Tanulmányok Pápa város történetéből

Ács Anna
Fejezetek Pápa város népéletéből
„Nem könnyű feladat manapság e mindent nivelláló és lassankint minden életviszonybeli
speciális vonást megsemmisítő korban valamely vidéknek a lakás, ruházat, táplálkozás,
szokások stb. körébe vágó különlegességeiről beszélni. Mert hovatovább egyáltalán nem
lesznek ilyenek, sőt - kivált városokban - már jóformán ma sincsenek.” 1 Akinek nincs
tudomása e sorok írójáról és az általa megfogalmazott gondolatok keletkezésének idejéről,
nyilván a ma etnográfusának summás megállapítását érzi benne. Pedig a híres pápai történeti
családnevet viselő ifj. Martonfalvay Elek vélekedett így közel egy évszázada. A megyei
adószedő fia, 2 a szülővárosában költői tehetségéről ismert ifj. Martonfalvay 3 az idézett
mondatokkal indította a Pápa város egyetemes leírása című monográfia népéletet bemutató
fejezetét. 1905-ben valóban alig talált „egy-egy avitikus vonást” a pápai népi (tehát nem
polgári: iparos és paraszti) életmódban, szokásokban. Ezért lehet ez a tanulmány a monográfia
egyik legrövidebb fejezete. Bár a tömörségnek, összefoglaló jellegnek a terjedelmi korlátozottság
is oka lehet. Erre maga a szerkesztő, Kapossy Lucián is kénytelen volt utalni
bevezetőjében. 4 Ifj. Martonfalvay csak alapvonásaiban mutatta be a város népi építészetét és
lakáskultúráját mint régi, lassan-lassan letűnt hagyományt, amelyet rögtön összevetett a
polgári enteriőrökkel. „Ruházkodásuk érdekessége is a múlté” - kellett kijelentenie. Viszont
régi elemeket őrzött meg a század eleji pápai „parasztlakodalom”, mert „...megvolt s megvan
ma is a menyasszonytánc, a főkötő feltétele és másnap a tyúkverő.” Sajnálhatjuk, hogy sem a
lakodalomhoz, sem a jeles napokhoz kapcsolódó szokásokat (háromkirályozás, balázsjárás,
húsvéti locsolás, pünkösdi királynéjárás, adventi ólomöntés, Luca-széke készítés, betlehemezés-)
5 nem írta le legalább főbb jellegzetességeit kiemelve. Azok a frissen megjelent
monográfia olvasói számára ismertek voltak (vagy lehettek), részletes ismertetésük nem
jelentett volna talán érdekességet, különlegességet. Ám a tanulmánykötet 20. század végi
olvasói - közéjük értendő az etnográfus is - csupán sejtik az ifj. Martonfalvay használta
terminológiák tartalmát. A fejezet mégis forrásértékű. Századunk elejéről nincs egyéb híradás
a pápai népéletről, arról a tradicionális kultúráról, amely főként szóbeliséggel és megfigyeléssel
őrződött meg nemzedékek során át. A szakember munkamódszereit, precizitását nincs
jogunk számonkérni ifj. Martonfalvaytól. A népi kultúra vizsgálatával foglalkozó tudomány, a
néprajz, klasszikus nevén etnográfia is csak a 19. században alakult ki és az 1900-as évek
elején érett végleg tudománnyá hazánkban. Szakemberképzése pedig még később, 1929-ben
indult meg a szegedi egyetem újonnan indított néprajz tanszékén.
Ifj. Martonfalvay tevékenysége nem talált követőre Pápán. Éppen a várostörténeti monográfia
megjelenésének évében, 1905-ben került el Pápáról az a bencés tanár, aki a magyar népi
kultúra karakterisztikus területe, a néptánc kutatásának vált úttörőjévé a későbbiekben. Dr.
Réthei Prikkel Marián 1900-ban kezdte el tanítani a magyar és latin nyelvet, szépírást a város
neves gimnáziumában. Könyvtárosi munkát is végzett, valamint belső munkatársa volt a Pápai
Hírlapnak. Pápán elsősorban nyelvészeti témák érdekelték. Itt írta a Pray-kódex című
tanulmányát 6, s bizonyára már Pápán elkezdett dolgozni az 1906-ban megjelent A magyar
táncnyelv című munkáján. Nevét A magyarság táncai című monográfiája tette országosan
ismertté. A mű a Magyar Néprajzi Társaság Könyvtárának I. köteteként látott napvilágot a
346