Tanulmányok Pápa város történetéből

Noha a pápai pálosok 1663 júliusában Bécsújhelyre menekítették rendházuk szerény
„kincseit”, úgymond a közelgő török hadak elől, azok sem abban, sem a következő évben nem
fecsérelték idejüket Pápa ostromára Köprülü Ahmed nagyvezír ez évi nagy támadásakor
(amely - többek között - Érsekújvár bevételével végződött). Igaz, portyázóik eljutottak ide, sőt
az Alsóvárosba be is ütöttek. 53
A győri főkapitánysághoz tartozó erősségek parancsnokai 1683. június 12-én még úgy
nyilatkoztak: készek ellenállni Kara Musztafa nagyvezír Bécs felé igyekvő hadainak. Amikor
azonban július elején a török hadak - előttük Thököly Imre felső-magyarországi fejedelem
biztosaival - közeledtek hozzájuk, sorra behódoltak Thökölynek, és kénytelenek voltak falaik
közé jelképes török helyőrséget fogadni. Mindössze Bezerédy István pápai kapitány igyekezett
megfelelni a látszatra oly eltökélt júniusi deklarációnak, de ő is csak tessék-lássék. A török
hadak közeledtét jelentve még azt írta Batthyány Ádám főkapitánynak, hogy „mi ugyan itten
készen és talpon vagyunk”, amikor azonban a vára alá érkezett ostromlók július 3-án (?) a
külvárost elpusztították, a kint rekedteket pedig kardélre hányták, sietve engedett a törökök
megadásra való felszólításának. Július 12-én már ő kapacitálta a soproniakat Sárvárról,
térjenek meg Thököly hűségére. Hogy szívből vagy színből cselekedett-e így, nem tudjuk,
hiszen másként nemigen tehetett. Mire ugyanis Pápa ostromára került a sor, valamennyi
nyugat-dunántúli nagyúr - köztük Batthyány is - az átálláson gondolkodott, s így segítségre
nem számíthatott.
A dunántúli vár ezzel csupán „zászlót” cserélt; azt is mindössze másfél hónapra, hiszen a
törökök 1683. szeptember 12-i bécsi veresége magával rántotta a pusztulásba a törökpárti
fejedelem dunántúli „pünkösdi királyságát” is. Nyilván ekkor távozott Pápáról is az a néhány
száz török, akit Fejérvárról őrzésére iderendeltek. 54
Földesurak és függési viszonyok 55
Mivel - miként azt az előző fejezetben olvashattuk - Pápa a mohácsi csatavesztés idején az
1526 novemberében királlyá választott Szapolyai János, a Nyugat-Dunántúl viszont általában
„ellenkirálya”, Habsburg Ferdinánd birtokában volt, a város csakhamar - 1528-ban - új
földesurat kapott az utóbbi tántoríthatatlan híve, Thurzó Elek országbíró személyében.
Thurzónak azonban nem sikerült sem a város, sem az - e vidéken amúgy szokatlanul kicsi -
pápai uradalom (Borsosgyőr Igar Kup /Veszprém m./, Szerecsen /Győr m./) egységét
megőriznie. 56 Amikor Ferdinánd 1535-ben nagyhatalmú, ám ingatag hűségű hívének, Török
Bálintnak adományozta ezeket, Kupot és Szerecsent kénytelen volt visszaváltani, s kifejezetten
jól jött neki, hogy a mezővárosban 25 telekkel rendelkező Bornemissza Péter Dombói
Farkas és az Ipolyfi-nemesek hűtlenné váltak hozzá, és így fekvőségeik visszaháramlottak a
koronára.
Török Bálint hosszas alkudozások folyományaként jutott a mezővároshoz és a megnevezett
falvakhoz. Bár az uralkodó az egyéb birtokaihoz közelebb eső trencséni és szucsáni uradalmat
ajánlotta fel cserébe Thurzónak, és már 1533 novemberében ígérvényt állított ki Török
számára, a tranzakciót csak azután lehetett lebonyolítani, hogy az utóbbi Thurzó Ferenc
számára lemondott az általa elfoglalva tartott nyitrai püspökségi birtokokról. Török aztán
1536-ban átpártolt I. Jánoshoz, aki a maga részéről is neki adományozta a pápai uradalmat.
Ferdinánd azután is meghagyta Pápát a Török család birtokában, miután Buda török kézre
jutásával a Szapolyai-uralom az ország középső részén összeomlott, s Bálint urat a szultán
magával hurcolta Isztambulba (ott is halt meg 1550-ben). A helyzet egészen 1618-ig, az
enyingi Török család kihaltáig változatlan maradt. Az eltelt háromnegyed században Bálint
82