Tanulmányok Pápa város történetéből

az 1848. évi házszabály, a sajtótörvény stb.) Az 1867:XII. tc. pedig törvénybe iktatta az
Ausztriával folytatott egyezkedések eredményeit. A kormány a gazdasági fejlődés, a
polgárosodás s a korszerű állam továbbépítése terén a maradandó és előremutató törvények
egész sorát készítette és fogadtatta el a parlamenttel. A dualista gépezet fogaskerekei
akadozva, csikorogva, sok súrlódással ugyan, de működésbe léptek. Tető alá hozták a horvátmagyar
kiegyezést, megalkották a nemzetiségi törvényt, megkezdték a határőrvidék polgárosítását.
Ezeken kívül a polgári jellegű, a társadalom életének, működésének kereteit
meghatározó törvényeket léptettek életbe. Az ország modernizálását elősegítették a
gazdaságra és a közigazgatásra vonatkozó rendelkezések, így a nemzeti jövedelem emelésére
vonatkozó határozott törekvések, a modern adórendszer - az országos, megyei, a helyi, rendes
és a pótadók, valamint az egyenes és a fogyasztási adók -, az évi költségvetés elkészítése,
parlamenti vitája és elfogadása, az ipar fejlődését elősegítő intézkedések. Ezt szolgálta az
állampolgári jogok szabatos meghatározása, a modern telekkönyvezés, a folyók szabályozása,
az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szétválasztása, az oktatásra s a közigazgatásra
kiterjedő jogszabályok sora.
A közigazgatás és az önkormányzatok rendezése azonban 1886-ig elhúzódott. Ráadásul a
városok jogállását tartalmazó önálló törvény megalkotására ekkor sem került sor. A
köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870:42. tc. a megyéken kívül megjelölte az önálló
törvényhatósági joggal felruházott városokat, közéjük sorolta a szabad királyi városokat és
újabb 21 kisebb-nagyobb települést, köztük Kecskemétet és Nagyváradot is. Megerősítette a
hagyományos múltra visszatekintő kiváltságos kerületek privilegizált jogállását is. A törvény a
szóban forgó három települési, közigazgatási és önkormányzati sajátosságokat magukban
hordozó igazgatási típusokban meghatározta feladataikat és jogaikat önkormányzatuk
irányítása és az állami közigazgatás közvetítése terén. A kiváltságos kerületek közé tartoztak:
a székely székek, a Jász-Kun, Hajdu- és nagykikindai kerület, Kővár, Fogaras és Naszód
vidéke, a szepesi tizenhat város. A törvény lehetővé tette számukra, hogy egyéb közérdekű,
sőt országos ügyekkel is foglalkozhattak, egymással megállapodásokat köthettek, s azokat a
kormánnyal és kérvény formájában a képviselőházzal is közölhették. A megyékben és a
törvényhatósági joggal bíró városokban előírta a törvényhatósági bizottság összetételének
szabályait. Eszerint felét a legtöbb egyenes államadót fizetők alkották, felét pedig a helyi
választási joggal rendelkezők választották. A virilizmus kétségtelenül konzervatív intézmény
volt, de nem tekinthető feudálisnak, inkább a centralizmus jegyeit viselte magán. A
törvényhatósági tagok száma a városokban 48-nál kevesebb és 400-nál több nem lehetett, míg
a megyékben ez a sáv 120 és 600 tag között húzódott. A vármegyék és a törvényhatósági
joggal felruházott városok élén a feltűnően nagy hatalommal bíró főispán, a székely székekén
a főkirálybíró, a kiváltságos kerületekén és „vidékekén” a főkapitány, a szepesi kerület élén
pedig a kerületi gróf állt. Valamennyit a belügyminiszter előterjesztése alapján a király
nevezte ki. Ez a törvény tehát felszámolta ugyan a rendi-nemesi kiváltságokat a közigazgatás
felső, megyei szintjén is, de érvényben tartotta a hagyományosan kiváltságos városok és
kerületek megkülönböztetett jogi státusát. Ez a „rendezés” azonban nem lehetett hosszú életű.
Megoldásra várt a törvényhatóságokban az önkormányzatok részletes, átfogó szabályozása,
választásának módja, az állami közigazgatás közvetítéséhez való viszonya, a tisztségviselők
és a testületek feladatköre és jogállása.
Az 1876. évi, „Némely városi törvényhatóságok megszüntetéséről” szóló 20. tc. azután az
egymástól is eltérő törvényhatóságok jó részét - 47 kisebb város jogállását - megszüntette, és
rendezett tanácsú városokként beolvasztotta őket a közigazgatás általános rendszerébe.
Köztük azonban - főként a peremvidékeken - egészen kis településeket is találunk, s az sem
ritka, hogy éppen ezek nem tartanak lépést a modern polgári fejlődéssel, aminek következmé-
242