Tanulmányok Pápa város történetéből

létezett, s csak a századfordulón került napirendre a városi és a gyermekkórház építésének
terve, a lakások korszerűsítése s a higiéniai követelményeknek megfelelő vágóhíd építése.
Az 1870-es években a kórházak hiányát a szegénykórházak és a „dologházak” építésével
kívánták pótolni. A betegek egy részét küldhették csak kórházakba, az öregeket ápoldákba, de
a szükséges helyek itt is hiányoztak. A dologházaknak két osztályát hozták létre. Az egyikbe a
munkát keresőket utalták, míg a másikba büntetés gyanánt a munkakerülőket zárták.
A városban a kiegyezés után 10 évvel, 1877-ben mintegy 500 önálló iparos és kereskedő élt és
dolgozott. 100-zal kevesebb, mint 1867-ben. Az adatok az alkalmazottakat nem tartalmazzák.
(Ácsok, molnárok, csizmadiák, szűcsök, kőművesek, kovácsok, fazekasok, festők, takácsok,
molnárok.) Szakál Sándor adatai szerint 1905-ben az iparban mintegy 2.000 férfi és 1.000 nő
dolgozott.
Foglalkozási ágak szerinti megoszlásuk:
kovács 39
lakatos 49
asztalos 91
szabó 205
cipész 514
molnár 153
sütő 72
kőműves 160
ács 52
A dohánygyárban 630, a szövőgyárban 89, a téglagyárban 62, a Kluge kékfestőben 22 embert
foglalkoztattak. Thirring Gusztáv, valamint a Pápai Hírlap 1904. május 21-i száma szerint a
kereskedők közül a mezőgazdaságban 1.382-en dolgoztak, az iparban 3.182-en, a kereskedelemben
745-en, a közlekedés területén 150-en. 17 ügyvédet, 11 orvost, ám jóval több tanárt,
tanítót tartottak számon. A városban mintegy 1.000 házi cselédet, 400 közszolgálati alkalmazottat
és 500 napszámost tartottak nyilván.
Az első világháború idején - miként láttuk - a gyárak termelése visszaesett, s csak az 1920-as
évek második felében jelentkeztek a prosperitás jelei. Majd az 1930-as évek közepétől
kezdve, a háborús konjunktúra hatására a termelés fokozódott, s ezzel párhuzamosan
emelkedett a munkáslétszám. Az 1936-tól kezdődő repülőtéri építkezések is növelték a
foglalkoztatást, bővítették a munkalehetőségeket. A textiliparban 1920-ban 173, 1930-ban 885
és 1943-ban 900-an dolgoztak. Emelkedett a Dohánygyár munkásainak száma is. 1920-ban
693, 1930-ban 819, 1943-ban 850 munkást tartott számon. Rajtuk kívül 11 kis-, illetve középipari
vállalat működött a városban. (Vágóhíd, Mika-féle textilüzem, jéggyár, áramfejlesztő, 2
pipagyár, 5 kékfestőüzem.) 1937-ben a 16 malom 103.377 mázsa gabonát őrölt. A városban
1942-ben 818 kisiparos dolgozott. Szakmák szerinti megoszlásuk: cipész 122, szabó 143,
csizmadia 51, fodrász 45, asztalos 41, kőműves 36, mészáros és hentes 36, vendéglős 26, pék
25, kereskedő 318. Közben a munkásmozgalom egyes szárnyai is erősödtek, főként a
szociáldemokrata és a keresztényszocialista szervezetek befolyása növekedett. 1934-ben
robbant ki a Bedeaux-rendszerrel szembeni Perutz-gyári sztrájk.
A lakosság vallási megoszlása 1875-ben:
katolikus 8.300
református 1.700
izraelita 3.600
evangélikus 950
258