Tanulmányok Pápa város történetéből

végett. Ezzel szemben a többi céhet maguk a földesurak által kibocsátott céhlevelek is rendresorra
a városi magisztrátus felügyelete alá utalták. Több céhnél a felvétel feltételei közé
tartozott, hogy a belépni kívánónak előbb a városházán kellett jelentkeznie, ott magát a
polgárok közé iratnia és ezzel a közterheket felvállalnia. A céhek vezetői általában a városbíró
előtt tették le az esküt. Úgy tűnik, egyáltalán nem akartak szabadulni ettől a függéstől, sőt a
városi tanácsnak kellett kimondania, ne hozzanak elébe minden „aprólék ügyet”, s
meghatározni azt a küszöböt, amelytől fogva valamely ügy hozzá tartozik.
Bár előfordult, hogy a legényeknek és az inasoknak hajnali háromtól este nyolcig tartó
munkaidőt írtak elő, s igyekeztek beosztani az ünnepnapok időrendjét is, nyilvánvaló, hogy - a
katonákhoz hasonlóan - a kézművesek többsége is kétlaki volt, tehát mestersége mellett
foglalkozott szántóföldi, kert- vagy szőlőműveléssel is. Erre utal a csapócéh szabályzatának
azon passzusa, amely eltiltja, hogy céhlegénynek szőleje, kertje, tehene, baromfija lehessen.
Ezzel szemben - bizonyos feltételekkel - vállalhattak munkát aratás idején, mint ahogy nyilván
a gazda földjeinek megmunkálásában is részt kellett venniük. 273
A vallási és művelődési viszonyok változása
Nagy múltú iskolái révén, amelyeknek kezdetei ide, a török korba nyúlnak vissza, és szoros
összefüggésben állnak a pápai vallásváltoztatásokkal, városunk történetéből a fejezetcímben
jelzett témakör tekinthető a legalaposabban kidolgozottnak. (Ami természetesen nem jelenti
azt, hogy ne lenne még bőven tisztázni vagy revideálni való.) Míg tehát a fentiekben gyakorta
a legfontosabb kérdésekre is néhány, véletlenszerűen előkerült adat segítségével próbáltunk
választ adni, addig innentől fogva nemzedékek által szélesre taposott úton haladhatunk, s
mindabból, amit elődeink felhalmoztak, mindössze szerény, de kritikus kivonatot adhatunk.
A Veszprém megye papságát regisztráló 1542. évi jegyzék - ez évben ugyanis, a Buda
elvesztése nyomán támadt pánik hatására, az egyházi javadalmasokat is rákényszerítették az
állami terhekhez való hozzájárulásra - sajnos elveszett, s így elesünk attól a lehetőségtől, hogy
megállapíthassuk: a reformáció jelentkezésének viharos esztendeiben hányan szolgáltak a
pápai templomokban. 274 A malomösszeírások összevetéséből az derül ki, hogy a Szent István
protomártírnak dedikált templom plébánosa és a pápai főesperes tisztét ugyanazon személy
töltötte be, 275 s név szerint ismerünk egy itteni káplánt is, akiről kisvártatva bőven lesz szó.
Egy ekkora városban rajtuk kívül még számos oltármesterrel és egyéb prebendáriussal
számolhatunk. 276
Pontosabb képünk van az éppen felbomlóban levő, hagyományos katolikus egyházszervezet
másik szektoráról: a szerzetesrendeket itt „reprezentáló” observáns (szalvatoriánus)
ferencesekről. Pápai rendházuk a legnépesebbek és a legütőképesebbek közé tartozott az
országban. 1535-ben nem kevesebb mint 21 fráter - 11 miséspap, 2 novicius és 8 segítőtestvér
- próbált megfelelni a reformáció térhódítása és a katolikus hierarchia fokozatos leépülése
következtében egyre növekvő feladatoknak. 277 Mivel a rend rendszerint oda helyezte az
utánpótlást biztosító főiskolát, ahol a legnagyobb volt a veszély, 278 idehelyezése (1535),
valamint külön igehirdetők iderendelése (1544, 1546, 1550) egyértelműen utal arra, hogy a
katolikus pozíciók védelme egyre inkább az ő nyakukba szakadt. Az az aprócska, de beszédes
mozzanat pedig, hogy 1542-ben kénytelenek voltak felvállalni a somlóvásárhelyi apácák lelki
gondozását is, 279 azt mutatja, hogy megfelelő számú világi pap hiányában a pápai rendház
kezdett ún. missziós központtá alakulni. Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy Pápa világi,
illetve szerzetes papsága ekkortájt huzamosabb ideje a vallási meghasonlás állapotában élt; az
előbbiek minden jel szerint a Német Birodalom felől érkező új tanok követőjéül szegődtek.
99