Tanulmányok Pápa város történetéből

Pápa és birtokosai a középkor második felében
A 13. század második felétől érvényesülő nagy átalakulás, amely végül is az egységes
jobbágyság kialakulásába torkollt 61 , nehezen követhető nyomon Pápa történetében. Az
udvarnokszervezet nyomaiban még a 14. század végéig kimutatható 62 , de előfordulnak a
királyi jobbágyok is. 1345-ben Zsemléri Miklós panaszt tett Erzsébet királynénál, hogy Besze
fia György királyi jobbágy elvette három tehenét, valamint elfogta rokonát, János fia András
böröllői nemest elvéve tőle négy ökrét és két lovát. A királyné teljesen a nemesek között
szokásos formával, királynéi emberrel és hiteleshelyi kiküldöttel szólította fel elégtétel adásra,
és idéztette meg bírói jelenléte elé az alperes „Pápai” Györgyöt. A királynéi küldöttek előtt az
alperes azt mondta, hogy a teheneket a pápai népek vették el, a böröllői nemes ügyében pedig
a királyné előtt fog válaszolni. 63 Kissé részletesen ismertettem Besze fia György pápai
jobbágy ügyét, de ez több szempontból tanulságos. Rámutat a pápaiak és a Pápa területén
alakult falvak nemesi birtokosai közti ellentétekre. Bár jobbágynak nevezik, a későbbi
jobbágyoknál nagyobb szabadsággal, önálló perképességgel rendelkezik. Minden jel szerint a
pápai királyi jobbágyok valamiféle elöljárója, bírója lehetett, Zsemléri teheneit nyilván ő, de a
pápai népek megbízásából kobozta el: ezzel magyarázható a vád és a védelem közti
ellentmondás. Végül következtethetünk a helyi mezőgazdaságra is.
Ez a jelentékeny szabadság nyilván azzal magyarázható, hogy a pápai népek vagy legalábbis
egy részük hospesszabadsággal rendelkezett. A hospesek, magyarul vendégek személyes
szabadsággal és bizonyos autonómiával rendelkeztek, a hospesjog pedig legteljesebb
formájában már városi jognak számított. 64 Bár Besze fia Györgyöt királyi jobbágynak nevezte
az oklevél, Pápán ekkor már éltek hospesek, így ő is az lehetett. Hat évvel a szóban forgó eset
előtt, 1339-ben - talán nem véletlenül - a királyné udvarbírája oklevelet állít ki arról, hogy
királynéi parancsra felperesként meg kellett volna előtte Pápa összes hospese nevében jelenni
Imre bírónak (villicus), Karácson fia Jánosnak és Berecknek Lőrinc fia Miklós ispánnal
szemben, de nem jelentek meg, és képviselőt sem küldtek. 65 Miklós ispán nem más, mint az
előbbi adatban is szereplő Zsemléri Miklós, és mivel a pápai hospesek voltak a felperesek, de
nem jelentek meg, nyilván nem volt igazuk a szomszéd birtokossal szemben. Egy
mindenesetre tény: a pápaiaknak elég széleskörű, szinte városias hospesjoga lehetett már, ha a
maguk nevében és nem egy királyi tiszttartó által képviselve pereskedhettek.
Egy 1383-as oklevélből még többet tudunk meg a pápaiak önkormányzatáról. A tényállás a
következő. 1382 karácsony előestéjén a bakonybéli apát egyik embere Ajkai Miklósnak az
apátság erdejében engedély nélkül fát vágó redneki jobbágyai két ökrét lefoglalta, amelyeket
másnap kiváltottak. Az apát embere aztán december 29-én Pápára ment bevásárolni a
szombati hetipiacra, ahol a redneki jobbágyok rátörtek, karddal levágták a lábát, úgyhogy
harmadnap meghalt. A tetteseket Pápa falu bírája lecsukatta, de földesuruk, Ajkai kezességére
kiengedte. Ajkai tiltakozott az áldozat eltemetése ellen, sőt a holttestet, mint nyilvános latorét
és gonosztevőjét fára akarta akasztatni. Az eset január 2-án történt, és Mária királynő azonnal
intézkedett. Kiderült, hogy az áldozat halakat akart vásárolni a piacon az apát számára.
Kihallgatták Pápa falu (villa) bíráját (villicus), Lőrinc fia Jánost, a tizenkét esküdtet és Pápa
„népei és hospesei egész egyetemességét (universitas)”. A holttestet kiadták, és Koppányban
eltemették. 66 Azaz: a pápai tanács bíróból és tizenkét esküdtből állott, ami a mezővárosok
közül csak a jelentősebbeknél fordul elő 67 , és elsősorban a városokra jellemző. Noha „falunak”
nevezi az oklevél, a bírónak joga van bűnösöket börtönbe vetni.
Adva van tehát egy elég jelentős önkormányzattal rendelkező település, amelynek sok
problémája van a szomszédos birtokosokkal. Pápa területén ugyanis a városiasodó központon
kívül egy tucatnyi helység terült el, mégpedig általában úgy, hogy tartozott hozzájuk egy-két
49