Tanulmányok Pápa város történetéből

(Posta, Autóközlekedési Vállalat) úgy történt említés, hogy azok letagadták a megmozdulásokban
való részvételüket. Az MSZMP Városi Intéző Bizottsága ülésén azonban nem fogadták
el az ilyen védekező érveket, s további „tisztogatást” sürgettek. „Amelyiket /sic!/ nem
lehet bíróság elé állítani, el kell küldeni 6 hónapra nyaralni gyűjtőtáborba. Aztán a legalacsonyabb
munkakörbe kell őket beosztani” - hangoztatták többen is a résztvevők közül. „A legalacsonyabb
munkába kell őket helyezni vagy internálótáborba vinni őket” - ismételte ugyanazt
egy további hozzászólás, amely egyszersmind bővíteni javasolta a lehetséges büntetések
sorát azzal, hogy „amelyik /sic!/ azt érdemli, felakasztani” kell. Nem véletlen tehát, hogy a
jelentést követő vitát egy olyan határozattal zárták le, amely szerint „lassú az ellenforradalmi
elemek eltávolítása és leépítése... egyes területe/ke/n a kérdést már lezártnak tekintik, vagy
máshol felső szervektől várják a megoldást”. Figyelmet érdemlő még a határozatnak az a
szándéka, amely szerint feltétlen informálódni kell a „tisztogatások” során elbocsátottak és
munkahelyet keresők múltjáról, továbbá, hogy fel kell számolni azt a „tisztogatásokat” hátráltató
hibát, miszerint „a gazdasági vezetők nem segítik a párttitkárokat”. „A pártszervezetek
gazdasági vezetőkkel oldassák meg” az „eltávolításokat” - hangsúlyozta a határozat. Szerencsére
azonban a büntetés lehetséges legsúlyosabb fokozatának alkalmazására Pápán nem
került sor.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a visszavágás évéhez képest mennyiben változtattak e
szemléleten és módszeren az időközben bekövetkező és tervezett átalakulások, elég talán
idézni az MSZMP néhány év után megtartott városi pártértekezletének jegyzőkönyvéből. 320
Ebből kiérződik ugyan a hatalmi bázis szövetségesekkel való kiszélesítésének igénye, mégis
az alkalmi szerepet eljátszott karhatalmisták után és helyett nem mondtak le arról a
lehetőségről sem, amelyet az egyébként nagyon is megfegyelmezésre szoruló (ittasság,
pisztollyal való fenyegetőzés miatt) „munkásőrség” jelentett. 1956. helyi szereplőiről pedig
azt tartották, hogy egy részük „méltó helyére került”, más részüket meg „eltávolították az
üzemből, számuk mintegy 80 fő volt.” Hozzátették azonban mindehhez azt is, hogy ha még
lennének is ellenségeskedők, „azokkal szemben kiméletlenül el kell járni”. Mindazonáltal a
„fő veszélyt - mint visszhangzott az MSZMP pápai vezetésében is a központi szentencia - ma
a revizionizmus jelenti.” 321
A korábbi rendszer visszaállítása reformkísérletekkel
Ha egyfelől tapasztalható volt, hogy a megtorlás 1956 november-decemberétől távolodva sem
azonos erősséggel és feltétlen nyíltan érvényesült, másfelől az is kitűnt, hogy a revizionizmussal
szembeni mozgósítás sem korlátozódott a politikai-ideológiai szférára, hanem pl.
éppen a társadalmi és gazdasági átalakításban nagyon is valós gyakorlati teendőkkel járt.
Mindezekhez azonban, a lehetőség szerint, konszolidálni kellett az átmenetileg csaknem
teljesen szétzilált politikai-hatalmi viszonyokat. Másként szólva elégtelen volt csupán
keménységet vagy éppen fegyvert fitogtatni, a hatalomnak szervezett bázisra, sőt tömegekre is
szüksége volt ahhoz, hogy kiteljesíthesse és fenntarthassa magát az élet különböző szféráiban.
A november elején megszervezett városi MSZMP, amely 1957 tavaszán két függetlenített
munkatárs vezetésével működött, a korábbi alapszervezetek helyébe 21-et tudott újjáalakítani.
322 Ám azok is kisebb taglétszámmal (1958 elején: 1105) rendelkeztek, mint korábban. 323
Bár ennek 77,6 %-át munkások tették ki, mégis az MSZMP Városi Bizottságának az új
tagjelöltekkel elégedetlen jelentése óva intett az alkalmazottak további felvételétől, mivel
azok között sok pártba nem valót, „karrierizmusból” belépőt látott. 324 De ezen túl is a
„pártfegyelem lazulására” és arra panaszkodott, hogy a „fegyelmi bizottságnak állandóan van
kivizsgálni való ügye”. S valóban, 1957-től 1959 őszéig 56 ilyen ügyet tárgyaltak, döntően
310