Tanulmányok Pápa város történetéből

eszámolóban hírt adtak -, hogy „egy-két hangadó vezetésével tömegesen küldöttségileg
keresik fel a tanácsot és követelik ezt vagy azt az élelmiszert.”. 212
A város saját elhatározásából eszközölt kommunális fejlesztését és a közellátás állandósult
zavarait fokozta egy központi döntés is: a Budapesti Villamos Berendezés és Készülék Művek
egy részlegének Pápára való helyezése, telepítése 1952-ben. Ez a részleg az „Elekthermax”
nevet vette fel, és háztartási főző-, sütő-, fűtő- stb. készülékeket gyártott. 213 Az Országos
Tervhivatal e telepítésre vonatkozó döntése természetesen nem tűnhetett különösnek, hiszen a
vidék általános iparosítása keretében történt. Az viszont már feltűnt, hogy nem a Pápára
jellemző, hagyományos könnyűipari, hanem éppen, mintha annak gazdasági és politikai
ellensúlyozására gondoltak volna, egy nehéziparhoz tartozó ágazatot építettek, fejlesztettek ki.
Ennek okszerűtlenségét csak alátámasztja, hogy e telepítést a változó (hol 300, hol 600)
munkáslétszámmal működő Pápai Állami Dohánygyár (és dohánybeváltó) felszámolása árán,
annak megüresedett épületrészeiben oldották meg. 214 Természetesen ez nem jelentette azt,
hogy a dohánygyáriak az utcára kerültek volna. Munkát kaptak ők ugyanott és más pápai
üzemekben is, mindenekelőtt a Perutz-gyárban, ha az „kissé nehezebben” ment is ott
kezdetben. 215
A problémák akkor kezdtek jelentkezni, amikor mintegy 80 pápai munkásnak az új szakma
kitanulására, átképzésre átmenetileg Budapestre kellett távozni. Persze ugyanakkor Budapestről
is költöztek Pápára szakemberek, s mind őket, mind az átképzést vállalók jelentős
részét emeletes házakban, 124 lakással és bölcsődével várták. 216 Jóllehet az építkezések
munkaalkalmat nyújtottak a szüntelen munkanélküliségre panaszkodó pápaiaknak, mégis,
mint jelezték az MDP egyik városi ülésén: „az Elekthermax-gyár építkezéseinél segédmunkáshiány
van”. 217 Minthogy ez volt a lakáshiánnyal küszködő városban az első
jelentősebb építkezés, és az elkészülő lakások egy részébe is budapesti szakembereket
költöztettek, láthatóan bizonyos feszültség keletkezett a pápaiak és a fővárosiak között. Nem
tudni pontosan, hogy ez mennyiben terjedt ki a városi és a gyári vezetőség viszonyára, tény
azonban, hogy az Elekthermaxban eszközölt helyi pártvezetőségi vizsgálatot illetéktelenségre
hivatkozva akadályozták. Így ez utóbbi 1953 áprilisában egy meglehetősen elmarasztaló
jelentést készített a gyárvezetés munkájáról. 218
Pápa mindenképpen új színfolttal, egyszersmind további gondokkal is gyarapodott éppen
akkor, amikor meglévő ipari és mezőgazdasági üzemeinek termelése, ugyanakkor gyári és
paraszti dolgozói is egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Az államosított üzemekben erőszakolt
munkaversenyek és a különböző „felajánlási” akciók egyrészt újabb és újabb normaszigorításokhoz
és a mennyiségi szemlélet eluralkodásához vezettek, másrészt az ütemet egyre
nehezebben bíró, rosszul fizetett munkásság körében hozzájárultak a „védekezés” eszközeinek
kialakításához. Hiszen a szakszervezetek sem ilyenre, hanem éppen az ellenkezőjére szolgáltak,
s ha a vezetők hibáztatták azok munkáját, mondván hogy „nem töltik be szerepüket”,
azzal többnyire csak a termelést sürgették. 219 A Magasépítő Vállalatot „normalazításért”, a
volt Perutz-gyárat a munkafegyelem „lazulásáért” marasztalták el, s a város vezetői is hasonlókra,
valamint a magas „beteglétszámra” vezették vissza az exportképes gyártmányok részarányának
csökkenését. 220 A város nagyüzemi munkásságának több mint felét (2.000 fölött)
foglalkoztató, „feszített tervvel” dolgozó Pápai Textilgyár is 1952 elején a termelés 2 %-os
lemaradásáért és az évi export 72,5 %-os (83,5 % helyett) teljesítéséért, ugyanakkor
„bérdemagógiáért” kapott kemény kritikát. 221 Még a sajtó is nyilvánosságra hozta a gyár
lemaradását és termékeinek romlását, de természetesen azt a fogadalmat is, hogy javítanak
majd a helyzeten. 222 E fogadalmat persze „fegyelmi eljárások” és büntetések kirovása is kiegészítette
a hibás termékek gyártói esetében azért is, hogy a lopások - szebben fogalmazva -,
„a társadalmi tulajdon ellen elkövetett szégyenteljes események... teljesen megszűnjenek”. 223
298