy nemcsak a mezőgazdasági szakiskola tanárai által tartott szaktanfolyamokból,
később pedig a 3 éves mezőgazdasági szakmunkásképzésben való részvételből, de
a városban és a tangazdaságban folyó ilyen irányú szakközépiskolai (technikumi) és
szakmunkásképzésből is profitált a tsz. 375 S nem kevésbé haszna volt a Pápán teljesen újként
alakult Mezőgazdasági Gépészképző (traktoros) iskolából is. Ez már 1960-ban beindult, s
mintegy közel 2.000 résztvevőjének gyakorlóhelye a város egyik, 115 állandó lakossal
nyilvántartott külterületi helységében volt. 376
Egy, a tsz vezetői által később készített jelentés úgy tekintett vissza a hatvanas évekre, hogy
azok „1963-tól 1967-ig nagyon göröngyös utat jelentettek... kevés volt a jövedelem, kicsi a
termelékenység és a termelőszövetkezet legtöbb esetben, eredményesség helyett mérleghiánnyal
zárt.” Majd úgy folytatódik: „ha a fejlődés nem is érte el a kívánt mértéket, azért
mégis évről-évre egy-egy lépéssel előbbre léptünk..., termelőszövetkezetünk megteremtette
azokat a feltételeket, hogy a „gyenge” termelőszövetkezeti jelzőtől megszabadulva elérje a
közepesen gazdálkodó... szintet”. 377 S valóban, ha nem kis beruházási hitelek árán is, 1970-
ben a már 20 traktorral, 4 arató-cséplőgéppel, 9 vető-ültetővel és más gépekkel, ugyanakkor
400 db-ot meghaladó szarvasmarhával, 500 fölötti juhállománnyal, 32.000 baromfival
rendelkező, szántóterületének nagyobb részét évenkénti mű- és szervestrágyával ellátó tsz
utolérte önmagát, és a megyei átlagnál mintegy évi 5.000,-Ft-tal többet tudott juttatni (állandó
dolgozó és nyugdíjas) tagjainak. 378
316