Tanulmányok Pápa város történetéből

a Református és a Bencés Főgimnáziumok VI-VIII. osztályos növendékei, az Állami Tanítóképző
Intézet, valamint a Református és Római Katolikus Tanítóképző hallgatói voltak Pápán.
A néprajzi gyűjtőmunka elősegítésére a Főiskolai Nyomdában szabványos formájú, kék
papírkötésű füzeteket készítettek. A Kiss Tivadar könyvkötészetében megvásárolható füzetek
címkéin fel kellett tüntetni a gyűjtésre vonatkozó legfontosabb adatokat: a gyűjtő nevét,
osztályát, a gyűjtés helyét és idejét. A pápai gyűjtőszövetség munkáját tanárok irányították:
Horváth József főiskolai igazgató, Flóri Oszkár bencés, Kapossy Lucián és Sándor Pál
református gimnáziumi tanárok. Jelentős pályadíjakat tűztek ki a folklórgyűjtést végző
tanulóifjúság számára. Jutalomtételeket tűzött ki a Kisfaludy Társaság, a Magyar Néprajzi
Társaság, a Magyar Nemzeti Múzeum, külön annak Könyvtári és Néprajzi Osztálya, a magánadományozók
között szerepelt a Pápai Takarékpénztár és a Balaton-Egyesület is. 12
A népes s a Pápai Hírlap cikkírója szerint „nemcsak tanulságos, hanem szép és lélekemelő”
vándorgyűlés hatására már a nyári szünidőben elkezdődhetett a gyűjtőmunka. Sajnos intenzitásáról,
eredményességéről nem alkothatunk teljes képet, mivel anyaga mégsem jelenhetett
meg nyomtatott formában. Töredéke kéziratban maradt fenn a Sebestyén-hagyatékban, a
Budapesti Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára őrzi azt a kevés anyagot, amely feltehetően
a pápai gyűjtőszövetségtől származik (egy tételt Pápa környékéről, hat tételt a Göcsejből). A
Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményében Pápán azonban fellelhető
három gyűjtőfüzet. Ezek szokás- és hiedelemanyagot és nagy számban népdalt és műdalt
tartalmaznak a VI. és VII. osztályos tanulók lejegyzésében. Ha a gyűjtött anyagot a származás
helye szerint tekintjük át, pápait nem találunk közte. A tanulók szülőföldjük folklórhagyományait
rögzítették gyűjtőfüzeteikben Madaron, Pusztarádócon és környékén, a Balaton
mellékén, Komárom megyében, Göcsejben, Körmend vidékén és Pápa környékén. 13 Az 1960-
as évek elején még 2-3 folyóméternyi (tehát nagyszámú) hasonló füzetet őrzött a pápai
gyűjtemény. Ez lehet a pápai gyűjtőszövetség eddig ismeretlen anyaga. 14 Nyomára lelve
értékes folklóradatokat találhatnánk bizonyára nem csupán a távoli vidékekre és Pápa
környékére, hanem Pápára vonatkozóan is, századunk elejéről.
Ha az 1930-as években él Pápán egy Balogh István formátumú történész, 15 nem mulasztja el
megvizsgálni, hogyan egyesült a településen az ún. magas- vagy városi kultúra a népi
kultúrával, milyen tagozódású városi társadalom képviselte ezt a sajátos műveltséget, miként
alakult ki a pápai (azon belül a külön felső- és alsóvárosi) öntudat. Jellemezte volna a városi
társadalom régi elemeket őrző hitvilágát, szokásjogrendszerét, külön kiemelve az I.
világháborút követő évtizedek gyors változásainak főbb vonásait.
1933-ban dr. Tóth Ferenc a várost és környékét bemutató „természeti- és emberföldrajzi
tanulmányában” már így fogalmazott: „Néprajzi vonásokról a város belső területén nem
beszélhetünk. Ma már minden városias körülöttünk. A környék azonban még mutat föl
ruházkodásában, beszédmódjában sok kisalföldi jelleget.” 16 Tíz évvel később hasonló véleményét
vetette papírra Bognár Imre Ede: „A modern életviszonyok egyre jobban eltüntetik a speciális
pápai vonásokat, s településünk külső képe egyre hasonlóbb lesz más városokéhoz.” 17
Vajon a ma etnográfusának van-e esélye fellelni a hajdani népélet nyomait a 20. század végi
Pápán? Akkor, amikor beteljesülve érezhetjük ifj. Martonfalvay Elek századunk eleji
megállapítását, mert a tradicionális kultúra napjaink fejlett kommunikációs technikája
következtében országszerte erősen visszaszorult. A hagyományos népi kultúra kizárólag
reliktumokban él, és egyre inkább átadja helyét a sokkal jobban integrált közkultúrának.
Szerencsés esetben a jelenkor néprajzkutatója az idős pápaiak megtartó emlékezete és írott
források alapján nagy vonalaiban rekonstruálni tudja a századforduló és a század első
348